|
Témaindító hozzászólás
|
2016.01.22. 11:23 - |
A rengeteg nem kisgyermekeknek való. A maga páratlan módján gyönyörű táj az eget szinte teljesen eltakaró élénkzöld lombkoronájú fáival, amelyek némelyikéről indák csüngnek alá. A megannyi különböző bokorral, virággal, csobogó patakkal, puha fövennyel tarkított vadonban könnyedén eltévedhet a járatlan utazó. Az erdő tele van farkasokkal és medvékkel, de nem ezek az állatok jelentik a legnagyobb veszedelmet. A Kolónia tagjainak már meggyűlt a baja az időnként életre kelő gyilkos temészetű fákkal, melyek gyökereikkel béklyóba fogják áldozatukat, majd agyonnyomják vagy szétmarcangolják. |
[95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
 Kicsit elkalandoztak a gondolataim. Régóta kint vagyok már az erdőn és mind össze egy maréknyi gyógynövényt szedtem csak össze. Máskor már nem tudtam, hogy hova rakjam a többit. Furcsa érzés volt, hogy a fajtámon kivülivel csacsogok már hosszú órák óta és eddig komolyabb gond nélkül megúsztam a találkozást. Már az erdő állatkái is kezdtek ébredni. A madarak dallamos játékát is már hallhattuk. Kissebb rágcsálok és emlősök is már szaladgáltak a bokrok alatt. Megnyugtattak ezek a zajok, hisz tudtam ha valami gond van az erdő nyújtani fogja segitő karját.
- Nem számit. - vontam meg a vállaimat. - Csak tudatni szeretném a kemény fejeddel, nehogy elfelejtsd. - mormogtam a nemlétező bajszom alatt. De biztositottam, hogy tökéletesen értse amit mondtam. A kezemben lévő tőr görcsös szoritásán lazitottam. Egyre biztosabb voltam abban, hogy a férfi nem akar nekem támadni, vagyis egyenlőre nem mutatja ennek jeleit. Ezért a szócsatához egyenlőre nem kell használni az éles kést. Felkaptam a fejemet a bőrváltó hangjára. Micsoda? Csendült fel a fejemben az éles hang. Valószínűleg reflex szerűen, - de szerintem szinte mindeki , bele pirultam a mondandójába. Csak reménykedtem, hogy ne vegy észre rajtam, hiszen a hűvős miatt is kissé piroskás volt már az arcom. Már csak az lehetett árulkodó dolog, hogy zavaromban össze rezdült az arcomon minden apró izomcsoport.
- Akkor jó nagy pofonra számithatsz majd az asszonytól. - próbáltam gúnyolodni, hogy leplezzem a még mindig tartó zavaromat. Kissé ki is melegettem , de nem mertem poziciót váltani.
- Tőlem úgyan nem kapsz semmit... - erősködtem. Most már rá se pillantottam nehogy találkozzon a tekintetünk. A melegség előntötte a testemet, mintha a tűző napon ültem volna. Próbáltam lenyugtatni kósza gondolataimat más témákra gondolván. Szemem sarkából a nomádra tekintettem. Arckifejezése mindet elárult róla.
- Remélem elérted a célodat. - sanditottam rá. Mintha direkt azt akarta volna, hogy megdolkoztasson érzelmileg. |
 Az éjszakai vadászat kifárasztott, különösen úgy, hogy előtte napokat töltöttem nyeregben, hogy bevégzett küldetésem után visszatérjek a törzsemhez. Egyébiránt a farkasalak is sokat kivesz a bőrváltóból. Még mindig éreztem az átváltozás tüzét a csontjaimban, és az izmaimban. A legnagyobb vágyam az volt, hogy visszatérjek a táborba, és lepihenhessek, mielőtt teljesen kivirradna. Kezdett megint bosszantani a pengefülű, jó lett volna hamar pontot tenni az ügy végére.
Magabiztos mosollyal vettem tudomásul, hogy sejtésem beigazolódott, és valóban kés volt nála – amelyet immáron a teste mellett lógatott. Nem úgy tűnt, mint aki komolyan készen áll arra, hogy használja, hiába bizonygatta olyan serényen. Kezdett szörnyen untatni, hogy folyton önmagát ismételgeti.
- Ezt már mondtad – közöltem vele szárazon, és elszakítottam róla a pillantásom, hogy helyette szabad kezem ujjait vegyem szemügyre. Némi vér, és kosz tapadt a körmeim alá, ami egyébként nem zavart. – Egész éjjel azt bizonygatod, hogy meg tudod védeni magad – tettem hozzá magyarázat gyanánt, mert tartottam túl sokra a szőke teremtmény értelmi képességeit. Még nem mutatott semmi biztatót. Kérdésemre azonban úgy tűnt, hogy őszintén felelt, mert amikor ismét végigmértem, felfedeztem az oldalán csüngő táskát. Egyre biztosabb voltam benne, hogy nem egy harcossal állok szemben.
Már majdnem teljesen meg is feledkeztem arról, hogy igencsak hiányos öltözetben ácsorogtam a bokrok mögött, amikor a tündeleány rám talált. Lepillantottam a ruháimra, majd újra vissza a lányra. Biztosan ismerte a népem átváltozásáról szóló legendákat, de szabályaink szerint nyíltan nem fedhettem fel titkainkat egy kívülálló előtt; Meg kellett hát próbálnom elhitetni vele, hogy ember vagyok.
- Ja, hogy ezek? – böktem lazán a holmik felé az állammal. – A szeretőmet vártam – hazudtam szemrebbenés nélkül, olyan őszinte ábrázatot vágva, amit egy született szélhámos is nehezen leplezne le. Kék szemeim ravasz szikrákat szórtak. – Valószínűleg meglátott veled, és itt hagyott – mondtam. – Remélem, kitalálod, hogy mivel kárpótolhatsz… - pimaszul mértem végig a pengefülű korcsot. Szörnyen élveztem volna, ha zavarba hozhatom azzal, hogy a nem létező szerető helyett, vele kívánok hálni. |
Az idő hüvőskés volt annak ellenére, hogy pirkadni kezdet. A fák égbe nyúló lombjai között átszürödött a narancsos pirosas napsugár. Az avaron tarka narancs foltok kezdtek rajzolodni. A férfira pillantottam. - Meglehet. - értettem vele egyett. Hisz tényleg igaza volt, ezt nem vitattam.
- Viszont, nem hagynám magamat olyan könnyen. - húztam ki magamat. A törömre pillantottam a vállam fölött. Kissé letörtem, hogy ilyen könnyen rá jött mit rejtegetek. A karomat amiben a tőrt szorongatom leengedtem magam mellé, de nem tettem a tokjába. Még nem.
- Gyógynövényeket gyűjtöttem, amig nem találkoztunk. - mondtam s közben a kis táskámra pillantottam az oldalamon. A vártnál kevesebben sikerült össze gyűjtenem mint terveztem. - És te hogy kerülsz az erdő mélyére igy félmesztelenül? - néztem rá kérdően majd a földön heverő ruháira pillantottam. |
A fák között átsüvöltő szél libabőr varázsolt csupasz karomra. Hűvös volt, de hidegebb időben is volt már részem, amikor a Taranis hegység lábánál táboroztunk; és farkasvérem egyébként sem engedte, hogy testhőmérsékletem túl mélyre csökkenjék. Leplezetlenül fürkésztem a tündelányt, pillantásom el-el időzött az idomain, és bár sosem kezdenék a fajtájával, egészen kellemes látvány nyújtott szélfújta hajával, és a hűvösség által pirosra csípett arcával. Kezdett szórakoztatni kettőnk kis játéka.
Továbbra is könnyedén támaszkodtam a baltám nyelén, és meg sem rezzentem, mikor tett néhány indulatos lépést felém. Úgy tűnt, hogy a kicsilány szeretne nagynak látszani, merészen szájalt velem, amit rosszabb napjaimon minimum egy pofonnal jutalmaztam volna. Most azonban csak egy megvető, gúnyos pillantásra futotta. Nem voltam hajlandó ennél több energiát beleölni a dologba.
- Pedig jobban tennéd – húztam mosolyra a szám a szakállam mögött, amikor epésen az arcomba vágta, hogy nem fél tőlem. – Látszólag egyedül vagy. Nálam egy balta van, nálad csak az a kis kés, amit a hátad mögött rejtegetsz. Nagyobb vagyok tőled, és bár lehet, hogy te vagy a fürgébb, nem hiszem, hogy sok esélyed lenne ellenem – fejtettem ki, számomra teljesen logikusan az érveimet. Nem mintha ijesztgetni akartam volna. De, mégis.
Egy hazug felismer egy másik hazugot. A lány szája sarkában megjelenő mosoly engedett élni a gyanúval, hogy nem mond igazat. Igazán ostoba húzásnak tartottam. Ugyan, mit tudtam volna kezdeni egy névvel? Bizonyára sokat, ha felbérelnék egy bérgyilkost, de ez a nagyszájú tünde nem ért annyit.
- Dolven – feleltem tömören, a valódi nevemet használva, de persze Ő ezt nem tudhatta; Számomra azonban fontos volt, mert ezzel is azt bizonyítottam, hogy nem félek tőle. – Mit csinálsz itt? – folytattam a kérdezősködést, de volt egy olyan sanda gyanúm, hogy nem fog őszinte választ adni. |
A szél nem kívánt csillapodni, mi több egyre erőteljesebben fújt. Egy pillanatra el bambultam a férfin, ahogy az ő haját is gyengéden meg-meg fújta a szél. Kisé megráztam a fejem. Azon kezdtem agyalni, hogy ők falkában szoktak vadászni, szóval biztos van valahol még egy nomád. Körbe tekintettem. Semmi mozgást nem láttam. Pillanatnyi feszültségem elillant, de nem lehettem teljesen nyugodt. A bőrváltó könnyedén megtámaszkodott a fegyverén. Mintha itt sem lennk és várna valakit.
- Phf, viszont te sem fogsz ha túl sokáig félmesztelenül, mezitláb ácsorogsz a sárban. - egy kis gúnyt is érezni lehetett a hangomban, miközben lepillantottam a lábára. Amit az előbbi lépéseim hátra voltak most előre tettem meg.
- Nem félek töled. - húztam ki magamat. Arcomba fújodott tincseket a másik kezemmel eltürtem a fülem mögé, hogy ne zavarjanak. Hezitáltam. Furcsa játékot üzünk mi egymással. De nem bánom.
- Ireth vagyok. - egy kis huncut mosoly ékelődőt a szám sarkába. Nem hiszek benne, de egy próbát megér. Vagy is, bisztos olyan kis butának néz, hogy kiadjam az eredeti nevemet.
- És neked mi a becses neved? - kérdeztem vissza. Ismét végig futott rajta a szemem. |
A lány magassága nem sokkal maradt le az enyém mögött, de vékony, törékeny termetével nem sok esélye lett volna ellenem egy test-test elleni küzdelemben. Azonban jobbnak láttam elkerülni a harcot, nem hiányzott, hogy egy csapatnyi hegyesfülű a bosszúvágytól hajtván a táborunkra támadjon. Meg aztán, aznap már kielégítettem a vér iránti vágyamat a hallával. Nem terveztem, hogy bántani fogom. Ezt neki nem kell tudnia, gondoltam.
Valóban nem kételkedtem abban, hogy a lány képes lenne megvédeni magát, mert a tündék szerettek vadmacskát nevelni a lányaikból. A baltám feje mégis megpihent a földön, én pedig megtámaszkodtam a díszes faragványokkal díszített nyelén. Úgy álltam ott, egy helyben, mintha mezítelen lábaim gyökeret eresztettek volna a talajban. Pillantásom immáron hetykén pihent meg a pengefülűn.
- A csípős nyelvű lányok pedig nem élnek túl sokáig – vágtam vissza cinikus éllel a hangomban újabb reflektálására. Úgy sejtettem, hogy valami fegyvert rejtegethet a háta mögött. Nem lehetett túl nagy, de megőrizve óvatosságomat, nem mentem közelebb, és nem próbáltam elvenni tőle. Ellenben Ő hátrált néhány lépést.
- Csak nem félsz tőlem? – kérdeztem, de nem vártam meg míg válaszol. – Helyes – vágtam rá. Borostás arcomra széles, örömtelen mosoly költözött. – Ha elárulod a neved, én is elárulom az enyémet – tértem vissza a találkozásunk első pillanatához, amikor is nem túl kedvesen kilétem felől érdeklődött. |
|
Csak nem kezdtem megnyugodni és a vérnyomásom is majd nem, hogy helyre állt. Fürkésző tekintettel bámultam a férfit. Világitó kék szemei végig suhantak rajtam. Tekintete meg akadt a hátam mögött rejtöző kezemen. Kissé lepillantottam, mintha meg akartam volna győződni róla, hogy még nálam van e. Hamar felemeltem tekintetemet, hogy ne érjen semmi váratlan. Kissé elhúztam a számat mikor egyetértés szerűen válaszolt a kijelentésemre. Igaz, hogy egy ilyen fizimiskájú emberrel nem kéne össze szólalkoznom de kitartonak éreztem magamat. Erősen rámarkoltam a tőrre.
- Aki kíváncsi hamar megöregszik. - jegyeztem meg. Gondoltam, hogy ezzel kicsit felhúzom, de legyen. Ennek következtébe pár lépést hátra léptem. Tudom, hogy ezzel csak azt sugárzom tartok tőle. De ugyan már, ki nem óvakodna egy két ajtós ruhás szekrénytől? |
Sosem a türelmem volt a legfőbb erényem, de ez a törzsben nem jelentett számomra fennakadást, hiszen legalább a gyengeelmélyűek nyugtott hagytak nekem. Most különösen zaklatottnak éreztem magam, ereimben dühösen száguldott a vér, és kapkodtam a levegőt. A leány az idegeimen táncolt, de igyekeztem lenyugtatni magam, mert nem adhattam meg az örömöt a bosszantó fruskának.
Már nemcsak a szaga, de a fa mögül ki-kilibennő szőke hajtincsek is árulkodtak fajtájáról, bár az is igaz, hogy nem minden tünde világos hajú. Bizalmam nem volt töretlen. Felvont szemöldökkel, ajkaim szegletében gunyoros grimasszal figyeltem, ahogy lassacskán előmerésykedik.
Csinoska volt, azt meg kellett állapitanom. Alabástromfehér bőr, babaarc, cseresznyeszin ajkak, és világos hajzuhatag; Bármelyik bordélyban felkapott szajha lehetett volna ártatlan fizimiskájával.
- Abban biztos vagyok - mondtam arra, hogy meg tudja védeni magát. Természetesen nem kerülte el a figyelmemet, hogy valamit szorongat a háta mögött. Botorságnak éreztem volna igy eldobni a fegyveremet. - Mi van a kezedben, kislány? - kérdeztem kimérten. |
Szaporán vettem a levegőt. Egy ideje nem moccant a férfi, csak a levelek apró rezdülését hallottam, ahogy letette a fegyverét. A szél gyengéden fújni kezdett. A fa mögött úgy éreztem biztonságban vagyok, viszont a szél játékosan lóbálni kezdte fehér tincseimet amik ki-ki kukucskáltak a fa mögül. A szélel nem csak friss levegő hanem egy mélyről jövő morgás is párosult. Megfeszültem. Kissé váratlanul ért, de számithattam volna rá. Nem hittem volna, hogy feltudok bosszantani egy nomádot. Gondolkoztam el, de nem volt erre sok időm. Az avar halkan megrezdült. Megfordultam, igy már csak a fák és a többi kisebb bokor volt kettőnk között. Alkut ajánlott a férfi. De éreztem valami bizonytalanságot a hangjában. Mondjuk én se biznék egy olyas valakibe aki egy bárdot szorongat. Még is fontolóra veszem a dolgot.
- Előre szólok... - kihúztam a csizmámból a tőrt és a hátam mögé tettem a kezemet. - megtudom védeni magamat! - léptem végül ki a biztonságot nyújtó fák mögül. Nem lehetett köztünk több mint 10 méter se. Remekül látszodott, hogy görcsösen tartja az a bártod, de az én kezemben is izzadt már a tőr.
- Nos, leteszed? - néztem kérdően a bárdra majd a férfi arcát fűrkésztem. Bár abban is biztos voltam, hogy nekem támadhat. De titkon reménykedtem benne, hogy ugy sem fog. |
Az udvariasság sosem volt a kenyerem. Különösen nem egy pengefülű cafka kedvéért. Kék szemeimmel makacsul fürkésztem a bokrokat, hátha megpillanthatom élesnyelvű társaságomat. Nem kedveltem különösképpen a tündéket, bár az is igaz, hogy általában senkit sem kedvelek.
A fegyveremet teljesen leeresztettem, de ujjaim görcsösen szorultak rá a nyelére bár tudtam, hogy nem sokra megyek vele, ha mágusvérű. Farkas ösztöneim - amelyek az átváltozás után még órákig működnek bennem -, mélyről jövő önkéntelen morgást idéztek a torkomban, hála a lány éles nyelvének. Nem tetszett, ahogyan azt mondta magadfajtákkal.
- Az, aki a fejedbe állítja a fejszéjét, ha sokáig bosszantod – szűrtem a fogaim között a válaszomat. Indulatosan léptem egyet előre, közelebb kerülve ezzel a búvóhelyéhez; szinte már a lélegzetvételét is hallani véltem. Könnyedén elkaphattam volna, ha úgy tartja kedvem, de a józan eszem azt súgta, legyek óvatos vele szemben. Sosem tudhatod, hogy mire képes az ellenség, csendültek fel a fülemben apám tanító szavai.
- Ide figyelj, te leány… - kezdett fogyni a türelmem. - …leteszem a bárdom, ha kilépsz a fák mögül – fejeztem be, de a fegyvert tartó kezem nem moccant. Még. |
Kíváncsi szemekkel fürkésztem a férfit. Nyilvánvalóan nem rám számitott a grimaszokat látván. - Csak akkor ha magad fajtákkal találkozok. - szólalkoztam meg a bokor mögül. Nyilvánvalóan a férfi nem kedveli a tündéket az előbbi megjegyzés alapján. Próbáltam úgy helyezkedni, hogy jobban szemrevehessem a férfit a búvóhelyemről. Némileg sikerül, de itt-ott akad egy kósza ág ami eltakarja az össz képet. Izmos,karakán férfi. Igy, ruha nélkül is látszik mennyire kidolgozott izom szerkezete van. Ha akarnék se tudnék vele igazán mit kezdeni. Maximum a mozgékonyságomnak és a reflexeknek köszönhetően úsznék meg egy balül sült találkozást. De a másik fél sem hagyná annyiban a dolgot, főleg ezek a bőrváltók. Vérükben van a vadászat, az ölés. Kirázott a hideg az ölés gondolatátol. El se tudom képzelni mire képesek ezek a vadállatok. Össze ráncoltam a szemöldökömet. A fák között ácsorgó férfi ismét megszólalt. De most már hallani lehetett a hangjában egy rekettes mély már-már morgolodó hangszínt. Felvont szemöldökkel, mint aki megsértödött hitetlenkedő arcot vágtam. - Ki vagy te, hogy igy utasitgass? - lépdeltem át közben egy fa törzséhez. Ügyeltem arra, hogy minél gyorsabban; még véletlenül se lásson meg. Bár már furdalt a kíváncsiság, hogy mit fog szólni a férfi hozzám, hogy még is kivel bújocskázik az erdő mélyén. A fa törzsének döltem és füleltem. Ugyan is innen már nem látok semmit a férfiből, hogy mit csinál. De még is jobbnak láttam, hogy helyet változtattam. Hátha hirtelen öszöntől vezérelve rám rontana a bokorban. |
Ismertem a vadont. Itt születtem, és a törzs időről-időre visszatért ide. Tudtam, hogy az erdő mely részét kell elkerülnöm ahhoz, hogy ne botoljak bele az életre kelő fadémonokba, amik gyökereikkel béklyóba fogják áldozatukat, majd agyonnyomják vagy szétcincálják őket; A reccsenés mégis őket idézte fel bennem, de csak egy pillanatra. Racionális énem győzött, hiszen az erdőnek ezen a részén sosem fordultak elő. Állat sem lehetett, hiszen régen elmenekült volna.
Ösztönösen nyúltam a baltám után, jeges tekintetemmel a hang irányát fürkészve. Csak arra tudtam gondolni, hogy bárki is járt arra, megláthatott, amint a földön vergődve éppen emberi formát öltöttem; A szabályaink szerint az ilyen kívülállókat meg kell ölni. Félmeztelenül, mezítláb álltam a bokrok gyűrűjében, magasba emelt fegyverrel.
Az árnyékban megmozdult valaki, de sem az alakját, sem az arcát nem tudtam kivenni az Őt takaró ágaktól. Mélyet szippantottam a földszagú levegőbe, amivel kérlelhetetlen bűz szivárgott be az érzékeny orrjárataimba. Egy tünde semmivel sem összehasonlítható, émelyítő illata. Arcom grimaszba torzult, különösen az után, hogy meghallottam az illathoz tartozó hangot. A tündéknél csak egyetlen rosszabb dolog létezik, azok pedig a tünde nők.
- Mindig a sötétben bujkálsz, pengefülű? – kérdeztem vissza, meg sem fontolva annak a lehetőségét, hogy válaszoljak az általa feltettre. Kissé lejjebb eresztettem a baltámat, mert nem voltam ostoba. Ha falujához közel végzek egy erdőn járóval, a bandája könnyedén a nyomomba szegődik. Az persze más, ha önvédelemből kell végeznem vele, gondoltam az ölés vágyától hajtva.
– Gyere elő, hadd lássalak – szóltam parancsolón, jeges szemeimmel még mindig az árnyékba burkolt alakot figyelvén. |
Hűvős hajnalra ébretünk. Korán kezdtem a készülödést, hogy időben megtudjam járni az erdőt. Ugyan is pár gyógynővényt pótolnom kellene a készletből, és valamelyiket csak kora hajnalban lehet megtalálni. Bőrből készült oldaltáskám pántját a vállamra dobtam. Mély kutatásokba kezdtem. Lassú, megfontolt léptekkel haladtam, ugyan is akár mennyire korán is volt a vadállatok nem szunnyadtak. Ezért is volt a csizmámba rejtve egy ezüst tőr. Ha valami gond lenne, bár nem igazán szeretem alkalmazni. Rendesen megtanitottak kisebb szúró fegyvereket forgatni, de nagyon még nem kellett alkalmaznom, most se szándékozom. Egy öreg fához értem, aminek az oldalán érdekes szürkés-zöldes moha nőtt az oldalán. Ebből gondolván, a fa mellett van egy virág. Egy ibolyához hasonló kinézetű növény. Le is szakitottam, majd a táskába gondosan elhelyeztem. Ez virág bárkinek a fejfájását elmúlasztja, ha gondosan elkészitik teának. Az elmélkedésemet, furcsa hangos zajok zavarták meg. Felpattantam, majd füleltem. Farkasok. Gondoltam, hogy nem lesz nyugodt ez a kiruccanás, de pont farkasok. A közelben voltak, szám szerint nem tudom pontosan mennyien, de nem akarok velük össze futni. Írányt is változtattam. Halkulni kezdtek a hangos, már nem volt az az éles csattogás. Hirtelen egy hangos bőgés, majd semmi. Vissza fordultam, mert a tóból kellene egy hínár és egy vízililiom is. Még szerencse, hogy nem az erdő túl oldalán jutott eszembe. A közelbe érve, emberi beszédet hallottam. A sáros talajon, hol emberi, farkas majd egy hosszú vastag csíkra lettem figyelmes. Nomádok? Bár nem voltam biztos benne. Elég régóta nem hallottam róluk, és a városban is egyre kevesebb volt az e fajta összetűzés. De azért követtem a nyomokat. A fák mögött megpillantottam egy alakot, egyedül volt. Közelebb lépdeltem, de egy vastagabb gallyra ránehezedtem aminek a hangja olyan volt, mint az egész erdőt felkelltettem volna. A férfi is felfigyelt rá, és a fegyveréért nyúlt. Nem tudtam mit tegyek, fussak vagy ne? Ahogy elnéztem kissé kiszolgáltatott állapotban volt, hisz egy szál nadrágban ácsorgott. Olyannyira meredt a bokor mögé a férfi mintha egymás szemeibe néztünk volna. - Ki vagy? - szólaltam meg végül, de még nem mutatkoztam. Nem bizok igazán a fajtámon kivűliekben. A kezemet a csizmámba helyezett tőrre tettem. |
Éreztem a talajt a mancsaim alatt – az erdő összes neszére éberen figyeltem, és az orromat a magasba tartva a levegőbe szimatoltam. A vér jól ismert, nehézkes vas illatát sodorta felém a szél, amely arról árulkodott, hogy van egy sebesült állat a közelben. Ragadozóösztöneim beindultak, és azonnal a nyomába eredtem. Társamra pillantottam, akinek orrlyukai kitágultak, ahogy mélyen magába szívta a természet aromáit. Tudtam, hogy a rőtbundás hím is felfigyelt a vérző vadra. Ha sikerül elejtenünk, az egész törzs jóllakik este.
Ritkán tartottam a vadászokkal, de aznap tértem vissza egy messzi küldetésből, és már hosszú hetek óta nem változtam farkassá; muszáj volt megmozgatnom a bennem elő szellem izmait. A feltámadó szél pocsolyaszagot sodort felénk a tó felől, de a tündék bűze még ezt is képes volt elfedni. Mellső mancsommal félrekapartam egy kis földet, majd hosszú, vékony orrommal a nyomokat kezdtem szaglászni. Ösztöneim e nélkül is pontosan a megfelelő irányba hajtottak. A sebesült halla, szinte kirobbant a közeli bokrok mögül, a társammal a nyomába eredtük.
Kaffogva követtük a kétségbeesett jószágot; hol acsarogva, hol az oldalába csípve kergettük a megfelelő irányba, hogy a vadászok hegyes nyilaikkal végezhessenek vele. A hajsza sikeres volt, a szarvas elesett; A lelke megtért a szellemek közé, míg húsa a népem táplálékául szolgál majd. Hamarosan már a tábor felé tartott, három megtermett férfi, és egy kecses nő társaságában.
Egyedül maradtam a sűrűben. Megkerestem a ruháimat, és elbújtam, hogy újra emberi külsőt öltsek. Még csak enyhülni látszott csontjaimban az átváltozás tüze, és éppen csak sikerült belebújnom a nadrágomba, amikor furcsa zajra lettem figyelmes. A ruháim mellett fekvő bárdom után nyúltam, és vártam. Vajon ki jár erre? |
A rengeteg nem kisgyermekeknek való. A maga páratlan módján gyönyörű táj az eget szinte teljesen eltakaró élénkzöld lombkoronájú fáival, amelyek némelyikéről indák csüngnek alá. A megannyi különböző bokorral, virággal, csobogó patakkal, puha fövennyel tarkított vadonban könnyedén eltévedhet a járatlan utazó. Az erdő tele van farkasokkal és medvékkel, de nem ezek az állatok jelentik a legnagyobb veszedelmet. A Kolónia tagjainak már meggyűlt a baja az időnként életre kelő gyilkos temészetű fákkal, melyek gyökereikkel béklyóba fogják áldozatukat, majd agyonnyomják vagy szétmarcangolják. |
[95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Az éjszakai vadászat kifárasztott, különösen úgy, hogy előtte napokat töltöttem nyeregben, hogy bevégzett küldetésem után visszatérjek a törzsemhez. Egyébiránt a farkasalak is sokat kivesz a bőrváltóból. Még mindig éreztem az átváltozás tüzét a csontjaimban, és az izmaimban. A legnagyobb vágyam az volt, hogy visszatérjek a táborba, és lepihenhessek, mielőtt teljesen kivirradna. Kezdett megint bosszantani a pengefülű, jó lett volna hamar pontot tenni az ügy végére.