Belső
Pozitív: kedves és barátságos; kötelességtudó; szerény; tapintatos; melegszívű; megbocsátó és megértő

Negatív: túlságosan is önfeláldozó; egy kissé naiv; féltékeny és birtokló típus; kíváncsi; hajlamos fennhangon zsémbelni; nem mindig tudja magában tartani a véleményét; meglehetősen makacs

Külső
Körülbelül százhatvanöt centiméteres magasságával nem tűnik ki a tömegből, tökéletesen beolvad mind az emberek, mind pedig a nők közé. Testalkata karcsú és nőies, nem túlságosan vékony, de felesleget is aligha találhatunk rajta, idomai egyedül ott gömbölyödnek megfelelő mértékben, ahol kell. Bőre halvány és finom, nem csúfítják el hegek sem, egyedül hosszú, elegáns ujjainak bőrén éktelenkednek néha kisebb-nagyobb karcolások, amikor túlságosan elragadtatja magát a rózsák társaságában. Ha az ember ránéz, a származása tulajdonképpen nem is lehetne egyértelműbb, csak az embernek meg sem fordulna a fejében az igazság. Finom vonású arcának előkelő szépsége nem pusztán nemesi, hanem egyenesen uralkodói felmenőkhöz lenne méltó, még akkor is, ha soha nem emeli ki sem a szemeit, sem pedig a száját semmiféle női praktikával. Gillian arcának dísze az ajkain gyakran megjelenő bájos mosolyban és a tündöklő kék szemeiben rejlik – utóbbiak színe ugyanúgy lehet az időjárás, mint önnön hangulatának függvénye, árnyalatai az élénk, az ég színéhez hasonlatos kéktől egészen a szürkéskékig terjedhetnek. Hosszú, enyhén hullámos hajának szalmaszőke tincsei egészen a derekáig leérnek; szinte mindig hagyja őket szabadon hullani a vállaira, egyedül az arcát közvetlenül körülölelő tincseket szokta összetűzni hátul. Ruhatára igencsak változatos, noha ezt egy külső szemlélő aligha láthatja. Édesanyjától több díszes és előkelő ruhát is örökölt, köztük valódi estélyekre alkalmasakat is, ő mégis jobban kedveli a kevésbé hivalkodó és még kevésbé díszített darabokat, ékszert pedig szinte egyáltalán nem hord. Egyetlen vékony aranylánc van mindössze a birtokában, amit mindennél többre becsül, azt azonban oly’ féltve óvja, hogy a nyakába is csak nagyon ritkán hajlandó feltenni – az édesanyja szerint ezt az apja adta neki, amikor még kislány volt.

 A pletykák és az azokban rejlő találgatások nem arról szólnak, hogy az egykori király, II. Thelion édesapja miért járt oly’ gyakran és szívesen Vidarba, sokkal inkább arról, hogy vajon a fővárosbeli életét, vagy a pusztán eltöltött lopott napokat és heteket szívlelte-e jobban annak idején. A mélyen futó nemesi gyökerekkel rendelkező d’Evreux család egykoron fényesen ragyogó csillaga már jócskán leáldozóban volt, amikor is őfelsége felfigyelt a birtokukban lévő ritka kincsre; néhány évtizednyi rossz döntések és téves utak sorozata elég volt ahhoz, hogy elveszítsék minden földjüket a pusztán, ami persze a vagyonuk java részét is magával rántotta. A családfő fiú örökös híján arra sem számíthatott, hogy lesz valaki, aki majd útra kelhet a birodalomban szerencsét próbálni – egyetlen reménye a lánya maradt, akit eredeti szándékai szerint – megannyi másik hölgyhöz hasonlóan – egy megfelelő házasság révén akart neves és vagyonos családba juttatni, de arra még ő sem számított, ami valójában történt.
Az ifjú Rohesia tündöklő szépség volt, tudta ezt mindenki, ezért sem volt talán olyannyira meglepő, amikor maga a király is szemet vetett rá. A hölgy származása révén megtagadhatta volna a viszonyt – másról aligha lehetett volna szó, hisz őfelsége akkorra már nem csak hitvessel rendelkezett, de a fia is megszületett –, apja közbenjárására azonban mégsem mondott nemet. Mesébe illő szerelem lett volna, ha Rohesia nem a király rosszabbik oldalán áll, őfelsége ráadásul megannyi ajándékkal halmozta el őt, ami az áhított név mellett a vagyont is meghozta a lány apja számára; mindenki elégedett volt, kivéve talán a királynét, ha megsejtette a dolgot. A fiatal Rohesia sem bánta sokáig a sorsát, szerelemre lobbant, sokan állítják, hogy nem is viszonzatlanul, de ezek csak mesék és legendák – nevek nélkül.
Gillian d’Evreux huszonhárom évvel ezelőtt látta meg a napvilágot a Morrigui puszta egyik díszes házában, néhány évvel a bátyja, Gavin után. Törvénytelen gyermekek voltak mindketten, a király fattyai, erről azonban csak kevesen tudtak, és az a kevés ember is mélyen hallgatott s hallgat mind a mai napig. Gillian nem sokat tud arról, ki volt az apja; halovány emlékei vannak mindössze kék szemekről, szúró borostáról és vidám mosolyokról, valamint egy becéző, mély hangról. Ötéves sem lehetett, amikor az atyai látogatások ritkulni kezdtek, majd nem sokkal később végleg meg is szűntek. Talán a király végre magához tért a kábulatból, talán feltámadt benne a felelősségtudat, vagy egyszerűen csak meggyőzte valaki, hogy a békesség érdekében ne hagyja, hogy a gyermekek megjegyezzék őt apjuknak – de az is lehet, hogy mindhárom egyszerre.
Rohesia tudta, hogy csak idő kérdése volt, hogy eljöjjön ez a pillanat, azért nem tört véglegesen össze, nem tett kétségbeesett próbálkozásokat, nem kezdett fenyegetőzni; beletörődött a helyzetbe és a gyermekeiben keresett menedéket. Édesapja addigra már meghalt, és édesanyja is csupán néhány évig lehetett a segítségére, túlságosan hamar maradt magára, híján minden morális és pénzbeli támogatásnak, hiszen a látogatások megszűntét követően a király ajándékai sem érkeztek meg többé. A viszontagságok ellenére szeretetben és törődésben nevelte mindkét gyermekét, a királytól korábban kapott és megmaradt minden ajándékát pénzre váltotta, azt a pénzt pedig féltve őrizte, hogy valamennyi jövőt biztosítani tudjon majd a gyerekeknek.
Gillian az évek során finom ifjú hölggyé érett, tanítók híján édesanyja maga okította mindenre, ő nevelt belőle úrihölgyet még úgy is, hogy jelenlegi helyzetükben aligha hinné el róluk bárki ismeretlen, hogy a nemesi vérvonalat képviselik. A lánynak a mai napig fogalma sincs a származásáról, édesapjáról is csak a kopott emlékei maradtak meg, és persze az anyja gyakori és árulkodó, méla mosollyal a távolba bámuló tekintete. Az igazságból ő csak annyit tud, hogy a férfi meghalt, de úgy sejti, ezzel a tudatlansággal egyedül van – gyakorta érzi azt, hogy a bátyja olyasmit tud, amit ő nem, azonban furcsa módon azt is súgják az ösztönei, hogy talán addig boldog, amíg ez így is marad. Gilliant sokan hasonlítják az édesanyjához, azt mondják, ő is olyan tündöklő égkő, mint Rohesia volt a maga idejében, a lányt azonban aligha érdekli ez vagy az udvarlók; minden idejét az köti le, hogy a bátyjával karöltve fenntartsák a családot.
Édesanyjuk hosszú évek kemény munkáját tudhatja a háta mögött, ami elkerülhetetlen volt ahhoz, hogy a gyermekeinek biztos alapokat nyújthasson, ez viszont rá is nyomta a bélyegét az asszonyra: nemrégiben ágynak esett, ahonnan még azóta sem tudott felkelni. Gillian retteg attól, hogy elveszíti, és dühös a bátyjára, amiért rajta nem látja ezt; azóta igyekszik még többet dolgozni és más jellegű feladatokat is találni, azt remélve, hogy talán ha elegendő pénzt gyűjt össze, a Lord Agenyrhez járó gyógyítók egyikét meg tudja majd fizetni, hogy vessen egy pillantást az asszonyra is.