aranyköpések Grafika-sarok karaktertérkép
aglanir családjai kapcsolati háló tumblr

naptár

Aglanir.  A középkori birodalom, melyet észak felől a Taranis hegység, délről a Tritón tenger határol. Ez a nem mindennapi vidék az a hely, ahol a legendák életre kelnek. A viszályoktól szétszabdalt világ új hősöket, és szélhámosokat teremt, akik történetét időről-időre elmeséli Anders, a Krónikás.
Légy egy, a világ hősei közül. Válassz oldalt, és csatlakozz egy új kalandhoz.






 

 

 

 

 

 



képre vár: -

 

Téma: NRT, Középkori, Fantasy RPG - hosszú reagok
Szerkesztő: Andes  Mindenes: Kaya
Nyitás: 2016.01.22 Re-start: 2017.07.07.

Évszak: nyár - a harmadik évad végéig!
Regisztrált felhasználók: 13
Játékosok száma: 13
Karekterek száma: 88 (ebből njk: 14)
ebből nő:  43 ebből férfi: 45
Hozzászólások száma a fórumban: 1680

utoljára frissült:
2017.07.21. (15:00)


 

 

 

Aglanir világa
Fórumok : Tritón tenger mentén : Lovag-mező Fórumok: 
Témaindító hozzászólás
Kaya

2016.07.12. 16:15 -

Közvetlenül Aerten vára mellett helyezkedik el, a városon kívül a Lovag-mező. Nevét is abból kapta, hogy állandó helye a lovagi tornáknak, ennek megfelelően szépen kialakított küzdőterei vannak, alkalmas mind kézitusákra, mind kopjatörésre vagy íjászversenyre. Kialakított tribünök is helyet kaptak, páhollyal, lelátókkal, hiszen a tornák közönség nélkül mit sem érnek. A mezőn külön helye van az induló bajnokok sátrainak és az őket követő árusok standjainak is, torna idején a hatalmas, zöldellő rét, mely egészen a tengerig nyúlik le s előbb homokban, majd kéklő hullámokban végződik, megtelik élettel. Folyamatos a zene, hömpölyögnek az emberek, gazdag nemesek és szegényebb nézelődők egyaránt, heroldok sietnek egyik helyről a másikra, biztosítva, hogy minden rendben haladjon; itt egy páncélos lovat vezetnek, amott pedig egy állhatatos törp hirdeti fennhangon portékája értékét. A rendre számtalan városőr vigyáz.

[179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]

Anders Előzmény | 2017.07.07. 14:50 - #179

Időugrás után!


Kaya Előzmény | 2016.12.13. 16:44 - #178

Kaya-Daphne külön játéka: [ LINK ]


winnie Előzmény | 2016.10.23. 23:18 - #177

Sokkal rosszabb hangulatban is telhetett volna ez az egész dínomdánom. Azt hittem, hogy a bál nem lesz több mint értelmetlen magamutogatás meg pazarló tivornya. Bizonyos értelemben az is volt. Ám önmegtagadásnak vettem volna, ha nem alkalmazkodom az adott szituációhoz. Kellemetlen volt beismernem, hogy ez voltam én. Simulékony és tétova.
Voltaképpen nem is volt annyira rossz ez, persze, ha nem számítunk mindenkit és minden mást. Legalább sikerült felkérnem egy táncra Mellát – gondoltam lelkesen, miközben legjobb tudásomnak megfelelően próbáltam követni az ütemet. Akármennyire is ismertem a lányt, s akármennyire közvetlen volt a kapcsolat közöttünk, minden merszem össze kellett szednem, hogy táncba hívhassam. Örültem, hogy ezt a lépést sikerült magam mögött hagynom.
Hitetlenkedve megráztam a fejem.
- Még ha igazad is van, szerinted lenne olyan hölgy, aki mellett nyugton tudna maradni? – kérdeztem könnyed hangnemben, miközben udvariasan felemeltem a karomat, hogy körbeforgassam Adamellát. Tudtam, hogy bátyám nem késlekedhet túl sokáig, mert az óra menthetetlenül ketyeg tovább, és nincs tekintettel senki emberfiára, de nehéz volt Thane-t hithű férjként vagy mintaapaként elképzelni, úgyhogy nem is próbálkoztam vele. Inkább Mellára hagytam az elméleteit.
Alig hallhatóan, ám érezhető keserűséggel felkacagtam mondandóján. Szabad akarat. Amikor Howe Llewellyn az édesapád, akkor ez a kifejezés értelmét veszti. Úgy formálja a szándékaidat, hogy az neki jövedelmező legyen. És te engedelmeskedsz. Mert ez számodra természetes.
Táncpartnerem és bizalmasom szavait hallva megilletődötten, s igen sűrűn pislogtam magam elé. Nem engedhettem meg magamnak azt a fényűzést, hogy szemeim könnybe lábadjanak; nem akartam még annál is gyengébbnek tűnni, mint amilyennek látszottam.
Tudatában voltam annak is, hogy roppant kevesen voltak, akik bíztak bennem, hogy egyszer több leszek, mint ami most vagyok. Mégis jólesett eljátszani a gondolattal, hogy Mella lát még valamiféle lehetőséget személyemben. Tényleg sokat jelentett.
Kérdésére makacsul megráztam a fejemet. Egyet kellett értenem barátom akaratos érvelésével. Az más dolog volt, hogy nem tudtam, hogy kellene függetlenné válnom. Hisz’ a fogságban született állat sem tud mit kezdeni a szabadság gondolatával.
Még magam is meglepődtem, hogy kisebb csodával határos módon ennyi ideig tudtam tartani a lépést a muzsika ritmusával. Úgy éreztem, hogy abból a kevés táncórából sikerült kihoznom a maximumot.
Éppen szólásra nyitottam a szám, hogy most én bizonygassam a tényeket, hogy nem kell nemesnek lennie valakinek, hogy meglegyen a magához való esze és rátermettsége a vezetéshez, amikor velőt rázó sikoly szakította félbe a mulatságot.
Azonmód megrezzentem, ám minden logikát mellőzve, védekezőleg Mella elé léptem, a hang irányába fordulva. Bátornak akartam látszani, habár az izgalomtól lábaim reszketve tartották a súlyomat. Remegő kézzel csuklón ragadtam Adamellát, majd oly benyomást keltve, mint aki tudja mit csinál a táncparkett távolabbi széle felé vettem az irányt. Minél távolabb akartam jutni a riadt tömegtől, hogy jobb rálátást kaphassak a pánik miértjére.
- Látod valahol Lynetet? – kérdeztem cérnavékony hangon, miközben a zavarodott sokaság között lavíroztam. Csak azután enyhült égő aggodalmam miután megbizonyosodtam nővérem biztonságáról.
Akármi is történt, tudtam, hogy apám valahol a haját tépi az incidens okán.

Lezárt! Köszöntem a türelmet!


Tinwe Előzmény | 2016.10.17. 13:01 - #176

- Ugyan, ne becsülje alá a tudását - legyintettem a nagykövet szavaira, majd révetegen tovább lötyögtettem a poharamban a puncsot. Mosolyom kiszélesedett, amikor ugyanazzal a kifejezéssel vágott vissza, és magamban elkönyveltem, hogy annyira nem is unalmas társaság. Sőt, meglepően érdekes; mindenki az, aki érti és elfogadja a viccet. Még inkább megkedveltem, amikor kifejezte nemtetszését a bor iránt.
- Remek ízlése van - bókoltam elismerő fejbiccentéssel, míg kitöltöttem a kívánt puncsot, majd átnyújtottam neki. Nem vettem újból kézbe a saját poharamat, annyit nyammogtam már az italon, hogy ráuntam egy időre az ízére.
- Ezt meghívásnak veszem - fűztem mosolyogva a hazájával kapcsolatos szavaihoz. - Mi sem áll közelebb a szívem vágyához, mint megismerni a barátaink otthonát, kultúráját. Mérhetetlen nagy örömmel töltene el, ha személyesen is láthatnám azokat a függőkerteket!
Ezúttal komolyan is gondoltam. Ha, mármint amikor Howe felesége leszek, talán belekotyoghatok annyira a diplomáciába, hogy vele tartsak, ha utazik. Szokatlan lenne egy nőtől, de meg kell próbálnom kivenni a részem a politikából, ha ki akarok szabadulni valaha is a palotából.
- A szaván fogom - tettem még hozzá, mielőtt feleltem volna a kérdésére. - Jól mondja, egy kis faluban nőttem fel Aerten mellett. Kereskedő édesapám lévén volt szerencsém utazgatni, de közel sem úgy és annyit, mint szerettem volna. Az ünnepségekre egy rossz szava sem lehet, amennyiben érzéketlenné válik a fűző és a cipő szorítására, és sosem tudja csillapítani a puncs iránti szomját - tettem hozzá somolyogva, mert már untam az összeset. A szép ruhákat, az ékszereket, az italokat, a vendégeket... Nyitottam a szám, hogy tovább fűzzem a gondolatot, amikor kitört a pánik. Messze álltunk az eseményektől ahhoz, hogy elsőre felfogjam, mi történik, de amint összeállt a kép, már indultam is volna a holtan heverő merénylő felé, hogy mielőbb beazonosíthattuk a veszélyforrást és tisztázhassuk, mi a fene történt. Aztán rájöttem, kinek a társaságában vagyok és arra is, ki mellett van most a helyem. Halk szitokszóval tehát lemondtam a tervemről és a nagykövet mellé léptem.
- Jobb lesz, ha biztonságosabb helyre vonulunk. Kérem, erre fáradjon!
A protokollt mellőzve karon ragadtam arra a rövid időre, míg a tömegből előkerültek a férfi testőrei. Addig is gyors fejszámolással megpróbáltam végigmenni a Llewellyn testvéreken, hogy összeszámoljam, mindegyikük jól van-e, de a nagy kavarodásban sajnos alig felüket sikerült kiszúrnom. Miután meggyőződtem róla, hogy a nagykövet rendben lesz, elnézést kértem a viharos befejezés miatt és elindultam megkeresni Howe-t.

Lezárt! Köszönöm a játékot :)


Kaya Előzmény | 2016.10.16. 21:04 - #175

Thane megjegyzésére csak nevetgélve legyintettem. – Sok időt töltök Drysszel és Mellával... Önkéntelenül is felszed az ember ezt-azt mellettük. Néha én magam sem veszem észre, hogy mit mondok... A nevelőnőm szerint például sose. 
A Thane-nel való kapcsolatom nagyban alapult azon, hogy sosem beszéltünk komoly témákról; főleg minden bizonnyal azért, mert finom hölgy voltam, akinek szinte kötelessége volt, hogy unja a világ, vagy csupán Aerten és a családunk problémáiról való társalgást. Mégis, úgy éreztem, ez a kérdés megéri azt, hogy egy kicsit meglebbentsem a józan gondolataim előtt lógó függönyt, de ügyeltem arra, hogy ne tartson sokáig. 
– Bármelyik kisasszony hozzád menne, ha megkérnéd – jelentettem ki határozottan. Kívülről minden bizonnyal úgy tűnt, csupán a bátyám családunkra jellemzően nem jelentéktelen hiúságát próbálnám jegyezgetni azzal, hogy biztosítom arról, amit már úgyis tud: bármelyik hölgy a lábai elé borult volna. Én azonban nagyon is jól tudtam, hogy ez inkább Thane nevére és hírnevére vonatkozott; az apák az ilyesminek sosem tudnak ellenállni. Isa volt az élő példa erre; és ha nem vigyáztam eléggé, hamarosan én lehetek a következő. A gondolatra hevesebben kezdett verni a szívem a mellkasomban; bármit megtettem volna, hogy örökre itt maradhassak, hogy az idők végtelenségig Thane-nel táncoljak, biztonságban, kétségbeesetten kapaszkodva belé és a szabadságomba. Talán ebben a kétségbeesésemben kezdhettem el újra mindenfélét beszéni össze-vissza, nem is gondolva arra, hogy nem csak Thane, de esetleg az Istenek is hallják a szavaimat, és nem tetszik nekik az ostobaságom. 
– Bocsáss meg, bátyám. Véletlenül sem szeretném, hogy veszélyben érezd magad a csacskaságaim miatt; bár azt nem tudtam, hogy ennyire babonás vagy – jegyeztem meg cserfes mosollyal. – Talán a fekete macskákat is hessegessem el az útból, ha errefelé jársz? – Csupán a hangulatot szerettem volna oldani, ráadásul kicsit sértett, hogy Thane így rám morrant, mintha ugyan én magam fenyegettem volna valakit halállal, vagy azt jelentettem volna ki, hogy minden ellenfelét boszorkánysággal teszem félre az útból. Arra mégsem számíthattam, ami ezután következett. Az ismeretlen férfi hangjára értetlenül kaptam oda a fejem, majd mikor a lámpások fénye egy kés vagy tőr pengéjét világították meg, nem is beszélve a medvés lobogóról, ösztönösen közelebb léptem Thane-hez, aki magához is húzott. És az a szörnyű hang, ahogy a támadó testén áthatolt a kard... Nagyokat pislogtam a meglepettségtől, először nem is igazán fogván fel, mi történt épp az imént. Aztán ahogy az emberek is mozgolódni kezdtek, szorosan Thane-hez bújtam, az arcom a mellkasába fúrtam, mint kislányként, hátha azáltal, hogy én nem látom a világot, az valóban megszűnik létezni, és nem egy halott ember terül el ott, ahol nemrégiben még Melion Deatrysszel táncoltam. 
Thane szavaira egyetértően bólintottam, és most, hogy megmozdulásra kényszerítettek, összeszedtem magam, egyik kezemet végigfuttattam a hajamon, miközben Thane zekéjének anyagát figyeltem; nem lett foltos, szóval bíztam benne, hogy nem kenődött el a szemfestékem és a púderem. 
– Az jó lesz – bólintottam. – Csak ne Rivet, kérlek. Ilyenkor mindig pánikol, még ha tagadni is akarja... Ha ő pánikol, én is pánikolok. 
Mondtam ezt minden szeretetemmel, amit a legidősebb bátyám felé éreztem.
– Micsoda alakok vannak – csóváltam meg a fejem lemondóan, mikor már kicsit messzebb kerültünk a tömegből; Isanda atyánktól nem messze állt, a testőrei gyűrűjében, így inkább Drystan felé mutattam, már ha megtaláltuk őket valahol. – Így elrontani egy szép ünnepet...!

Lezárt


Kaya Előzmény | 2016.10.16. 18:03 - #174

Te vagy kellemetlen, gondoltam savanyúan, egy metsző oldalpillantást vetve csupán a mellettem álló udvarhölgy felé. Én szentül hittem, hogy az öregedésem egyedüli okozói az olyan emberek, mint a lány, akik annak ellenére is a társaságukkal terhelnek, hogy nyíltan kifejeztem nemtetszésem. Egyébként sem érdekelt különösebben a korom; fiatalon is meg lehet halni, én pedig nem voltam hajlandó addig bármi ilyesmivel foglalkozni, amíg még képes voltam ellátni a feladataimat. 
Lady Udvarhölgy minél több időt töltött Renna társaságában, annál inkább zavart; nem láttam be, miért lelkesedett ennyire a lányomért, azon kívül, hogy valamiért információkat akarhatott kicsalni belőle. Habár a legtöbb fiatal lány úgy szokott tenni, mint akiket érdemelnek a gyerekek, egy idő után mind beleunnak; a lány ráadásul túl fiatalnak tűnt ahhoz, hogy saját gyereke legyen, ezért viseltessen úgy a lányom irányába, ahogy. Ráadásul, ha jól tudtam, az udvarhölgyeknek kötelességük volt hajadonnak lenni. Nem érdekelt a dolog; de zavart
Reméltem, hogy azzal, ha Rennát elküldöm Symonddal, ő is nyomban eltűnik mellőlem. Hosszú ideig meredtem még a lányom alakja után (aki most, hogy bánatára az új barátja nem tarthatott vele, Symondtól kezdte kérdezgetni, hogy mivel szőke és páncélos, akkor ő herceg-e), és csak akkor hunytam e ismét a szemeimet, hogy mélyet lélegezzek ki- és be, mikor a lán megszólalt mellettem. 
Felé fordultam, majd a tömeg felé, aztán egy határozott mozdulattal a beszélgető Lady Earynre mutattam. – Ott vannak. Jó utat – biccentettem neki, azzal a feltett szándékkal, hogy visszatérek korábbi tevékenységemhez, a némán álldogáláshoz. Valahogy úgy tűnt, az emberek nem értékelik eléggé a némaságot és magányt, és pláne nem hajlandóak hagyni, hogy más értékelje ugyanezt. Jeges tekintetem lassú, de karakán mozdulattal vetült a karomba önmagát fonó másik karra; előbb arra, majd a lány arcára néztem üres ábrázattal, az irritációm azonban a beszélgetésünk kezdete óta nyilvánvaló volt. Aligha tántorította el most. 
– Hmpf. – A mostani hümmögés épp azt takarta, mennyire nem érdekel az ő véleménye, mennyire zavar, hogy akárcsak ennyire is megpróbálna belefolyni az életébe, és hogy majd én szabályzom, hogyan nevelem a lányomat. Elvégre, mit is érdekelhetett egy tudatlan rheyai szépkisasszony érzelmi kirohanása, amivel pont az én lányomat kellett hogy megtalálja? Úgy láttam viszont, akkor lesz a legkorábbi az elválásunk, ha tényleg visszakísérem; én a kezemet makacsul az oldalam mellett tartottam, majdhogynem húztam magam után a lányt, ha nem tudott rendesen lépést tartani. Megtehettem volna, hogy egyszerűen kijelentem, nem; az viszont jelenetet szült volna, ami talán a fizetésemen is meglátszott volna. 
A jelenet viszont az én közreműködésem nélkül is. Az ismeretlen férfihang kiáltásait, majd Lady Özvegyhercegné sikolyát hallva a fejem automatikusan az irányába fordult, a kezem pedig a kardom markolatára fonódott; nem volt nehéz eltekinteni a tömeg felett, a legtöbben jelentősen alacsonyabbak voltak nálam, épp csak a tolongás miatt volt nehéz észrevenni az összecsukló testet, melyből lassan vér szivárgott egyenest a tánctér közepére. Azonmód kihúztam a karom a lányéból, és megindultam abba az irányba, ahol legutóbb láttam Rivalent az Olwyn-lánnyal. Még mindig ott volt; Lady Nagyonszőkét pedig a nagybátyja vonta maga mellé kicsit hátrébb a tömegtől, a másik oldalán az egyik radagannal, ha jól láttam. 
– Hmm? – álltam meg Rivalen mellett, ezzel az egy hanggal kérdezvén meg, mit tegyek. – Hmf. – Megráztam a fejem, ezzel kifejezve a véleményemet is a történtekről; még, hogy Aldayrok... Fel voltam készülve Aerten pánikoló papagájának szóáradatára, és arra, hogy rezzenéstelen arccal hallgassam. 
Nem érdekelt semmi, tudván, hogy Renna eddigre más messze járt innen. 

Lezárt


Anne Előzmény | 2016.10.16. 17:02 - #173

Miután bemuatkoztam, mintha a férfiba belecsapott volna valamiféle felismerés. Mintha rájött volna arra, hogy ismer engem. Aztán pár pillanattal később rájöttem, hogy talán Lord Gavin áll előttem. Mármint nem mindig figyelnek rám az emberek és van esélyem körültekintenem magam körül. Így akármit vagy akárkit észrevennék, ha olyan a helyzet. Így történt az is, amikor a birtokunkra jött egy távoli rokonom és én voltam az első, aki észrevette, hogy ledobta őt a lő és felsértette a lábát. 
Az udvarolására nem mondtam semmit, csak msoolyogtam. Nem igazán tudtam semmit reagálni erre, hiszen arcátlannak mégse volt számomra. Hiszen a puszta tényt emlegette fel, amit még a vak is láthatott volna. Ebből a kinyilvánulásomból pedig bárki levonhatja a következtetést, hogyha én arcátlannak nevezek valakit, akkor az a férfi (vagy hölgy) tényleg nagyon az. 
Ezek után azt hiszem Lord Gavin felkért volna egy táncra, de hirtelen meghalottam annak a bizonyos férfinak a kiáltását. Hirtelen lefagytam, de aztán elkezdtem gondolkodni. Fogalmam nem volt, hogy valaki miért akarta volna az Aldayrokat uralkodóvá tenni a Sagramourok helyett. De mielőtt eszembe jutott volna egy indok, akkor a történések kezdtek beindulni és már csak úgymond sodródtam az árral. Szegény Lady Earyn magas sikoltozó hangját halottam meg hirtelen és az emberek között még láttam, hogy a kiáltozó alak élettelenül térdre esik, mire a szám elé kaptam a kezem. El tudtam képzelni, hogy Lady Earyn mit érezhetett, de valószínüleg az Ő helyében nem sikoltottam volna fel, hanem ugyanúgy a szám elé kaptam volna kezem teljesen lesokkolódva. Még megpillantottam, hogy az egyik Castleroy Úr az özvegy hercegné segítségére siet, de hirtelen nem tudtam megállapítani, hogy pontosan melyiket pillantottam meg. 
Mielőtt bármit csinálhattam volna a társaságom közelebb vont magához és a szemembe nézett. Én meg megszeppenve pislogtam rá, mint egy kislány, aki csak csak parancsra várt volna. Amikor mondta, hogy csatlakozzak a rheyai kompániához, akkor csak bólintottam egyet. Kecsesen kezdtem el kikeveredni a bepánikolt emberek közül. Hirtelen a tömegben meghallottam hőnszeretett Drusala hercegnő hangját, így arrafelé vettem az irányt. Hamarosan meg is pillantottam két testőr között az úrnőmet. Hamarosan egy testőr meg is pillantott és odarohant hozzám és elkísért a többiekhez. Utána ment is tovább a férfi a többieket megkeresni. Én meg teljesen elgondolkodott arccal néztem végig az egész lovag-mezőn...

Isobel is lezárt!


Kaya Előzmény | 2016.10.16. 12:45 - #172

Nem mondanám, hogy a bátyám nevetése különösebben megnyugtatott volna; egyébként is különösnek tartottam, Joderick milyen harsány tud lenni (ráadásul sokszor én voltam az, akin nevetett), de jelenleg azt sem tudtam, ki máshoz fordulhatnék a kérdésemmel.
– A humorom? Mi bajod a humorommal? – motyogtam a kétségbeesésem közepette egy szemöldökráncolás kíséretében, cseppet sem osztozván Joderick jókedvében. Inkább a homokban megbúvó kicsi rákoknak szántam a kérdést, mintsem a bátyámnak és a sógornőmnek. 
Ő volt az, akihez a legközelebb éreztem magam a családomból, de még neki is nehéz volt kinyögnöm, mi bajom volt. 
Most többek között az is akadályozott, hogy még én sem tudtam egészen, mi bajom volt. Tényleg kedveltem Viserrát; biztos voltam abban is, hogy nem fognak ütközni a nézeteink, az érdekeink az életünk során; kedves volt, okos és gyönyörű, ráadásul még rangban is megfelelő, így a szüleinknek sem lehetett kifogása. Tényleg kedvem lett volna venni neki húsz pónit. Akkor miért ijedtem meg ennyire, mikor én magam bizonygattam nem sokkal korábban, hogy teljesen biztos voltam a házassági ajánlatomban? Elvégre, senki sem kényszerített rá. 
Joderick kérdésére megpróbáltam kinyögni valamit, ám végül egy hang sem hagyta el a számat, csak a fejemet ráztam meg. Ismét gyereknek éreztem magam, akinek fogalma sincs a dolgokról; gyűlöltem ezt az érzést.
Naryssa, a bátyámmal ellentétben, nagyon is vidámnak látszott; csak a hangját hallottam, jókedvűen csicsergett, gratulációk és helyeslések sorát zúdította rám, majd azt hiszem, máris Viserráról, ruhákról, díszekről meg esküvői szertartásokról kezdett fecsegni. Nem tudom, vajon valóban nem vette-e észre a nyilvánvaló aggodalmam, vagy csak így próbált jókedvre deríteni, mindenesetre, nem tudtam figyelni rá. A szavak tompa zúgássá változtak, keveredtek a távoli zenével és a partot mosó hullámokkal; mindet felülírta az a zúgás, ami hirtelen szólalt meg a fülemben, egyre hangosodva. Nem tudom, mennyi ideig bámulhattam a tengert, de úgy tűnt, a habok lassan választ adnak a kérdésemre, ám mielőtt még tökéletesen megérthettem volna a nyelvüket, valahol kavargó gondolataim baljós felhőinek vattás takarása mögül egy hangot hallottam. Nem értettem teljesen, a hang tulajdonosát sem ismertem fel, a kezem mégis automatikusan a derekamhoz nyúlt, a kardom után; a szívem nagyot dobbant, mikor rájöttem, hogy csak a levegőt markolászom, és a kardom nincs ott. Anyám közölte, hogy illetlenség volna Llewellynékkel szemben, ha fegyvert viszek egy olyan eseményre, melynek biztosításáért ők felelnek. 
Egy pillanatra el is felejtettem azt a hangot, nem mozdultam, épp csak akkor élesedtek ki körülöttem a környezet és Naryssáék körvonalai, mikor Joderick vállba vert. Nem testvériesen, ahogy sokszor tette, és amelynek erejétől gyerekként gyakran elvágódtam a kövön; észhez térítésnek szánta. Valamit a szavai közül is kivettem, és az arcán ülő kifejezés is magáért beszélt. Aztán elért hozzám a lampionokkal kivilágított tánctér felőli zűrzavar, a nemes hölgyek sikoltozása, férfiak követelőzése, az, ahogy Lord Howe, a király, és Lord Garreth is parancsokat osztogatott. Katonák és testőrök szaladtak a szélrózsa minden irányába, a pánik szaga terjengett a levegőben. Ösztönösen indultam meg a visszafelé vezető ösvényen, futottam, egyenesen a zűrzavar közepébe; szinte villámként hasított belém a felismerés, miért is aggódtam annyira Viserrával kapcsolatban. Ezért. Mert az én életem ebből állt; védjem meg a királyt, a királynét, és mindenki mást, hogy az igazság oldalán harcoljak és ha kell, élő pajzsként szolgáljak azoknak, akik nem tudják megvédeni magukat. De legfőképp: a Sagramourokat védtem. Ez volt a munkám, királyi testőrként; most azonban, ahogy egy pillanatra megtorpantam a tér szélén, felvillant a szemeim előtt Viserra képe; hogy mi történt, addigra már nagyrészt sikerült összeraknom, mindenki Aldayrokról és merényletekről hadart. Bosszú, Lady Earyn, háborús uszítás... 
Lady Earyn mellett fél tucat őr és udvarhölgy nyüzsgött, a király az embereivel igyekezett rendet tenni, a királyné pedig, ha jól láttam, az apja személyes testőrei gyűrűjében ácsorgott. Nem láttam Celawan herceget, sem pedig a leendő hercegnét, sőt, egy pillanatra Drusala hercegnő alakját is eltakarták előlem; aztán valahol a tömegben megpillantottam egy nagyon is ismerős szőke hajkoronát. Védd meg az ártatlant, védd a királyt, védd a családod; habár Viserra a szó leghivatalosabb értelmében még nem volt a családom része, mégis megígértem neki, hogy mellette leszek. A lábaim felé vittek, mielőtt a gondolataim utolérhették volna őket, és amint odaértem hozzá, a vállára tettem az egyik kezem.
– Viserra? Jól vagy, ugye? – tekintetemmel gyorsan felmértem a lányt, remélve, hogy nem találok rajta semmiféle sérülést; habár láttam, hogy a merénylet egyedüli áldozata valóban a merénylő volt, ha az emberek megijednek, hajlamosak fellökni másokat. A csatákban is több halál születik egy menekülő hadban azáltal, hogy egymást tapossák, mint az üldözőik fegyverei által. – Gyere, keressük meg Aenart.
Ezért féltem a házasságtól; az esküm szerint köteles vagyok a feleségem mellett állni, ellátni és védelmezni. De egy másik eskü is kötött, méghozzá  Sagramourokhoz; most egyszerű volt a kérdés, hiszen a kelleténél több őrt állítottak szolgálatba. De mi van, ha máskor nem lesz ekkora szerencsém?

Lezárt


Anders Előzmény | 2016.10.16. 11:46 - #171

Néha valóban nagy mázlinak gondoltam, hogy az emberek kilencvenkilenc százaléka nem tud olvasni a gondolatokban; A maradék egy százalék Mágusokból, csodabogarakból, vagy olyanokból állt, akik még a betűvetéshez sem értettek, így azok miatt nem kellett aggódnom. A titkaim biztonságban voltak.
Sőt.
Annak még jobban örültem, hogy én magam nem rendelkeztem efféle képességekkel, mert félő volt, hogy olyasmit tudnék meg a hozzám közel álló emberekről, amivel a későbbiekben nem tudnék elszámolni. Igenis jobb, ha bizonyos dolgok inkább rejtve maradnak, gondoltam, miközben zöld szemeim egy pillanatra elidőztek a saját kezemen, amiről nem olyan régen került le a kötés, amely a Sir Garrus orrával való találkozás emlékét hirdette. Aznap is többet tudtam meg annál, mint amit akartam.
- Csak nem azzal vádol, hogy hazudok, Lady Lynet? – kérdeztem tettetett felháborodással, amikor a lány a maga furfangos éleslátásával rámutatott arra, hogy fivéri kötelességem hízelegni neki. Voltaképpen igaza volt, de ha nem lennék a fivére, akkor sem esett volna nehezemre ilyen bókokkal jutalmazni. Sajnos nem vagyok annyira vak, hogy ne vegyem észre a húgom szépségét, és a sóvár férfiszemek villanását, amely minden mozdulatát kísérte. Habár nekem megmaradt a fogatlan, boglyas kislánynak, aki vidáman viháncolva szaladt elém egy-egy út után, kétségtelen, hogy a lány felnőtt. Csak idő kérdése volt, hogy apánk is felismerje ezt, és bábként használja fel a hatalmi játszmájában.
Egy pillanatra megtorpantam a táncban, amikor kijelentette, hogy Őt aztán nem kell félteni semmitől. Néha elgondolkodtam azon, hogy Lynet miféle erős védőbuborékban élt eddig, és elszomorított, hogy mekkora csalódás fogja majd érni, ha ez egyszer kipukkad.  Volt mitől félni, akkor is, ha ő ezt még nem is látta. Nem volt szívem megtörni optimizmusát, de az én elmémben ott dobolt a felismerés, miszerint egy kikényszerített frigy éppen úgy meggyötri majd a szellemét, mint ahogyan a nővérünkét.
- Tudod, néha megrémiszt, amikor olyan szavakat használsz, amelyeket én nem ismerek – törtem meg a saját komorságomba burkolt pillanatot, majd egy könnyed mosollyal megforgattam a testvéremet a zene ütemére. Ruhája könnyedén követte mozdulatait, ahogyan a természetellenesen göndör hajcsigái is saját táncukat járták a feje tetején. Órákba telhetett, mire elkészült a bálra, gondoltam.
Nem tudom, hogy mikor beszéltünk ily’ komolysággal egymás közt. Meglehet, hogy még soha; Mégis úgy kértem ki tanácsát a házasságot illetően, mintha mindig is hozzá fordultam volna efféle útmutatásért.
- Kedvelem Lady Ysolde-ot, és nem kételkedem benne, hogy méltó társam lenne a házasságban; Szépsége magával ragad, mint a legtöbb férfit, de nem pusztán ez az egyetlen érv szól mellette. A fővárosban többször is bebizonyította már, hogy más, mint a többi hölgy; okos, és merész, nem féli kimondani a véleményét. Nem alakoskodik. Ez tetszik – fűztem a magyarázó szavakat a beszélgetésükhöz. – Abban azonban igazad van, hogy a lehorgonyzás nem szerepel a terveim között. Ha feleségül venném, talán éppen azt a fajta szabad szellemet ölném meg benne, ami miatt egyáltalán eszembe jutott, hogy megtegyem. Nem szerelmes belém, de úgy vélem, hozzám jönne, ha megkérném… Ez nem éppen olyan kelepce, mint az, amelybe én csalnám egy ígérettel? – sóhajtottam elengedve a gondolatot, de korántsem zártam le annak lehetőségét, hogy megtegyem a lépést.
- Üss a szádra, Lynet. Halált emlegetni egy küzdelem előtt sosem jelent jót; Különösen akkor, ha a tulajdon fivéred is a bajnokok sorába készül – morogtam az orrom alatt zsémbesen, mint egy medve. Sok tornán indultam már az életem folyamán, és jó párat meg is nyertem közülük, de semmire sem vágytam jobban, mint hogy az idei tornán az én nevemmel tegyék egyenlővé az Istenek Bajnoka címet.
Mintha csak az Istenek hallották volna meg a lány szavait. Kiáltozás, és zúgolódás támadt a mezőn; valaki az Aldayrokat éltette, majd a következő pillanatban egy másik hang velőtrázóan felsikoltott. Ösztönösen nyúltam Lynet dereka után, hogy a testemmel védelmezzem Őt, ha a szükség úgy kívánja; Ő volt hozzám a legközelebb azok közül, akinek biztonsága elsődleges volt számomra. Zöld szemeim hamar meglelték Drystant, aki még mindig Mellával volt, Rivalen és Lady Ysolde sértetlennek látszott, ahogyan Yserone is a nagykövet társaságában. Apámat és Isandát azonban nem láttam. Az emberek egy része pánikszerűen széledni kezdett, miközben katonák egész sora követte a parancsokat.
Szabad kezem a kardom után nyúlt, amely nem volt az oldalamon; nem képezte részét a báli öltözetemnek. A lábak és szoknyák között eltekintve láttam, hogy egy élettelen test fekszik a parketten. Védelmezően karoltam át a húgom vállát, megakadályozva, hogy egyenest oda nézhessen. Nem akartam, hogy lássa.
- Keressük meg a többieket, gyere... - mondtam szelíden. Fogalmam sem volt, hogy pontosan mi történt, de minden szándékomban az állt, hogy kiderítsem.

Thane részéről lezárt, azt hiszem!


Anders Előzmény | 2016.10.16. 09:59 - #170

Általános undorral viseltettem a legtöbb ember iránt; Különösképpen akkor, amikor az illem azt kívánta, hogy kedveljem az illetőt. Ott ahol felnőttem, a Berith pusztáin a dolgok másképpen működtek. A barátságok, a jó szomszédi viszonyok csak addig maradtak életben, amíg haszon van belőle. Ha pedig az utolsó érdemi szikrát is kifacsartuk már a kapcsolatból, és nem volt jövedelmező a másik életben tartása, könnyedén szemet hunytunk afelett, ha Ulric Rimadar úgy döntött, mennie kell.
A gyermekekkel azonban más volt. Ők még tiszták. Őszinte ragaszkodással tekintenek mindenkire, aki csak egyetlen kedves szót is intéz feléjük. Minél fiatalabbak voltak, annál kevésbé mérgezte meg Őket a valóság szennye, és annál több remény élt a lelkükben. A legtöbbjüket irigyeltem ezért az ártatlan naivságért.
A kislány cserfes kedvessége egyhamar elűzte a korábbi sötét felhőket a homlokomról, és végre lehetőséget találtam arra, hogy én magam is élvezzem az estét, ebben pedig az apja sem akadályozhatott meg. Rennának hála úgy ismertem meg a család múltját, hogy még kérdeznem sem kellett. A piszkálódás kedvéért, csupa gyermeki ambícióktól dörgöltem végül a férfi orra alá, hogy elárulták. Ha azt hitte, hogy a heves reakciójával megrémíthet, vagy belém fojthatja a szót, tévednie kellett. Ennél sokkal keményebb fából faragtak, így továbbra is behízelgő mosollyal a szám sarkában figyeltem.
- Ön nem szokott mosolyogni, ugye? – vontam fel a szemöldököm, lapos oldalpillantást vetve a férfi felé, majd megráztam a fejem. – Nem. A homloka és a szeme sarka is csak azért ráncos, mert túl sokat hunyorog morcosan… Gondolom, hozzátartozik a hivatásához. Kellemetlen – ciccentettem lemondóan, majd világos szemeim ismét a sötétbe fókuszálva próbálták kivenni a vidám kislány alakját.
 Rion hangja ágyúdörrenésnek hatott az éjszakában; Egy pillanatra úgy festett, mintha a zene lágy dallamát is képes lett volna elhallgattatni azzal, ahogy a lánya nevét kiáltotta. Az én vállam is megrándult, de a gyermek annyira meglepődött, hogy kibillenve az egyensúlyából majdnem a fenekére huppant. A bennem lakó anyai ösztönök miatt csak kevésen múlott, hogy felháborodottan fel ne csattanjak. Szerencsére sikerült visszafognom magam, no meg a viszkető tenyerem. Ilyet nem lehet!
Nem szóltam bele apa és lánya rövid hadakozásba a hazamenetelről, pedig önzőségem egy kicsit igenis ágált a dolog ellen; Egyetlen jó dolog volt az estémben, Ő pedig vörös fürtös valójában fordult felém.
- Az enyém? – kérdeztem ajkaimon szétolvadó őszinte mosollyal, és ruhám szegélyét felhúzva leguggoltam, hogy Renna maga tehesse a fejemre az alkalmi koronát; más nemes kisasszony már régen frászt kapott volna az esetleges bogarak gondolatától is, de számomra melengető volt a gesztus. – Ez csodálatos! Köszönöm szépen, bogaram! – nevettem, és akár ellenezte az apja, akár nem, finoman megfogtam Renna vállait, hogy közelebb húzva magamhoz, két cuppanós puszival köszönjem meg az ajándékot, sőt, nem törődvén a kicsi piszkos öltözetével még röviden meg is öleltem.
- Voltaképpen… - az ajánlat meglepett. A királyi kompániával érkeztem, és a megbeszéltek szerint együtt is kellett volna távoznom velük. Kiegyenesedtem, hogy tétován körbenézzek, és meggyőződjek arról, hogy senkinek sem tűnne fel, ha egy kis időre felszívódnék. Úgy festett, hogy a király is jól szórakozik.
- Ha a papád nem bánja – kék tekintetem úgy állapodott meg a férfin, mintha bármiben is meggátolna az, ha esetleg nemet mond; ha egy kicsit is hasonlított a lányos apákra, ennek veszélye nem állt fent. – Ígérem, jó kislány leszek – toldottam meg a dolgot egy illetlen kacsintással, hasztalanul. Úgy festett, hogy Rion azok közé a gárdisták közé tartozott, akiket ilyesmivel nem lehet zavarba hozni, de nem csüggedtem akkor sem, amikor minden porcikája egyhangú érdektelenséget üvöltött.
Nevetgélve, őszinte érdeklődéssel hallgattam a gyerek cserfes magyarázatát, időnként szülőjére nézve, hátha láthatok vonásaiban bármilyen más reakciót a ridegségen kívül. Szinte fáztam a közelében. Megértettem a fiatal katonát, amikor végül nem mert ellenszegülni a szinte dördülő parancsnak.
Szelíden elmosolyodtam, amikor a kislány arra kérte az apját, hogy én kísérjem haza. A férfi azonnal ellenkezett; Magam is jól tudtam, hogy ez olyasmi, amit nem tehetek meg, bármennyire is szeretném.
- Szereted a babákat? – kérdeztem kedvesen, ismét úgy fogyasztva a térdeimet, hogy szemmagasságba kerüljön a gyermek. Ha igenlő választ adott, akár csak egy gesztussal is, mosolyom szélesre szaladt. – Akkor majd kapsz tőlem egyet. Holnap elküldöm a papáddal – pillantottam fel Rionra olyan határozottsággal, hogy esélyem legyen beléfojtani a legújabb ellenkező szavait. Nem ismertem túl régen, de eddig egyetlen egy alkalommal sem viselkedett helyeslőn velem szemben, ami egyértelmű jele volt annak, hogy nem kedvel engem. Sőt. Megkockáztatom, hogy egyenesen gyűlölt.
- Nem mehetek veled, bogaram – cirógattam meg az arcát szelíden. – Tudod, Drusala hercegnőt sem szabad egyedül hagynom. Sygmond jobban vigyáz majd rád hazafelé, mint ahogyan én tudnék – Renna válla felett immáron a fiatal vitézt jutalmaztam a mosolyommal. Azt hiszem elpirult a gesztustól. Röviden elbúcsúztam a gyermektől, újfent megölelve Őt az érzelmek kereszttüzében. Megkedveltem.
Egészen addig integettem a páros után, amíg a katonát is a neki cserfesen magyarázó kislányt el nem nyelte a sötét. Amennyiben Rion nem hagyott azonnal faképénél, lehengerlően széles mosollyal felé fordultam.
- Tudja, valóban nagy szerencséje van azzal, hogy a gyermek nem magára hasonlít – csipkelődtem, majd kinyújtottam a karom jelezvén, hogy várok valamit. – Megtenné, hogy visszakísér egy hölgyet a társasághoz? – kérdeztem, és még ha erőszakoskodnom kellett egy kicsit, akkor is belé karoltam, úgy beszéltem tovább. – Érzékeny kislány, és nagyon okos. Vágyik a szeretetre, az Ön szeretetére – közöltem, de hangom megmaradt a közlés medrében, nem csapva át a vádaskodáséba. Nem volt közöm ahhoz, hogy miként neveli a gyermekeit, még akkor sem, ha láttam, amit láttam aznap este. Fagykirály!
Már elértük a tánctér szélét, amikor kiáltozás támadt. A zene hírtelen hallgatott el, éppen egy időben azzal, amikor Lady Earyn velőtrázóan felsikoltott. Ezer közül is felismertem volna a hangját, hiszen palotai szolgálatom ideje alatt számtalanszor hallottam már ordítani és kiborulni. Most azonban rettegett.
Gondolkodás nélkül engedtem el Riont, és átnyomakodva a riadt tömegen egyenesen a sikolyok és zúgolódások közepe felé tartottam; Egy galamblelkű udvarhölgy éppen az ellenkező irányba futott volna, megelőzve a bajt. Tenyerem a számra tapadt, amikor megpillantottam a vérben tocsogó testet.
Thelion király parancsokat osztogatott az embereinek, akik csakhamar ellepték a tömeget további támadók után kutatva. Lord Howe toporzékolt, és szabadkozott, hogy megtalálja az őrök között azt, aki beengedte az idegent, és mindenképpen elnyeri majd a büntetését a hanyagsága. A nemesek félelemmel vegyes felháborodása megtöltötte a mezőt; A hangok háborúról, és bosszúról zengtek az közelben.
A testőrség két tagja éppen ekkor kísérte a hercegnőt a királyné mellé a rheyai kompánia több tagjával együtt. Gondolkodás nélkül léptem át a holttesten, hogy átvegyem Lord Castleroy helyét Lady Earyn támogatásában. Az asszony szokatlan sápadtsággal nézett rám, az arcát törölgetve egy kendővel.
- Nyugodjon meg, Milady – zsolozsmáztam többször is egymás után, miközben az én lelkemet is felkorbácsolta a félsz. Tudtam, hogy másnap, a hajnal első sugaraival útnak kell indítanom egy üzenetet a Berithbe.  - LEZÁRT!


Anders Előzmény | 2016.10.14. 20:40 - #169

Meg tudtam volna szokni ezt a pazar életmódot; a zenét, a táncot, az ételeket. Mindent. Aznap este számos csinos hölgyön megakadt a tekintetem, de egyikük sem varázsolt el annyira, mint Yserone kisasszony. Még azaz őzike tekintetű udvarhölgy sem, akit figyelmetlenségemben majdnem eltapostam.
Lady Isobel a királyi udvartartásban szolgált. Ez akkor vált teljesen nyilvánvalóvá számomra, miután ütközésünk után bemutatkozott; A neve hallatán az arca is sokkal ismerősebbnek hatott számomra, akár mérget is vettem volna arra, hogy egyike volt azon udvarhölgyeknek, akit az első rheyai napomon kinéztem magamnak. Aztán egy vérmes teremtés csúnyán elhajtott, és elment a kedvem az udvarolgatástól.
- Akkor nevezzük a véletlen okozta szerencsének; Ha nem tiprom el majdnem, sosem látom a mosolyát – udvaroltam reménykedvén abban, hogy nem vetem el túlságosan is a sulykot szavaimmal. Nehezen mostam volna le magamról az arcátlan jelzőt, ha a kisasszony esetleg félreérti szándékaimat.
Már nyújtottam felé a kezem, hogy előzékeny hangon felkérjem egy táncra, amikor gyors egymásutánban zajlani kezdtek az események. Valaki az erdőlakó Aldayrokat éltette, majd a következő pillanatban egy ismerős hang felsikoltott, amelyet aztán több magas női akkord is követett. A tömegben zúgolódás támadt, és többen igyekeztek pánikszerűen utat törni maguknak a tömegben.
A király józan hangon kezdett parancsokat osztogatni; utasította az embereit, hogy azonnal fésüljék át a környéket, hátha bujkál valahol egy cinkosa is a támadónak. Lord Castleroy a sápadt Lady Earynt támogatta, míg valahonnét Drusala hercegnő erőtlen hangja tört utat magának a zúgolódásban. Két megtermett testőr fogta közre a lányt, miközben az remegő hangon érdeklődött a történtekről. Karom ösztönösen nyúlt a mellettem álló udvarhölgy felé, hogy közelebb vonva magamhoz, hogy a szemébe nézhessek; fontos volt, hogy komolyan vegyen, a saját biztonsága érdekében.
- Lady Isobel, csatlakozzék a királyi családhoz! – utasítottam szelíd hangon, miközben én magam úgy döntöttem, hogy legjobb lesz a többi katonával, és testőrrel biztosítanom a környéket. Most az egyszer nem gondolkodhattam fattyú hercegként, hiszen akkor is ott sokkal több forgott kockán, mint az én sosem viselt koronám. Búzakék szemeim a tömeget kutatták remélvén, hogy megpillantom Tyriát, és megbizonyosodhatom róla, hogy a leendő hercegné nincs közvetlen veszélyben.
A forgatagban elvesztettem szem elől Yserone kisasszonyt, a és a királyi család többi tagját. Vállak nyomódtak az enyémnek, és kisasszonyok zaklatott sírása sértette a fülem, miközben a fejemben egyre csak az járt; A Sagramourok nyílt hadüzenetet kaptak a támadással...
 

Gavin lezárt!


Anders Előzmény | 2016.10.14. 19:38 - #168

Az iszákos tengeri medve már nem láthatta, ahogy megbízója embere álszent riadalommal az özvegy hercegné felé fordult, miközben az öreg Castleroy fehér kendőt nyújt át az asszonynak, hogy letörölhesse az arcára freccsenő vércseppeket...

[Kérek mindenkit, hogy az eventben részt vevő karaktereivel mindenki (akik mások reakciójára várnak még, nyugodtan várják meg) záró reagot írjon. Mindenkinek köszönöm szépen a részvételt!]


Anders Előzmény | 2016.10.14. 19:37 - #167

Tudod, barátom, előbb vagy utóbb minden megköveteli a maga árát. A sérelmek nem maradnak megtorlatlanul. Hogy mire alapozom a feltevésem? Több eszem van ám, mint amennyi látszik!

*

Alder nem volt gazdag ember. Sőt! A gyakran emlegetett templom egerének is több étel került az asztalára – még azokon a napokon is, amelyeket szerencsésnek mondhatott! –, mint az övére. Ital viszont annál több. Alder sosem vetette meg a jó bort, amely tulajdonságát az apjától örökölte; Az apjától, aki sok évvel ezelőtt elindult, hogy szerencsét próbáljon, de aztán valahogy elfelejtett visszajönni.
A fiú volt az öt testvére közül a legnagyobb, és a leghaszontalanabb. Szerencsétlen anyjának meggyült vele a baja, így nem csoda, hogy egyetlen könnycseppet sem hullajtott utána, amikor egy komorarcú fickó felfogadta inasnak a bárkájára. Hosszú éveket töltött a tengeren, így járása nemcsak az alkoholtól vált ingataggá; józanul dülöngélő léptei a tengeren szolgálók sajátossága volt, amit aztán sem tudott levedleni, hogy a trehányságát megelégelő matróztársai kitették egy rosszhírű partszakaszon.
Talán helyesebb lett volna a tengerek isteneitől, ha már ott végeznek vele, de nem tették. A fene se tudja mi mindenen ment keresztül, mire elvergődött Aertenbe, hogy aztán mindenféle kétes üzletekbe bonyolódva keresse meg a napi betevőt. Mindenféle munkát elvállalt, olyat is, amely egy lelkiismeretes embert már régen megtört volna; vakmerősége társai között is hírhedté vált, ahogyan az is, hogy bármennyit is keressen, abból mindig több vándorol a kocsmároshoz a kelleténél. Aznap is többet látott kettőnél, amikor az a jól öltözött apród megkereste, és egy erszény aranyat dobott az asztalára.
 - Ez csak a fele – mondta. – A gazdám a dupláját is kifizeti neked, ha elvégzed a munkát – fűzte tovább, de Alder már nem is rá figyelt. A tengeri medve megrázta a bőrtasakot, amelynek csilingelése édes dallam volt füleinek; már a hangjából is tudta, hogy több érme van benne, mint amennyit Ő az életében egy helyen látott, ha pedig az idegen igazat mond, akkor másnap egy kisebb vagyonnal a zsebében térhet be a Sellőbe. Arcán széles, de tompa mosoly terült el a gondolatra, hogy végre egy egész hordóval csapra verethet abból a vörösből, amit a nemesek is isznak, és végre elég pénze lesz ahhoz, hogy Heleena is komolyan vegye! Nem kellett sokat győzködni, hogy elvállalja a veszélyes feladatot.
Zúgott a feje. A díszes ruha kényelmetlenül feszült rajta, a maszk pedig egyenesen zavarta a tisztánlátásban. Na nem, mintha az előző esti dajdajozás sokat lendített volna előre az állapotán. Annyira megörült az ígért fizetségnek, hogy az előlegként kapott tallérok majd felét menten el is verte. Sután köszörülte meg a torkát, amikor a kapott meghívót az őrök orra alá nyomta, hogy azok beengedjék. Természetellenes feszességgel hajtott fejet, hogy üdvözöljön néhány hölgyet, majd csakhamar meg is lelte a helyét az egyik távoli sarokban. Az észrevétlenségben megbújva várta a jelet.
A zene és a társaság nem olyan volt, amelyhez Alder könnyedén hozzászokhatott volna. Szolgáló anyja, na meg gondtalan életmódja mellett a koszon kívül nem sok ragadt rá, az illemet pedig hírből sem ismerte. Megbízója gondosan kikötötte, hogy nem állhat szóba senkivel, ha pedig valaki személye felől érdeklődne, hazudja azt, hogy valamelyik nemes testőrségének tagja, és nem fontos ember.
Így is volt. Bármennyire is igyekezett összehúzni magát, két ízben is megkörnyékezték, de amikor elmondta, hogy nem több egy egyszerű gárdistánál, hamar alább is hagyott a feléje tanúsított figyelem.
Órák teltek el; Remegett a keze a jobbnál jobb italokért, de tudta, hogy aznap egy kortyot sem ihat. Szüksége lesz a józanságára a menekülésnél, nem engedheti meg magának, hogy megbotoljék a saját lábában!
- Rühes korcs! – szitkozódott az orra alatt, amikor egy borjú méretű kutya riadalmat okozott a mulatozók körében. Ő maga sem lelete volna kedvét abban, hogy éles fogaktól megcsonkítva végzi, így némileg megnyugodott, amikor az eb végül meglelte a gazdáját. Észrevétlenül rejtette vissza a sikoltozásra előhúzott tőrét a köpenye alá, miközben viharszürke szemeivel a megbízóját fürkészte.
A férfi lassan, és határozottan bólintott, pecsétgyűrűjét megkocogtatva kupája szegélyén. Ez volt a jel.
Alder ingadozó léptekkel, lassan szlalomozott a tömegben. Mohóságtól égő tekintete a célpontok után kutatott, miközben megfontolt mozdulatokkal előhúzta inge alól a megkopott, gyűrött zászlócskát.
A medvés lobogót az évtizedek mocska emésztette, jól látszott rajta, hogy nem olyan nagy gonddal őrizték, ahogyan azt egy valódi vazallus tette volna; azonban, ha elülteted a félelem magját az emberek lelkében, ilyen apróságokra már senki sem figyel. A megtévesztés legjobb módszerének tűnt másra fogni azt, ami készülni látszott. A zene és a kacajok moraja egybeforrott a férfi szívének heves lüktetésével, miközben szabad keze újfent megkereste a tőr hűvös markolatát. A tenyere izzadt, halántékán kidülledt az ér, ahogy nagy levegőket véve átvergődött a táncolók tömegén. Minden ösztöne megfutamodásért kiáltott, hiszen még Ő, Alder sem süllyedhetett ennyire mélyre néhány aranyért!
Mindegy, hogy melyiket! – visszhangzott fülében a parancs. A királyné állt hozzá a legközelebb, édesen kacagva karolván bele édesapjába, mintha képes volna olyan kislányos bájt vonásaira erőltetni, amelytől még egy Lord Howe-hoz hasonló szigorú férfi is beadja a derekát egy táncra. A király közvetlenül mellette állt, unottan illetve tekintetét egy közeli hölgykoszorú viháncoló hajadonjain.
Alder egy rövid pillantásra méltatta a társaságot, de végül elhaladt mellettük. Sem a herceget, sem pedig a hercegnőt nem látta a közelben, pedig szívesebben mélyesztette volna pengéjét az előbbibe, mint bármelyik másikba. Régi sérelme volt Celawan Sagramour felé úgy, hogy a herceg nem is tudott róla.
Lady Earyn a semmiből bukkant fel; Úgy toppant eléje, mint valami látomás. Az özvegy hercegné arcán gyermekeihez hasonlatos arrogancia ült, miközben megpróbálta kikerülni Őt. Az asszony vörös ruhát viselt, vöröset akár a frissen kiáramlott vér. Újabb jel, gondolta Alder, miközben arcán tompa mosoly bukkant fel. Mindegy, hogy melyiket, visszhangzott füleiben a hang. Határozottan állta el a nő útját.
- Mégis mit képzel… - dohogta a szőke teremtés, megemelve szoknyája szegélyét, hogy még könnyedebben léphessen keresztül arcátlan kérőjén. – Ripők… - kezdte, de megpillantotta a tőrt. A makacs kék szemekben hosszú évek óta először villant meg a félelem, de mégsem kezdett azonnal hátrálni.
- HATALMAT AZ ALDAYROKNAK! – kiáltotta el magát Alder, magasba lendítve a zászlót, a megbeszéltekhez mérten ügyelve arra, hogy a lobogót díszítő jelkép jól látható legyen a tömeg ellenére is. Megragadva a sarkát háromszor-négyszer meglengette az anyagot. – Le a Sagramourokkal! Éljen az új király! – kántálta, de minden szót úgy forgatva a nyelvén, mintha az övé volna.
A tőr újra megvillant a kezében, de mielőtt lesújthatott volna vele, az kihullott a kezéből… Háta közepét tüzes fájdalom járta át, miközben arcát eltorzította a kín meglepett, hangtalanságra ítélt üvöltése. A zászlót még akkor is a markában szorította, amikor elernyedt teste térdre csuklott; a vesztét okozó kard vége átvágva a szegycsontját, vértől tapadva tört felszínre a mellkasánál. Az utolsó, amit életében hallott Lady Earyn Sagramour sikolya volt, aztán a világ örökre elsötétült Alder előtt…
Az iszákos tengeri medve már nem láthatta, ahogy megbízója embere álszent riadalommal az özvegy hercegné felé fordult, miközben az öreg Castleroy fehér kendőt nyújt át az asszonynak, hogy letörölhesse


Anders Előzmény | 2016.10.14. 16:48 - #166

Sötét tekintetem a fiatal nőn állapodott meg. Nem tartottam különösen szépnek; Sápadtsága eleve megakadályozott abban, hogy kívánatosnak tartsam, nem beszélve az izomnélküli vékony karjairól, és a fűzővel természetellenesen elszorított alakjáról. Hunyorgásával úgy festett, mintha kacéran mosolyogna rám a legyező árnyékából, amely szintén olyasmi volt, amely miatt nem tartottam túl sokra, hiszen az egész ország számára nyilvánvaló volt a tény, miszerint hamarosan férjhez fog menni valakihez.
Perdita, futott át a gondolat az elmémen, miközben minden ellenérzésim magam mögött hagyva elmosolyodtam.
- Az Önök nyelve igen különleges, és legalább olyan kacifántos is… Évekig igyekeztem elsajátítani, de úgy érzem, van még hová fejlődnöm – mondtam barátságos hangon, miközben magamban azon tanakodtam, hogy vajon hány aglaniri volna képes legalább annyira elsajátítani népem csodálatos, és páratlan nyelvét, mint amennyire én tettem az övékkel. Talán csak kevesen, vagy éppen egy sem, gondoltam.
- Valóban? – kérdeztem vissza továbbra is könnyed mosolygással, amikor a lány a maga egyszerű módján kifejtette, hogy tudja ki vagyok. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezzel meglepett; Jelenleg a húgom, és én szolgáltattuk a legtöbb pletykát az udvarban, és a királyon kívül majd’ mindenki heves érdeklődéssel viseltetett irányunkba, aminek éppen úgy megvoltak az előnyei, mint a hátrányai. Udvariasan meghajtottam a fejem Aerten jövendőbeli úrnője felé. – Megtisztelő, hogy vagyok annyira gáláns, hogy egy Önhöz hasonló nemes hölgy megjegyezzen magának – szinte bársonyosan fűztem a szavakat egymás után, szándékosan használva azt a szót, amelyet Ő maga is használt. Tetszett a csengése, de megesküdtem volna rá, hogy semmi hízelgő nincs a betűhalmaz mögött rejlő jelentésben.
- A bort? – kérdeztem vissza; ezúttal meg sem próbáltam elrejteni undoromat, mert úgy éreztem, a kisasszony értékelni fogja az efféle őszinteséget; néha célravezetőbb volt a hazugságnál. – Még nem szoktam hozzá az ízéhez – vallottam be, miközben csokoládészínű íriszeim az asztal felé irányultak, tekintetem érdeklődve vonult végig a felkínált italokon, mintha látnék esélyt arra, hogy lelhetek köztük olyasmit, ami valóban a kedvemre lesz. – A puncs megfelelő lesz. Köszönöm – állapodtam meg végül az élénk színű italnál, és amennyiben a lány úgy döntött, megvártam, amíg házigazdaként tölt nekem.
- Más, mint otthon – mondtam, egy pillanatra megőrizvén az őszinteségemet, mint értékelendő tulajdonságot. – Gyönyörű a tenger, de semmisem fogható a radagani függőkertekhez és oázisokhoz. Látnia kellene őket ahhoz, hogy el tudja képzelni… Képtelenség leírni – sóhajtottam nosztalgikus honvággyal, mintha nemcsak a régmúlt emlékeiből felidézett csodákról mesélnék. A Nagy Szárazság sok mindentől megfosztott már bennünket, de a tudatlan idegenek előtt nem volt nehéz megőrizni a látszatot.
- Ön itt született a tenger mentén? – kérdeztem, szabad kezemmel finoman megtámaszkodva az asztal szélén a társalgáshoz, miközben barna szemeim a táncolók tengerét fürkészte. – Unalmas lehet ez a rengeteg ünnepség – jegyeztem meg remélve, hogy ezzel beszédre, kifakadásra ösztönözhetem Őt.


Anne Előzmény | 2016.10.02. 20:47 - #165

Eleinte tényleg nem tudtam, hogy hova társuljak, de végül nem is nekem kellett eldöntenem. Ugyanis Sharyn - fivérem polgári származású női barátja - megtalált engem, és elkezdtünk beszélgetni. Mivel Ő nem tudott róla, ezért én tudattam vele, hogy fivéremnek akadt egy kis dolga még Rheyában, és attól tartok a tényleges lovagi tornáig nem is lesz jelen Tritónban. De Charles megígérte, hogy időben el fog indulni és Tritónba majd Aurora lovammal fog jönni, hogy legalább mindkettőnknek jó legyen akkorra. Mert én ugyanis a királyi udvartartással jöttem. Aztán végül miután már kifogytunk a témádból, rögtön jött is Lord Castleroy, mármint az, akivel volt találkozónk, nem pedig az, akit Drusala hercegnő szokott emlegetni mondjuk Lady Tyriának. Lord Castleroy felkérte Sharynt egy táncra, mert én se, meg az úr se akart egy kínos táncot. Hiszen, ha velem táncolt volna, akkor a legutóbbi találkozónk fényében csak egy kínos csend lenne, mert nem passzolunk. 
Ezek után úgy döntöttem, hogy nem fogok egy helyben állni, így az embereket figyelve kezdtem elindulni valamerre. A tömegben ki is szúrtam például Sir Thanet, vagy testvérét Lady Lynetet, illetve Howe Llewellyn jegyesét Yseronet. Ahogy haladtam a tömegben hirtelen csak azt éreztem, hogy nekiütköztem egy férfinak. Én mentem neki, vagy Ő nekem, de ez nem is lényeges annyira. Mivel ettől a szerencsétlen dologtól majdnem elvesztettem volna az egyensúlyom, gondolom ezért kapta el a derekamat, így vissza tudtam nyerni az egyensúlyom. De aranyos ez a viselkedés, gondoltam, amikor megpróbált bocsánatot kérni. Lord Ristar után ez a szelíd kisugárzás számomra legalábbis az volt. 
- Köszönöm, és semmi baj - reagáltam le hirtelen és gyorsan, amikor még nem tudtam még megfogalmazni a mondandóm. Nem tudtam semmit se mondani vagy csinálni, amikor szelíden, de közelebb hajolt. Egyszerűen lefagytam! - Ami azt illeti, azt hiszem nem csak ön bambult el, hanem én is - a végére én is üdén nevettem. Egy pillanatra megtámaszkodtam a férfin, de amikor már a lábaimon álltam, akkor már meg volt az bizonyos tisztességes távolság. 
- Köszönöm, jól vagyok. De ha nem kapott volna el, akkor valószínüleg a földön kötöttem volna ki - mosolyogtam rá nyugtatóan. Főhajtására én egy kecses pukedlivel reagáltam. 
- A nevem Isobel Vosburg Rheyából - mutatkoztam be, hátha nem tudja, hogy ki vagyok, mert nem láttam még az udvarban. Többet nem mondtam, mert azért nem akartam túl sokat elárulni magamról. De ha konkrétan rákérdez, hogy nem-e vagyok udvarhölgy vagy valami ilyesmi, akkor válaszolok. Ilyenkor valaki azt gondolná, hogy miért nem kérdezek rá a nevére, de az én véleményem szerint ha egy hölgy bemutatkozik, akkor egy úriember is követi a hölgy példát. Eddig kinézetre nemesnek nézett ki a társaságom, de többet nem tudtam még róla. 


Kaya Előzmény | 2016.09.28. 15:46 - #164

Néha nem tudtam eldönteni, a családunk hajaz a hegyekre, vagy a hegyek voltak kénytelenek alkalmazkodni valamelyik csökönyös vén ősömhöz; a felszín alatt rejtőző kincsek, melyek felkutatásáért néha akár vért is kell adnia az embernek, a hirtelen felinduló hógörgetegek, a vad viharok és a metsző hidegség mindannyiunkban ott volt, az biztos. A megzabolázhatatlanság, az is; eddig inkább némán próbáltam utat mutatni Melionnak, ahogy a szél próbálja rávenni a hegycsúcsot a mozgásra. Eredménye természetesen egyiknek sem volt. Nem tudom, mi hozhatta ki belőlem azt a kétségbeesést, ami most cselekvésre sarkallt; talán az, hogy ismét ki kellett mozdulnom a komfortzónámból, és baljós árnyak kergették egymást a fejemben, mióta csak elhagytuk Taranist, mintha magammal hoztam volna egy sötét felleget, egy viharfelhőt, mely villámcsapás-szerűen ültette el az agyamban a rossz gondolatokat. 
Mikor legutóbb elhagytam Taranist, a hegyek árulásomon felháborodván elvették tőlem a szerelmemet. Most kit fognak?
Ahogy a dolgok álltak, Meliont.
A fogaim csikorogva szorultak össze, olyan erősen, hogy azt hittem, menten kitörnek; a légzés is mintha nehezebbé vált volna, mintha az öcsém hülyesége, s az ebből fakadó sértések, melyek nagyon is valós sebek felett karistoltak újra és újra, kiszippantották volna a levegőt a közelből. Kedvem lett volna bemosni neki egyet; ha nem lett volna a ruhám ujja olyan pontosan rám mérve, s nem tudtam volna, hogy az anyag megakadályozná az öklöm útvonalát, időd adva arra Melionnak, hogy kicselezzen, meg is tettem volna. Helyette azonban összefűztem az ujjaim magam előtt, és érzéketlen arccal meredtem Melionra, az otthonunk ridegségéve palástolva a bennem tomboló tehetetlen haragot.
– Neked is van szavad. De mivel általában hülye döntéseket hozol, úgy állapítottam meg, hogy figyelmen kívül hagyni lesz a legjobb – jelentettem ki. Az állítására, miszerint soha nem okozott semmi rosszat nekünk, a családunknak, humortalan mosolyra kunkorodott az ajkam, és azt hiszem, halkan fel is kuncogtam; elnyomta a hangot a köveknek csapódó hullámok moraja. – Hogy mit? Emlékeztesselek például arra az esetre, mikor majdnem egy egész őrjárat veszett oda, mert nem voltál hajlandó az erősítésre várni, és egyedül rontottál neki a betörő trolloknak? Egy ember az életét adta érted, egy másik lábát pedig le kellett vágni. Vagy mikor nem jelentél meg nagyanyánk halálos ágyánál, mert épp részegen fetrengtél valahol. Vagy mikor hazudnom kellett Lord Sindrinek arról, hol is van a lánya, mert éppen őt tartotta úri kedved az ágyadba vinni. Vagy a számtalan esetről, amikor az egész őrség téged keresett, mert megszöktél otthonról. Vagy mikor eltökélted, hogy Bronach bányáiban éjszakázol... Csupa remek ötlet, amik öregbítették a családunk hírnevét. Csak gratulálni tudok az életművedhez, kisöcsém.
Egy szobor minden mozgékonyságával és melegséggel álltam a fű kellős közepén, a hátam mögül a tenger morgott, valahol előttünk pedig a mulatozás zajai törték meg Aerten éjszakájának csendjét. Az idilli környezet és az egész városra ereszkedett vidámság ellenére is sötétnek és hidegnek éreztem mindent; ettől egészen otthonos lett. Súlyos szavakat vágtunk egymáshoz mindketten; olyasmiket, amiket rajtunk kívül soha senki nem fog megtudni, elnyeli őket az idő vasfoga, és az a némaság, amely valószínűleg mostantól ereszkedik közénk határozatlan ideig. Mi, Deatrysok, makacs egy rohadékok voltunk. Egyikünk sem fog bocsánatot kérni. Ha odahaza lettünk volna, valaki már rég a másikra borított volna egy kancsó sört, vagy egyenesen az asztalt.
– Én is – feleltem teljes magabiztossággal, holott messze járt az igazságtól. Nem azt akartam, hogy Melion megváltozzon; csak azt, hogy ne legyen ennyire... Melion. Hogy felfogja, már nem kisgyerek, és kötelességei vannak, tetszik vagy sem, hiába hisztizik, a földhöz is vághatja magát, akkor sem változik meg a tényállás. A szüleink próbálták szavakkal rábírni arra, hogy gondolkozzék, próbálták büntetni azért, hogy ne tegye meg újra és újra ugyanazokat az ostobaságokat, és próbálták jutalmazni, ha valamit jól csinált; egyik sem vált be. Nagyon úgy tűnt, Meliont egyedül úgy lehet észhez téríteni, ha jól bemosunk neki néhányszor, hadd kavarodjon fel az agya, hátha a leülepedés után már jól forognak a kerekei; ha pedig ez sem vált be, valaki olyat kellett mellé állítani, aki ezt megteszi. Ez a házasság; legalábbis az, amely kijut az embernek.
Hideg és magány, akár a családunk jelszava is lehetett volna; egyiket sem féltem, a halált pedig kész voltam keblemre is ölelni, e három volt az oka annak, hogy soha egyetlen hegy sem rettentett el a céljaimtól. Melion szavai mégis martak, mint a legrosszabb óriáspók mérge, egyenest a sebbe; mégsem hagyhattam, hogy ezt meglássa rajtam, noha már hátat fordított nekem. 
– Holnap közös reggelire vagyunk hivatalosak az Olwynokkal. Ott legyél. – ... vagy úgy seggbe rúglak, hogy a jövő évi hóval együtt esel le. Valamiért nem mondtam ki hangosan, de az öcsém így is érezhette, hogy nem viccelek. Főleg azért, mert egy csepp humorérzékem nem volt. 
Miután Melion elment, szembefordultam a tengerrel, és a sötét habokat szemléltem némán hosszú percekig, mielőtt az arcom minden bizonnyal groteszk és ronda grimaszba nem torzult volna, és egy férfias morgást követően sarkon fordultam, hogy visszatérjek a báli forgatagba. Mire a lámpások fényei ismét megvilágították az arcom, ismét felöltöttem a szobrokra jellemző érzéketlenséget. Nem hagyhattam, hogy Melion ostobaságai – a saját ostobaságaimmal karöltve – a családom hírnevének rovására menjenek.


Kaya Előzmény | 2016.09.25. 14:17 - #163

– Mindenkinek jobb, ha nem tud mindent. Képzeld csak el, milyen unalmas lenne az élet, ha mindenki fejében ott volna a válasz mindenre...! – Persze tökéletesen jól értettem, Thane mire céloz; és nem tudtam volna jobban egyetérteni vele. Én sem tudtam kiderülni azon pletykákat, melyek róla szóltak, s számtalan nőről, de mégis úgy éreztem, hogy az eseteink nem összehasonlíthatóak, s nem csak azért, mert vele ellentétben az én tisztességem még nagyon is a helyén volt. Én mindig is láttam mindegyik testvéreim hibáit és erősségeit is; Thane ezzel szemben jótékonyan elfeledkezett mindenről, ami nem illett bele a bájos húgica elképzelésébe. Nem szerettem volna megpengetni a köztünk lévő testvéri kapcsolat húrját a valósággal, kipróbálva, vajon roncsolódik vagy elszakad-e; szükségem volt Thane-re, és a feltétlen bizalmára is. Kevés ember volt, aki olyan szerepet játszott az életeben, mint ő.
– Mint mindig – húztam ki magam büszkén, ahogy a Llewellynek képviseletének minden nyűgével és önérzettel mozogtam a tér és a forgatag kellős közepén. Talán álarcosbálon voltunk, mégis képtelenség volt nem tudni, ki rejtőzik ezen vagy azon maszk alatt; én pedig ennek teljes tudatában játszottam a mai szerepemet, s még az sem tudott zavarni, hogy Yserone, a leendő mostohaanyánk folyamatosan a látóterembe került. Úgy tömi magát, mint egy pelikán, gondoltam mélységes undorral, mely természetesen a felszínt, az arcomat s a tekintetemet nem érte el. Milyen illetlen!
– A húgod vagyok, Thane. Kötelességed ezt mondani – nevettem fel. Persze, az is sokat segített az efféle kijelentésekben, hogy történetesen nem kellett hazudnia, mert tényleg igazak voltak. – Nem kell ruhákkal és kencékkel, cipőkkel és hajakkal foglalkoznom, de a nők élvezik ezt, Thane. Én élvezem. A kevés kedves szórakozásaim egyike; a köntös maradjon csak meg vasárnap reggelre. Bár a gyűröttséget kikérem magamnak, én mindig friss és üde vagyok, tudod, a moszatpakolás teszi...
Tudtam, hogy a bátyámnak valahol igaza van, de elhessegettem akárcsak a felvetést is, hogy esetleg elhagyjam a szokásos készülődésemet; még az istállóba sem ugrottam ki anélkül, hogy tökéletesen meg nem fésültettem volna a hajam, és természetesen azt sem hagyhattam, hogy a nyereg bőrének színe üsse a csizmámét. Az efféle nüanszok sokasága építette fel azt, ami voltam; ha elvesszük őket, mi maradt? Felesleges is belegondolni.
– Engem nem kell félteni semmitől, bátyám – legyintettem meg a vállát széles, levakarhatatlan mosollyal, majd rögtön vissza is kapaszkodtam belé. – A férfiak, már megbocsáss a kifejezésért, de igen könnyedén kiismerhetőek; lenyűgöző, igazából, az a beható profanitás, amivel az élethez álltok. Még nem találkoztam olyan férfival, aki ne vágyott volna valamire, s ha azt a valamit körüljárod, az utolsó élig pontosan megvizsgálod, a magadénak tudod... Akkor a férfi szíve is a tiéd. Nem hordott még a hátán a föld olyan urat, akinek ne volnék méltó kihívója, s éppen ezért, párja is. Akárkit választ végül férjemül Atyánk, aligha járhat túl a nők évezredes fortélyainak összességén. – És ez is igaz volt; még ha a férjem a legaljasabb söpredék lett is volna szerte a birodalomban, mindannyiukat meg lehet fogni valahogyan, a legtöbbet kihozva bármilyen szituációba kerülök is. A férjemmel bizonyára nem lett volna gond; Én magam kergetném az őrület határára az elmémet, míg végül meg nem török teljesen. Nem számítana, ki az, aki feleségének szólít.
De ezek tipikusan olyan ideák voltak, melyeket gondosan el kellett rejteni a tömeg elől egy ragyogó mosoly mögé.
– Helyes. Taranisban biztos akad legalább annyi – bólintottam könnyedén, forogván egyet, a szoknyám kék habáradatként fodrozódott a lábaimnál, és a melegség, ami Thane ígéretére elöntötte a szívemet, elveszett ugráló hajcsigáim között. 
Nem számítottam arra, hogy Thane komolyabban is elgondolkozik a kérdésemen, így töretlen mosollyal, érdeklődve hallgattam őt, tekintetemmel megkeresvén az abnormálisan világos színű hajú lányt a másik bátyám mellett. Ha jól emlékeztem, épp egyidős velem. Különös, hogy egy báty számára egy húsz éves leány még gyermek, míg egy idegennek már akár tizenhat esztendősen sem az, s hogy ez a két személy akár egy és ugyanaz is lehet. 
A kérdésre sem számítottam; néhány pillanatig hümmögve néztem félre, mindeközben nem feledkezve meg a tökéletes tartásról sem tánc közben. – Kötelesség szempontjából? Igen. Hogy el kéne-e venned Lady Ysolde-ot? Nem, ha igazán kedveled. – Teljes határozottsággal ejtettem ki a szavakat, mégis fesztelenül, mintha nem lett volna súlyuk, pedig a válaszom épp olyan komoly volt, mint Thane kérdése. – Szeretlek, Thane; de mindketten tudjuk, hogy nem állsz készen megmaradni egyetlen hölgy mellett. Még ha esetleg Ő sem volna szerelmes beléd, ha tényleg csupán igen jó barátod, ahogy azt korábban is mondtad... Félrelépnél. Többször, rendszeresen, még ha utána bűntudatod volna is, és nem maradna titokban. Nincs nagyobb szégyen, mint egy asszonyé, akit íly' módon aláznak meg, s mégis felszegett állal kell járnia, ha az emberek össze is súgnak mögötte. Talán még nem élted ki magad eléggé ahhoz, hogy megállapodj; bár jól tennéd, ha most megházasodnál, nem szabad olyasvalakit elvenned, mint Lady Ysolde; akit kedvelsz, akinek a boldogságára vágysz, és aki olyan prominens családból származik, mint ő. 
Legtöbbször Thane előtt is igyekeztem azt az arcom mutatni, mely a legtöbb kérdés megoldásához, sőt, megértéséhez sem elég eszes, aki mindenre csak legyint és felnevet, mintha semmi sem számítana. Most mégis muszáj voltam az észhez fordulni; Mella talán büszke lett volna rám, én inkább igyekeztem a mosolyom mögé rejteni mindezt.
– Attól egyébként sem kell tartanod, hogy Rivalen lecsapja őt a kezedről, nem úgy fest, mint aki epekedne érte... És amennyire én hallottam, a főtanácsos sem sietteti a lánya eljegyzését. Szinte vicces, hogy úgy tűnik, a mi atyánk az egyetlen, aki ennyire ragaszkodik az ilyesmihez. Elvégre, mindegyik lány olyan idős már a házassághoz, nem? Lady Clarine is majdnem harminc, Lady Tyria is közelebb áll ahhoz, mint a húszhoz... Egyedül talán a hercegnő kivétel, de őt eljegyezni, úgy tűnik, elég rossz ómen. Kellemetlen lehet, szerinted nem? Mármint, hogy Lord Castleroy is itt van... Remélem, az idei tornán nem hal meg senki. – Az olyan ünneprontó dolog volt... 


Anders Előzmény | 2016.09.25. 12:24 - #162

Hol lehetsz? gondoltam fásultan, elrántva a számat. A fáklyákkal kivilágított ösvényen álltam, az őrök szemének kereszttűzében nyújtogatva a nyakamat, hogy egyetlen pillantást vethessek a vöröslő hajcsigákra. Nem különösebben féltem Lady Earyntól, de elég egyértelműen adta tudtomra, hogy keressem meg a leendő menyét, mert különben… Különben. Eleget hallottam róla, hogy ez aggasszon.
Drusala hercegnő, az unokahúgom – akinek fogalma sem volt rokoni kapcsolatunk létezéséről -, az egyik számomra ismeretlen nemes úrral beszélgetett. Nem tudom, hogy azért-e, mert a lány némileg hasonlított Lily húgomra, de a kezem egy pillanatra ökölbeszorult, mintha csak nekem kellene megvédenem. Szerencsére hamar túljutottam a dolgon; Semmi közöm sem volt a lányhoz, még úgy sem, hogy terveim között szerepelt a gondolat, hogy a közeljövőben tisztavizet öntök majd a pohárba származásunkat illetően. Ideje volt, hogy végre a rangunkhoz méltóan, a királyi család tagjaiként bánjanak velünk. Elsétáltam az andalgó páros mellett, és újra a báli forgatagban voltam. Lady Tyria nélkül.
Yserone kisasszonynak időközben új társasága akadt. Nem tudtam nem észrevenni, ahogy a nagykövet behízelgő mosolyával megközelíti Tritón leendő nagyasszonyát, kitudja mit duruzsolva számára.
Nem figyeltem eléggé. A törékeny, barna teremtés szinte a semmiből került elém, én pedig óvatlan lépteimmel majdnem eltiportam; Ösztönösen ragadtam meg a derekát, mielőtt elesett volna az ütközéstől.
- Kérem, Milady… - búgtam bocsánatkérőn, szelíden közelebb hajolván a kisasszonyhoz. – Ne haragudjon, kissé elbambultam; félek, kezdek olyanná válni, mint az a bizonyos elefánt a porcelánboltban – nevettem fel üdén, egészen eddig a karjaim közt szorítva őt. Csak akkor engedtem el.
- Jól van, kisasszony? – kérdeztem tőle némileg hivatalosabban, egy lépést téve hátra az udvarias távolság megőrzése céljából. Főhajtással tisztelegtem rangja, és női mivolta előtt. Nem tudtam, hogy ki lehet.


Anders Előzmény | 2016.09.24. 20:10 - #161

Piperkőc. Gyakran illettek ezzel a jelzővel azok, akik nem ismertek; egyszerűen csak azért, mert volt annyi érzékem a divathoz, hogy a barnát ne vegyítsem a kékkel, vagy nem vettem fel a pettyeset a kockáshoz. És tudtam, hogy a zöld összes árnyalata jól áll nekem, illessék azt bármiféle jelzővel; nem kellett nekem feltétlenül ismernem, hogy éppen melyiket is viselem, hiszen nem voltam én sem papagáj, sem Rivalen. Valahol mégis sértett Lynet cserfes visszavágása. Egy kicsit fel is húztam az orrom.
- Akkor tudatlan vagyok, azonban úgy vélem, egyetlen aprítanivaló banditát sem érdekel, hogy burgundit vagy püspöklilát visel az ember… - mondtam kicsit keményebben a tervezetnél, miközben összefontam az ujjaimat a hátam mögött. Kezdtem úgy érezni, hogy egy gyerekes vita közepébe keveredtem. Észre sem vettem, hogy a húgom és én, szinte egyforma mozdulatokat tettünk beszéd közben.
Hasonlítottunk.
- Csalánba nem üt a mennykő – engedtem meg magamnak egy veszedelmes, de annál barátságosabb mosolyt. Nem kerülte el a figyelmem, hogy Lynet a rövid eszmecsere folyamán immáron másodszor felejtette le a Lord jelzőt Melion neve elől, ami még inkább felkorbácsolta védelmező, testvéri ösztöneimet. Megnyugvással töltött el, amikor láttam a Deatryseket kutyástól beleolvadni a báli forgatagba.
- A szívem minden szeretetével szeretlek, kishúgom, de néha nekem is azaz az érzésem, hogy jobban járok, ha nem tudok mindent – ráztam meg a fejem csilingelő kacagását hallván. Lynet, akárcsak Isanda, az ilyen apró gesztusokkal képes volt elfeledtetni velem mindenféle korábbi neheztelést. Büszkén vezettem a parkettre a fiatalabb Lllewellyn lányt, amikor hajlandó volt a kezét nyújtani nekem; zöld szemeim szórakozott szeretettel állapodtak meg üde, finom vonásain, amelyek egyértelmű jelét adták annak, hogy már nem kislány, pusztán az én csökönyös elmém nem képes ezt feldolgozni. Lynet gyönyörű teremtés volt, és legalább annyira fondorlatosan tudta csűrni a szavait, még csábítóbbá varázsolva a róla alkotott képet. Voltaképpen nem csodálkoztam rajta, hogy máris kérők sora legyeskedni körülötte, de ez nem jelentette azt, hogy örömteljesen tapsikoltam ettől a gondolattól.
- Nem. Egyáltalán nem vagy ostoba; éppen ezért reménykedem benne, hogy eszerint is cselekszel – jelentettem ki makacsul, egyik kezem fogságába zárva törékeny ujjacskáit; éppen olyan könnyedén simult bele a tenyere az enyémbe, mint évekkel korábban a fogatlan kislányé, aki már akkor is kuncogott, hacsak hozzászólt az ember. Felismertem az élt a hangjában; Talán nem is sejtette, hogy több hasonlóság feszül közte és testvérnővére között, mint gondolta. Isa is hasonló haragvással vette tudomásul, ha a füle hallatára illetek egy másik nőt dicsérő szavakkal. A leányok furcsák, és érthetetlenek.
- Tudod, nekem sokkal jobban tetszel gyűrött hajjal, a vasárnapi köntösödben, mindenféle cicoma nélkül – pöccintettem meg szabad kezemmel az egyik lecsüngő, természetellenesen csavarodó hajcsigát. - Te az a fajta hölgy vagy, testvérkém, akinek nincs szüksége efféle hiú, női trükkökre ahhoz, hogy az itt megjelenő kisasszonyokat túlragyogd. Sokkal több vagy annál, mint amit mutatni vágysz. Pukkadjon meg az a ficsúr, aki nem akar feleségül venni! – nevettem el magam végül én is, reménykedvén abban, hogy kedves bókjaimmal megtörtem a korábbi, vélt sértést. Egy percig sem hazudtam.
- Gerald remek ember, elsőrendű harcos, de nem hozzád való; Ahogy a fiatalabb Deatryst sem tudnám nyugodt szívvel… Hazudok, igazából egyik itteni nemest sem tudnám melléd elképzelni. Önző vagyok, ha azt kívánom, hogy bárcsak még mindig az a kislány volnál, akire emlékszem? Úgy szeretnélek megóvni egy rossz házasságtól, Lynet; ugye tudod, hogy megvédenélek ettől az egésztől, ha tehetném? – zöld szemeim őszinte pillantással meredtek a rokonszempár kékségeibe. Akárcsak idősebb húgom esetében, a fiatalabbik kiházasításába sem volt beleszólásom. Ebben apánk döntött. Helyettük.
- Ezer hegyet is megmászom, ha azt kívánod – jelentettem ki határozottan, ezzel jelezvén, hogy akárcsak a nővérét, Őt is hajlandó lennék elkísérni; Isanda ugyan számított udvarbéli visszatérésemre, de ezúttal talán kész lettem volna háttérbe szorítani az Ő kívánságait, Lynet kívánságaival szemben, ha úgy ítélem meg, hogy utóbbinak nagyobb szüksége van rám, mint a másiknak. Ez még nem árulás, gondoltam.
- Apánk örvendene, ha megkérném Lady Ysolde kezét, és úgy vélem a főtanácsosnak sem lenne ellenvetése a személyem ellen – feleltem a húgom kérésére őszintén. – Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben azon gondolat, hogy igába hajtom a fejem, de jobb szeretek a magam ura lenni; Egy házas ember sok mindent elmondhat magáról, de a szabadság nincs köztük – ráztam meg a fejem nevetve, miközben a dallam ütemére megforgattam a testvéremet, aki bizonyára úrilányhoz méltó kecsességgel mozgott a tánctéren, mint mindig. Több férfi szempár figyelte sóvárogva. – Mit gondolsz? Meg kellene nősülnöm? – kérdeztem végül, ha visszatért hozzám; gondosan ügyelve rá, hogy a körülöttünk lévők ne sokat, vagy inkább semmit se halljanak a társalgásunkból. Tekintetem óhatatlanul kalandozott el a tömegben, éppen Yserone felé, aki a nagykövetett szórakoztatta éppen.


Tinwe Előzmény | 2016.09.24. 20:04 - #160

Tekintetem a sütemények felé tévedt, és azon kezdtem el gondolkodni, feltűnő lenne-e, ha a szoknyám alá rejtenék belőlük párat. Kitömhetném csokoládéval a dekoltázsomat. Elrejthetném a maszkomba csomagolva. Mivel egyik ostobább ötlet követte a másikat, egész egyszerűen felkaptam egy legyezőt, amit valamelyik úri kisasszony a puncsos tál mellett felejtett, s annak takarásában elkezdtem belapátolni a szemközti asztalról a csokoládét. Az apró, ízes golyók sorra tűntek el a csipkézett tárgy takarásában, míg az arcom úgy ki nem kerekedett, akár egy hörcsögé. Jóízűen nyammogtam az édességen, a legyezés bárgyú árcája mögött, egészen addig, míg az italomhoz visszafordulva szembe nem találtam magam valakivel. És engem nézett. És még beszélt is. Hozzám. Igyekeztem bájosan hunyorogni, hogy úgy tűnjön, a legyező takarásában éppen mosolygok. Szerencséje, hogy tele volt a szám, különben már megjegyeztem volna: hogyne, olyan hangsúllyal, hogy érezze, nem hiszek neki. Az országunk igenis fura volt, tele fura szokásokkal, és abszolút sértő értelemben. Ki ne tudta volna ezt olyan jól, mint én? Miért kell ezt titkolni? Nem róttam volna fel, ha más népek kritizálnak minket. Ha a sajátunk? Azt igen. Ahhoz senkinek sincs joga.
Hála az égnek nyelvi gondokkal küzdött, s míg a szókincsében a megfelelő kifejezés után kutatott, nekem lehetőségem nyílt valahogy leküzdeni a masszává olvadt gombócot a torkomon. Könnybe lábadt a szemem, mire sikerült szabaddá tennem a légutamat, s egy elegáns mozdulattal összecsuktam a legyezőt, visszaejtve az asztal azon pontjára, ahol találtam.
- Jövendőbeli. Jegyes. - Cafka. - Igen gazdag szókincs áll rendelkezésünkre egy ilyen végtelenül egyszerű szerep körülírására, nem gondolja?
Meglepő könnyedséggel zuhantam vissza a bájolgásba, nem esett nehezemre előkaparni a legjobb modoromat, még ha éreztem is, hogy az arcomat feszítő mosoly erősen mű és érdektelen a társaságom nagyságához mérve.
- Tudom, kicsoda. Kötelességem az összes gáláns úriembert észben tartanom, akik jelenlétükkel emelik a bálunk fényét. Igazán megtiszteltetés megismerni Önt - hízelegtem, elegáns pukedlivel felelve a meghajlására, miközben kárörvendőn azon gondolkodtam magamban, tudja-e egyáltalán, mit jelent a gáláns szó.
- Yserone Crudel, jelenleg. Persze, már nem sokáig - viszonoztam a bemutatkozást, és a poharamat letéve egy tiszta üveg után nyúltam. - Megkínálhatom valamivel? Szereti a bort? Engedje meg, hogy a figyelmébe ajánljam Tritón legnemesebb almaborát. Esetleg egy kis puncsot, mézes likőrt?
Készségesen töltöttem neki bármit, amiből kért.
- Szóval, eddig hogy nyerte el a tetszését Tritón és az itteniek? Leszámítva a fura szokásainkat - tettem hozzá cinkos mosollyal, remélve, ennyire még érti a tréfát.


[179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre