Belső
Pozitív:
lojális sajátjaihoz; célorientált; átgondolt, tudatos; összeszedett; rendíthetetlen; kiváló emberismerő; hűséges

Negatív:
komor; borúlátó; egykedvű; modortalan; saját becsületrendje szerint él és cselekszik; bizalmatlan; gondolatait, érzéseit nem köti a másik orrára; rideg, már-már érzelemmentes; pocsék szónok; merev

Külső
Feje felett fiatal évei már rég elszálltak, vonásaiban meg is hagyta a nyomot az a több mint négy évtized. Cohl haja eredeti színében sötétbarna, mely már megritkulva, őszbe fordulva borul csak fejére. Nem kifejezetten magas vagy kifejezetten vállas, megjelenése ha ezzel nem is, de folyton komor ábrázatával ragadja meg az ember figyelmét. Borostyán szín szemei jeges nyugalommal, az érzések leghalványabb jele nélkül képesek a távolba tekinteni, a szeme körüli ésa homlokán lévő ráncok pedig csak tovább mélyítik sűrűn kedvetlen ábrázatának komolyságát. Arcán a mosoly kósza jelenség úgy, ahogy vontatott hangnemének változása is: Mély, öregedő basszusa a fülnek kellemes zengésű, bár rideg. Kiállása merev, határozott, mozdulatai szinte gépiesen begyakoroltak; Egyedül karddal kezében nem tűnik egy karót nyelt alaknak, bár az évek ügyködtek az egyébként kíváló kardforgató képességeinek elhomályosításában is.
Habár hosszú esztendők teltek el azóta mióta legutoljára valódi harcban volt része, egykori foglalkozásáról s múltjáról árulkodnak a sebek melyek bőrét tarkítják; az egyik, talán legláthatóbb helyen lévő feje bal oldalán, a füle tövétől járomcsontjáig húzódik, mely sérülés gyógyulása rengeteg kellemetlenséget okozott számára, s mit legtöbbször borotvált arca sem takar.

Hosszú évtizedek egyik leghidegebb tele volt az, amelyen Cohl e világra érkezett, mint a Thorton család második fia. Egy hónappal korábban lepte meg szüleit, gyenge gyermek volt; kérdéses volt hogy egyáltalán megéli e a másnapot, de az akkor még erős dinasztiába született fiú kitartóbbnak bizonyult, mint bárki várta volna. Az Aldayr-ház hűbéreseként békésen, megbecsülésben élte le gyermeki éveit, s szerinte a család gondjai sem ott kezdődtek el, mikor a főnemesi ház bukásakor az övék is zuhant vele együtt. Szentül hitte, hogy apja képes lett volna helyreállítani a rendet, ha megéli azt az időt és nem kell jogarát idejekorán örökösére, Gomerre bíznia.
Fiatalon megtanulta, hogy már másodszülöttként sem ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, mint bátyjára, az idősebb fiú pedig gondoskodott arról, hogy akárhányszor csak lehetett a fejébe tömje a tényt, hogy ő ettől a családtól a nevén kívül nem kaphat semmit, mert az örökség csakis őt és őt, az elsőszülöttet illeti; míg Ő uralkodik Thornwall felett Cohl nem más, mint egy szerencsétlen hiba a megolajozott gépezetben... S Gomer ezen állításához egészen halála napjáig ragaszkodott: Öccse soha nem kapott uralma alatt még csak egy maréknyi földet sem a családi birtokból. Neki kellett felépítenie saját szerencséjét ami egy, a korona által megvetett család fiaként még nehezebbnek bizonyult mint a többi másod-, harmad-, negyed- vagy ötödszülöttnek, akik kitaposott ösvényét kellett neki is bejárnia. Lovag akart lenni, de zsoldosként végezte, más emberek csatáit vívva meg sajátjai helyett. A gyermek kora ábrándjait kergető épp hogy kamaszodó fiú nem tanult semmit a becsületről, a lovagi erényekről; Ellenben hamar megtanulta, hogy a jó nem marad sokáig életben, a tiszta szív legyen bármennyire is nemes, önmagában semmitől sem mentheti meg gazdáját.
Rideg, épp oly jeges természetű férfivá érett mint amilyen az az éjszaka volt amin napvilágot látott. Céltudatos, helyével tisztában lévő fiatal lord volt, kinek tervei voltak életének jobbra fordítására; S pont azért haragudott meg egy életre bátyjára, mert  minden tervét képes volt keresztülhúzni.
Cohl szerelmes volt egy Karina nevű asszonyba; Ő volt az egyetlen akinek közelében kedves görbületre állt a szája, aki mellett az Ő hideg tekintete is megenyhült. A vak is láthatta, hogy pillantott Cohl a lány után, Gomer, aki pedig nem vesztette el szeme világát önzőségből nem hagyhatta meg a szerelem örömét fivérének.
Természetes volt, hogy Karina szülei szívesebben adták lányukat egy ház fejéhez, mint annak szánalmas másodszülött öccséhez. Gomer egyszerű becsvágyból vette el a nőt, hogy legyen mi, amivel fivérét bosszanthatja. Elérte azt amit akart: mind Cohl és mind Karina boldogtalanok voltak, ő pedig végtelenül elégedett, mikor fivérét szenvedni láthatta… Arra viszont nem gondolt, hogy pont ez a boldogtalanság lesz az, ami közelebb hozza majd kettejüket. A házasságában végtelenül gondterhelt nő segítséget és menedéket keresett amit férjétől soha nem kaphatott volna meg, de Cohl nem tagadott volna meg tőle.
Részeges bátyja épp annyira nem ismerte se feleségét, se őt, s épp annyiszor volt józan, hogy soha nem tűnjön fel neki a felesége és öccse közt kialakuló viszony, a háta mögötti lopott csókok, pillanatok... Később még Cohl fattyú fiát is saját gyermekeként, örököseként fogadta, tudatlanul. Igaz Cohl évekig nem vetett szilárd hitet abba, hogy Ezra Thornton valóban az ő gyermeke lenne - ahhoz jelleme túlságosan is vérszerinti apjáéhoz hasonlított. De hitt Karinának, elhitte az asszonynak, hogy mind Ezra és halva születő ikertestvére és a később születő gyermekek is az övéi.
Soha nem játszotta a törődő nagybácsit és még csak nem is kezelhette gyermekeit úgy, mint ahogy apaként tennie kellett volna. Soha nem próbált meg többnek tűnni annál, mint amit hitt szerepköre elvárt tőle (elvégre gyanús lett volna, ha a utált bátyjának gyermekeit hirtelenjébe valamiért megszereti) kapcsolata épp ezért felszínes mind unokahúga és unokaöccse irányába... Bár a népek a pár minden erőfeszítése ellenére is arról sugdolóztak Thornwall urának háta mögött, hogy gyermekei nem is sajátjai - holott Cohl pofátlanul jó volt abban, hogy tulajdon gyermekeivel mit se foglalkozzon.
Nem hullatott könnyeket bátyja után, Karina mellett ő lehetett a legboldogabb ember egész Thornwallban. Nem érdekelte hogy azt beszélték Ezra volt az aki rásegített halálára, ha tehette volna még vállon is veregette volna az ifjút, ha kiderült volna igazat beszélnek a népek.
Az ifjú Thornton örökölt mindent apja után, fiatal kora viszont megkövetelte, hogy nagykorúságáig unokabátyja kormányozzon helyette… Amit meg is tehetett volna, ha Cohl egy kicsikét is értett volna az általa soha nem játszott politikához, vagy megtanult volna olyan jeges nyugalommal nemet mondani fia szavaira, ahogy azt az általa parancsolt embernek is tette.
Nem volt jó politikus vagy diplomata, egy vérbeli katonaember volt aki ellentéteit harccal intézte el és nem szavakkal... nem csinált titkot abból, hogy épp annyira fűlött a foga a tanácsadáshoz, mint ahhoz, hogy fivérét visszahozzák a sírból. Mindig Ezráé volt az utolsó szó joga, Cohl néha-néha javasolt változtatást a nevetségesebbnek mutatkozó ötleteibe… Épp annyira becsületes, hogy évek múltán is képes szemet hunyni Ezra minden tette felett és könnyed hangnemet megütve érdeklődni vadászatai után a vacsoraasztalnál, holott jól tudja mit is jelent az ifjú úrnál a vadászat.
Szerelme Karina irányába megenyhült, közel sem tölt olyan sok időt az asszonnyal, mint ifjúkorában tette, de a maga sajátos módján hosszú időn át hűséges maradt hozzá; Nincs se felesége, se gyermeke kiről tudomása lenne. Tanácsadói kötelessége Thornwallhoz köti, viszont senkinek nem vallaná be, hogy a kötelessége sokkal inkább fia felé szól, mint a rang felé amit betölt.