Belső
Pozitív:
kulturált; diszkrét; intelligens; kitartó és szorgalmas; kecses; ravasz; makacs; jó emberismerő, könnyen átlát az embereken; áldozatkész; barátságos, de nem nyit senki felé; erős; jó színész; racionális

Negatív:
őszintétlen; kiismerhetetlen; manipulatív; magányos; zárt szívű; rideg; érzelemmentes; mosolytalan; penészvirág; cinikus; kényes; kissé önhitt, ami a szépséget illeti

Külső
Lágy hullámokban alá omló vörös hajzuhatag keretezi bájos, de ravasz vonásokkal rendelkező karakteres arcát. Az égővörös tincsek, a napfényben szinte szikráznak. Általában kiengedve, vagy laza fonatban hordja őket, attól függően, hogy milyen az aznapi hangulata. A bőre olyan fehér, mint a tej, ami szinte hibátlan emiatt formás, rózsaszín ajkai még csábítóbban hathatnak az erősebb nem tagjaira. Szemei hatalmasak; átható, arany cirádákkal tarkított tengerkék szeme mintha az ember veséjébe látna. Mosolya olyan ritka kincs, amit nem osztogat érdemtelenül. Vonásai erőt és határozottságot sugallnak, mégis nőiesek.
Százhetvenöt centi magas, kellemes megjelenésű teremtés. Mozgása könnyed és mérhetetlenül elegáns, hála a sok éves tánctanulásnak; majdhogynem hangtalanul lépked, aminek hála képes úgy belépni egy terembe, hogy ne vonjon magára különösebben nagy figyelmet.
Ruhatára gazdag; igyekszik rangjához és ízléséhez mérten, csinosan öltözködni. Különösen kedveli az elegáns, de sötét darabokat - főleg az utóbbi időben, mióta a szabadságát gyászolja. Ritkán visel ékszert, de ha teszi pontosan tudja, hogy mit mihez lehet párosítani.
Lányosan mély hangja minden megszólalással makacs, cinikus éllel csattan, de sosem lehet igazán tudni, hogy milyen hangulat, vagy érzelem feszül a kimondott szavak mögött.
 

Ha valaki elsőként hallja a Ventris nevet nem mondhat neki túl sokat, pedig ez a kisnemesi család hosszú évszázadok óta méltán van jelen az aglaniri vérvonalban  - igaz, valódi nemesi rangot csak két generációval ezelőtt kaptak, hála egyik ősük katonai sikereinek. A kardforgatás mestersége apáról-fiúra szállt a családban, és nem ritkán fordult elő, hogy egy-egy Ventris-sarj előkelő helyre küzdötte magát valamelyik fegyveres osztagban.Igazán nagy megtiszteltetés érte a családot, amikor Ruben legidősebb nővérét, a csodaszép és kedves Demetriát maga Howe Llewellyn, Aerten leendő ura kérte feleségül. Az első gyermek keresztelőjét még együtt ülték meg, de az évek alatt úgy elmérgesedett a viszony a két család között, hogy Ruben esküvőjén egyetlen Llewellyn sem jelent meg.
Ruben egy délvidéki lányt vett feleségül; Demona nemcsak szép volt, de gazdag is, éppen elég hozománnyal ahhoz, hogy a Ventris család szépen lassan kitapossa az utat felfelé. Az első gyermekre sem sokat kellett várni, hiszen alig egy év múlva a fiatalasszony már gömbölyödő pocakkal várta a sikeres vadászatról hazatérő férjét a házuk udvarán. Az öröm azonban nem tarthatott soká, hiszen a gyermek, egy fiú, aki arra volt hivatott, hogy tovább vigye a család nevét, holtan jött a világra, előbb, mint azt kellett volna. A második gyermek, amely nem sokkal az első elvesztése után fogant, majdnem magát Demonát is elvitte; hosszú ideig úgy festett, hogy az asszony teste képtelen arra, hogy kihordjon egy gyermeket.
Egy viharos téli éjszakán azonban, minden jóslatnak ellenszegülve megszületett Iselle. A kislány makacs sírása betöltötte a komor ház folyosóit, és újra mosolyt varázsolt anyja megtört ábrázatára. Akkor még senki sem sejtette, hogy a lányka születésének körülményei előrevetítik mindazt, amely felnőtt korában vár majd rá.
Okos, célratörő kislány volt, akinek lelkesedése feldobta az unalmas hétköznapokat. Mindig sok ember vette körül, és bárhol is fordult meg, mindenkit elragadott a Iselle bája és derűje. Szinte sosem kesergett, ha pedig mégis eltört nála a mécses, elég volt, ha édesapja a térdére ültette és jól megcsiklandozta; Talán ezért is fájt számára annyira Ruben később elkövetett árulása.
Iselle talán már gyerekként is egy kicsit sznob volt, és kínosan ügyelt arra, hogy a dadus mindenképpen olyan szalagot kössön a hajába, amellyel kihangsúlyozhatja a szeme színét. Mivel sokáig egyedül gyermek volt, a szülei elkényeztették. Azonnal hisztirohamot kapott, ha a szél összefújta rozsdavörös tincseit, vagy véletlenül öszekente a ruháját az udvaron. Színészi játéka már ekkoriban kezdet kibontakozni, és minden ügyes cselt, hamis könnyeket bevetett annak érdekében, hogy a szüleitől kiharcolja, amit szeretne. Ezzel szemben könnyen barátkozó, nyitott személyiség volt, akinek számtalan barátnője, pajtása akadt, akiket időnként azért megkínzott valami kegyetlen fricskával. Valahogy első pillanattól fogva tudta, hogy kitől és mit várhat el.
A tanulás évei alatt mindenben eminens volt - sosem engedte meg magának azt a luxust, hogy a tökéletesnél csekélyebbel is beérje. A kardforgatással és a lovaglással ugyan hadilábon állt, hiszen kisasszonynak nevelték, de mindent kárpótolt a lelemény, és az ész. Már korán elérte, hogy a tanítói megjegyezzék a nevét, és hogy ne maradjon el a megérdemelt jutalom. A kamaszkor csak csinosított rajta, és hamar megjelentek az első udvarlók is, akiknek közeledését rendszeresen elutasította.
Öt esztendővel ezelőtt, az istenek segedelmével az édesanyja újfent gyermeket várt; Egbert késői gyermekként látott napvilágot, aprócskán és törékenyen, de fiúként.  Immáron nem volt kétséges az, hogy egy napon egy Ventris vegye át a fák között megbúvó erődöcske vezetését.
Az élet a szokásos medrében zajlott, viszonylagos boldogságban egészen néhány hónappal ezelőttig. Thornwall ura határozott szándékkal érkezett a vár elé, készen állva, hogy akár harc árán is megszerezze Ruben otthonát és földjeit; A felfegyverzett, és a közelharcban igencsak jártas őrség azonban kifogott Ezrán, és végül egészen más módon kebelezte be a maroknyi földet. Iselle a mai napig nem érti, hogy apja hogyan ígérhette oda a kezét a kegyetlen uraságnak, és sosem érezte még annyira magát elárulva, mint a nászéjszakáján. Pillanatok alatt vált a "bájos" teremtésből megkeseredett asszonnyá, aki már attól összerezzen, ha az ura belép a szobájába; egész egyszerűen undorodik Ezrától.