Belső:
Pozitív: intuitív; remek színész; gyors felfogású; erős harcos; jól kiismeri magát a környezetében; áldozatkész; ravasz

Negatív: lobbanékony; könyörtelen; hitetlen; csúfondáros; dölyfös; hűtlen; erőszakos; udvariatlan; nincs lelkiismerete

Külső:
Ezra nem jóképű; semmi esetre sem szépek vagy nemesek a vonásai, az arrogancia azonban feltétel nélkül sugárzik belőlük. Habár feltétlenül csúnyának sem kiáltható ki, s ha akar, egészen megnyerő mosolyt tud magára ölteni, a szemei zöldjét elnyomja azok fejméretéhez való nagysága és a szemei körül húzódó sötét árnyak, feketébe nyúló göndör barna hajával pedig fele annyit sem foglalkozik, mint nemesként illene, néha egészen a címeréből visszaköszönő ágasbogas tüskebokrokra hasonlítanak sötét fürtjei. 175 centiméterével magasnak sem mondható, ám mindent megtesz azért, hogy amiben születésétől fogva hiányt szenved, azt visszaadja azzal, amit el tud érni. Ruhái, habár nem érnek fel a rheyai pompához, státuszához mérten drágák és jól szabottak – már ha éppen várúri mivoltában tevékenykedik, s nem elnyűtt, de jól védő könnyűpáncélját hordja, mely mintha mindörökké vértől bűzlene. Talán úgy is van.
Életstílusa miatt nem engedheti meg magának, hogy eltespedjen, jó fizikumú, izmos, testét pedig hegek és forradások borítják, korábbi küzdelmeinek bizonyítékai, melyeket inkább nem köt mások orrára. Rosszabb napjain egy néhány esztendővel korábbi izomsérülés miatt nem tudja rendesen emelni a bal karját; ilyenkor még harapósabb, mint általában.

A Thornton család címerében nem mindig lehetett felfedezni a felajzott ír húrján ülő három nyíl motívumát; régebben csak az ezt körülölelő tüskekoszorú jelezte, kivel áll szemben az illető, ám Ezra épp maga változtatta ezt meg néhány esztendővel ezelőtt.
Thorntonék családja mindig is hű szolgája volt az Aldayroknak és a koronának is, sok emberöltővel ezelőtt épp előbbitől kapta birtokait a korábban fagazdálkodással foglalkoztak, s hősiesen harcoltak a jó minőségű nyíreket és füzeket körbenövő tövises bokrokkal is; innen jött a címerük. Ezra második fiúnak született ugyan, ám bátyját még gyermekágyi láz vitte el, ikertestvére pedig, aki szintén fiú lett volna, s a Soren nevet hímezték a takarójára, halva született. Apja, Gomer, konok, rideg ember volt, aki nem szerette különösebben sem a gyermekeit, sem a feleségét, ellenben nagy odaadással imádkozott az őseihez, hogy segítsék őt az útján, s vigyék nagyra a Thornton nevet. Ez persze már ott elbukott, mikor Ezra születése előtt az Aldayrokat száműzték, Thorntonék pedig, akik a bukott főnemesek hívására hadba vonultak, komoly ellentétbe kerültek a királlyal. A birtokaikat megtartották, és a címüket sem vették el, ám mégis revanzsot vettek rajtuk – Thornwall vára a rengeteg és Berith közé szorult, utóbbi felől pedig rendszeresen érték rablótámadások az alájuk tartozó falvak lakosait, s előbb-utóbb a nomádok is gondot kezdtek jelenteni. Thorntonék két tűz közé szorultak, Rheyából pedig semmi segítségre nem számíthattak, a családuk pedig hamar szegénységbe taszítódott, ebbe a bizonytalanságba és kétségbeesésbe született bele Ezra, mint eme átok örököse, majd még egy fiú és egy leány követte, ám mára már csak a húga van életben; öccse tisztázatlan körülmények között, játék közben esett le a lépcsőn s lelte halálát. 
Mindig is szenvtelen gyermek volt, aki csakhamar rájött, hogy anyja szeretete Áldás, ámbár a nő gyengesége nem az; az apja viszont mindenképp csupán nyűg, mind rajta, mind a családjuk nevén. Tizennégy esztendős volt csupán, mikor Gomer Thornton jobb létre szenderült, Ő pedig zsenge kora ellenére készen állt rá; rossz nyelvek a mai napig is azt beszélik, a szinte gyermek Ezra rásegített Gomer részegségére, mindenesetre, a tény csupán annyi, hogy Thornwall ura vízbe fulladt, és senki sem könnyezte meg eltávozását. 
Ezra koránérő volt; habár hivatalosan nagybátyja, Gomer öccse segítette őt régensként, valójában már ennyi idősen is maga hozta döntéseit, reformokat vezetett be a mezőgazdaságban és határainak védelmében is, ám még ez sem volt elég. Tizenhat esztendősen szánta el magát arra a lépésre, mely végül megváltoztatta az életét – egyszerűen úgy döntött, két fronton küzdeni lehetetlenség, s mivel a nomádokkal nem állt érdekében egyezkedni, egyszerűen lepaktált Ulric Rimadarral. Azért cserébe, hogy a Berith védelmét élvezhesse, szolgálatukba szegődött, s erről közvetlen alattvalói nagyrészt tudnak is, sőt, sokan helyeslik; a tüskebokrok földjének lakói azonban maguknak valóak, zárkózottak és nem szeretik az idegeneket (főleg a koronához hűségeseket, régi sérelmeikből okulván), így ez különösebb gondot eddig nem okozott, ami a hír elterjedését illeti. A birodalomban azon kevesek, akik egyáltalán hallották Thornton nevét, azt gondolják, a fiú komoly katonai vezetői tehetséggel rendelkezik, s jól ismeri saját uradalmát, ezt kihasználva pedig hatékony erdei őrséget tudott szervezni, melyben elvette a kedvét az útonállóknak. A valóság az, hogy miután hat esztendővel ezelőtt kezet fogott a Rimadar klán vezérével, Ő maga lett az útonálló, aki nem tűr meg konkurenciát, s véresen leszámol ellenfeleivel – a családjához (de legalábbis a pénzhez és a saját életükhöz) hű katonáiból hamar saját zsiványbandát szervezett, némi berith-i segítséggel, és néha a határaikon kívül lévő falvakat is megtámadja. Az persze, hogy Thornwall ura falvakat égessen fel, hallatlan; ezért találta ki Soren nevű alteregóját; a támadásokban szigorúan eltakart arccal vesz részt, általában lesbő támadva, és csak ritkán hagy maga után szemtanúkat, ráadásul a zsiványait sosem engedi a vár közelébe. 
Néhány hónappal ezelőtt futott bele az első olyan közeli birtokba, amely kifogott rajta, s nem tudta anélkül megszerezni, hogy nagyobb port ne verjen fel, amelyre talán már olyanok is felfigyelnének, akiknek nem kellene. A kisnemesi Ventris családfő talán maga is meglátta, a harc felesleges, és egyszerűbb a békét és szövetséget keresni Thornwell várában; egyetlen felnőttkorú lánya mellett csak egy apró, beteges kisfia volt, aki Ezra szerint az is csoda, hogy eddig kihúzta, s aligha nevezhető reménybeli örökösnek. A családfőnek fontos volt az öröklődés biztosítása, Ezrának pedig a közelharcban igen képzett és veszélyes katonái, valamint a saját birtokát körülvevő biztonságos gyűrű; nem volt nehéz megegyezniük arról, hogy a lányuk, Iselle, Thornwell eljövendő asszonya legyen. Ezra nem vágyott különösebben feleségre, de ez volt az ár; az első hónapok alatt nem igen erőltette a társaságát Iselle-re, nem figyelmességből, csupán érdektelenségtől vezérelve. Az elmúlt idő alatt a kapcsolatuk viszonylag stabilnak lett mondható, megszületett az első gyermekük is, akinek nemével Ezra nem feltétlenül elégedett. Talán jobbkeze, Everard az egyetlen, aki pontosan tudja, milyen szinten változott meg a hozzáállása a feleségéhez.
Rheya szemében unalmas, hétköznapi uracska volt, s jelentéktelen kis birtokocska az övé, csak a Berith határán járók tudhatták, pontosan mennyivel több, lopott birtok az övé, s hány embert is számlál egyre duzzadó kis serege, és hová is köti a hűség, vagy az érdek.Így volt ez addig, amíg a forradalom hullámát meg nem lovagolva, többek között felesége tanácsára, nem ajánlkozott fel önként és dalolva, hogy őrzi az erdőség határát a király számára, aki így sokkal fontosabb feladatokat láthat el. Visszafogta heveny utálatát, ami a főrangú urakat illette, és barátságot mímelve rávette a királyt, hogy megtegye a Rengeteg Őrének. Mióta pedig a lázadásokat leverték, valahogy senki sem foglalkozott azzal, hogy visszavegyék tőle ezt a címet, vagy hogy pontosan kiket is rejt Ezra Thornton növekvő kastélya...