|
Témaindító hozzászólás
|
2016.01.22. 09:48 - |
A Kolónia egy vadonlakó ember törzs, akik a saját szabályaik szerint élnek. Nomád életet élnek, és az év nagy részében úton vannak. Fosztogató, és vadászó életmódot folytató törzsről van szó, de nem emiatt híresültek el; A Kolónia tagjai között élnek legjobb bérgyilkosok, akik a megfelelő fizetségért cserébe bárkit eltesznek lábalól.
Rácsos falú, kupolás tetejű, nemezzel borított, sátorszerű építményekben élnek, amit jurtának neveznek. Ezeket könnyen el lehet bontani, ha tovább kell állniuk. |
[71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
 Nem voltam szentimentális aggastyán, de ragaszkodtam az ősi hagyományokhoz, a törzsemhez, és a benne élőkhöz. Ahhoz, hogy fennmaradhassunk erős vezetőkre volt szükség, és a Rochwadorok megfeleltek ennek a kritériumnak, azonban félő volt, hogy Garaf, hála túlzott vakmerőségének, örökös nélkül hal meg, és valami bitorló kerül majd a fejedelmi székbe. Teslának kötelessége volt gondoskodni arról, hogy ne így legyen; Talán ezért is tombolt bennem a harag félvállról vett válasza hallatán.
Az ereimben fortyogó tűz nem hozott rám riadalmat – gyakran éreztem hasonlót, ha felbosszantottak. Tudtam jól, hogy nem kell túl sok idő ahhoz, hogy zubogó haragom megnyugodjék, és ebben segítségemre volt a könnyedebb meder, amelybe beszélgetésünk terelődni látszott.
Garaf érkezése megzavart. Könnyedén, magabiztosan lépdelt felénk miután kilépett a jurtájából, és mogorván fogadta a felé hangzó köszöntéseket. Tisztelettudón talpra emelkedtem, amikor elért társaságunkig.
- Vezér – öklömmel a mellkasomra csaptam, és fejem méltóságteljesen meghajtottam felé; Nálunk nem divat a mély meghajlás. A szenvtelen stílus, amellyel asszonya szólt hozzá, ezúttal válasz nélkül maradt. Csak Tesla lehetett ennyire merész, hogy így köszöntse a nemzetségfőt, máson már rég megtorolta volna; Asszonyával szemben azonban időnként elnézően viselkedett, amit én nem értettem.
A nemzetségfő intett, hogy foglaljunk helyet, de mindannyian megvártuk, amíg Ő maga telepszik le elsőként a tűzhöz, csak aztán ültünk le mi magunk is. Érdeklődő kék szemeim rajta függtek, ahogy elfogadta az egyik vadász által felé kínált húst, és a kancsóból töltetett magának némi bort a reggelihez.
- Elmész hát? – kérdezte tőlem, de nem várt választ rá. – Mikor szándékozol visszatérni? – fűzte tovább a szavakat, a vezérekhez méltó, számon kérő hangszínben. Pillantásom Teslára tévedt, az asszonynak korábban nem említettem, hogy távozni készülök. Nem tudom miért, de érdekelt a reakciója. Talán csak a dühöt akartam látni a vonásain, amiért én megcselekedhetem azt, amit Ő nem. Mint a Belső Kör tagjának jogomban állt akkor jönni, és távozni, amikor nekem tetszett.
- Hamarost – feleltem tömören. Távozásom indokát már korábban felfedtem előtte, így arra nem tértem ki, hogy szeretném szemügyre venni az új kereskedelmi útvonalat, amit azok a városi fajankók építettek. Tudnunk kellett róla, hogy hol csaphatunk le rájuk a legközelebb, lehetőleg észrevétlenül.
- Velem kellene engedned az asszonyt. Ő az egyik legjobb felderítőnk, hasznomra lenne a küldetésem során – böktem állammal Tesla felé, amivel azt hiszem, hogy talán Őt magát is megleptem. Korábban is portyáztunk már együtt, bár akkor még nem volt Garaf felesége. Kérésem merész volt, jól tudtam.
- Járj szerencsével – biccentett komoran a vezér, birtoklón asszonya combjára téve szabad kezét; kérdésemre nem felelt, de gesztusai egyértelműen nemet üvöltöttek. Most éreztem idejét annak, hogy távozzak, így felálltam, és magamhoz vettem a baltámat a maradék holmimmal együtt. Megpróbáltam, próbáltam a szőke teremtmény felé üzenni pillantásommal, megvonva a vállamat. Reméltem, hogy nem kerül bajba az uránál ostoba kísérletem miatt. Ha senki sem tartóztatott a lovam felé indultam, hogy felkészítsem az utazásra. |
 Nem akartam anya lenni, még úgy is, hogy tudtam mennyi múlik rajta. Fontos volt számomra a törzs természetesen és Garaf is, mint uram... de mégsem éreztem magam kész minderre. Láttam én anyákat a táborba, hallgattam a gyereksírást úgy, hogy azt se tudtam mit kéne tennem. Azt mondják, hogy egy nőben megvan az ösztön az ilyesmire, én mégsem tudtam volna megvigasztalni azt a picikét aki ott feküdt előttem magatehetetlenül, amit egy másik asszony pillanatok alatt elintézett. Nem akartam szégyent hozni a törzsre, magamra, Garafra, ezért sem akartam még gyermeket szülni, bármennyire is megtisztelő lett volna.
Dolven reakciója először megdöbbentett és a tekintetétől még én magam is meghökkentem és felhúzott szemöldökkel húzódtam hátra pár centimétert. De nem csak én hökkentem meg, a mellettem ülő férfi is abbahagyta a beszédet és a másik férfi felé fordult. Nem gondoltam, hogy Dolvenből ilyen reakciót vált mindez ki, hogy ez ilyen fontos számára. Kissé megrendülten biccentettem, de éreztem, hogy kimondott szavain kívül elnyomott valami mást is magában, amit a saját maga érdekébe jobb, hogy nem tett meg.
Hálás voltam, hogy ő is olyan könnyedén váltott kellemesebb témára, mint én magam. Meg sem lepődtem a válaszán, msizerint nem kedveli Gardot és nem is sértődtem meg. Inkább csak érdeklődve figyeltem, ahogy a kék szempár egyre csak közeledik hozzám, de mielőtt válaszolhattam volna a kérdésére már félre is pillantott és felállt a rönkről amin ücsörgött.
Követtem a példáját és hamar a közeledő Garaf irányába fordultam, aki - mint mindig - most is kellő képp morcosnak tűnt. Nem szólt rám, amiért reggeli társaság nélkül ültem, csak egyet biccentve intette leülésre a tűz körül állokat, így én magam is visszaültem a feldöntött farönkre, ő pedig helyet foglalt mellettem.
- Korán keltél. - tekintettem rá, amire megint csak hümmögött egyet. Nem volt beszédes kedvében, így nem is erőltettem. Dolvenre tekintve kinyújtóztattam lábaim a tűz felé. |
Nem én voltam az egyetlen a törzsben, aki úgy gondolta, hogy Garaf vezér asszonya nagyon kívánatos fehérnép. Talán mások nem bámultak rá ilyen nyíltan, de mindegyikük fejében azonos gondolatok tolongtak; Szívesen eltöltöttek volna Tesla Drogon társaságában néhány gondtalan órát, de mint mondtam, a nemzetségfővel senki sem akarna ujjat húzni. A férfi haragja félelmetes, mélységei pedig még a Belső Kör tagjai előtt is ismeretlenek. Egyetlen nő sem ért annyit, hogy megpróbáljam kideríteni.
Nem szoktam Sonicát felhozni, de nem az emléke fájdalmas mivoltja miatt, hanem azért, mert tudtam, hogy a múlt az élet egyetlen olyan pontja, amelyen senki sem tud változtatni. Szerezhetsz pénzt, elhagyhatod a törzset, és próbálhatsz új életet kezdeni, de nem vághatod el a gyökereidet, mert része a múltadnak. Jómagam soha nem is próbálkoztam ilyesmivel, hiszen megtanultam együtt élni az árnyakkal, és nem venni róluk tudomást. Az érzéketlenségem miatt lehettem az, aki vagyok.
Sejtettem, hogy én vagyok az utolsó ember, akitől Tesla valaha is elfogadna tanácsot, de akkor és ott úgy éreztem helyesnek, hogy emlékeztessem asszonyi kötelezettségeire a saját, és a törzs érdekében. Garafnak örökös kell, a népünknek pedig egy leendő vezér - ennek a nő előtt is világosnak kellett volna lennie, de félő volt, hogy makacsságában megfeledkezett róla. Száraz válaszára bosszúsan felhorkantam, és az ég felé emeltem a tekintetem, mintha az erdő isteneihez fohászkodnék. Talán így is volt, mert az utolsó csepp maradék hidegvéremre is szükségem volt, nehogy egy pofonnal térítsem észhez a némbert.
- Hát tégy róla, hogy úgy akarják - mondtam szigorúan, villámló tekintettel fordulva az asszony felé. Ůgy beszélt, mintha nem tudná, hogy milyen sok múlik ezen. Szerencsére a beszélgetés újabb mederbe terelődött, hála a szóba kerülő Gardnak. Nem kedveltem különösebben a fiút, de ez nem volt újdonság. Én senkit sem kedveltem, csak tiszteltem, ha kiérdemelte. Gard még semmit sem tett ezért, de volt ideje rá; fiatalsága felhatalmazta a késedelemre.
- Nem - feleltem tömören, és őszintén a feltett kérdésre, tekintetemmel a lányt fürkészvén. Egy kissé közelebb hajolva folytattam. - De ahogy elnézem, még Te magad sem. Mi okod van erre? Hiszen a testvéred - tudakoltam könnyed, szenvtelen stílusban. Hirtelen szakítottam el pillantásomat az asszonytól, kék tekintetem a távolba révedt. - Felébredt az urad - leheltem magam elé, majd felálltam, hogy méltón köszöntsem az érkező vezért. A tűz körül gyülekezők hasonlóan tettek. |
Nem kerülték el a figyelmem Dolven pillantásai, amiket véleményem szerint nem is próbált nagyon álcázni, hacsak a kulacsából való iszogatást nem annak szánta. Nem szenteltem rá viszont több figyelmet, ugyanis egyértelmű utalást tett Sonicára. Nem tudtam sok mindent Dolven múltjáról, főleg nem szeretőjéről és a kapcsolatukról. Fiatal voltam akkor még és apám is élt, így teljesen lekötött az, hogy megtanuljak mindent amit ő tanítani tudott nekem. De abban biztos voltam, hogy a nő lehetett egyike azon kevés személyeknek aki iránt a férfi táplált is valami érzést; legalább is így hallottam évek távlatából. De nem úgy tűnt, mintha a pletykák hazudnának; akkor valószínűleg meg sem említett volna.
Amikor kimondta pontosan azt amire gondoltam, csak halványan elfintorodtam. Tudtam, hogy Garaf nem engedné meg, hogy harcoljak velük akárhol is. Csak ne várta volna el, hogy úgy viselkedjek ahogy nem tudok. De nem is számítottam másra mikor beleegyeztem abba, hogy hozzámegyek; valamit valamiért, tartja a mondás.
Kissé meglepődtem, mikor Dolven ajkait nem a gúnytól csöpögő szavak hagyták el, viszont még így is kicsit megsértve éreztem magam. Nem is értettem okát, szavait nem neveztem volna sértőnek, inkább őszintének. Tanács volt egyértelműen, de nem tudtam komolyan venni. Nem mintha nem vágytam volna az anyaságra... Nem vágytam arra, hogy Garaf gyerekeinek legyek az anyja, viszont a nemzetségfő nagyon is.
- Ha a szellemek úgy akarják, akkor anyja leszek az új vezérnek. - mondtam szárazon a férfira tekintve, aki épp akkor húzta el a száját. Nem is igen várt választ a tanácsára, amit csak egy fejrázással könyveltem el.
- Gard? - kérdeztem felvonva a szemöldököm. - Nem tudom. - feleltem teljes őszinteséggel és megvontam a vállam, jelezve, hogy nem is igen foglalkoztat öcsém holléte. - Gyakorol, alszik vagy anyánknál van, de jobb is így. Nem kedveled, ugye? - kérdeztem kissé megbillentve a fejem egy halvány mosollyal az arcomon várva a válaszát. |
Tesla jó harcos hírében állott. Két hibája volt csupán; Az egyik, hogy asszonynak született. A másik, hogy Garaf asszonya lett. Mindkettő eléggé bekorlátozta a lehetőségeit, aminek Ő talán kevésbé örült, mint bárki más. Az asszony nyelve éles volt, akár a frissen megfent baltám éle, és kezdett emlékeztetni a tündelányra, akivel minap az erdőben futottam össze, és aki eddig nem is jutott az eszembe. Egy kicsit bántam, hogy nem hagytam nyomot a testén találkozásunkkor.
- Hidd el, tudnék mit mutatni – bizonygattam mély, öblös kacagással. – Azonban, ha nem sértelek meg, jobb szeretem a tüzes nőket… Akiknek a haja is lángokban ég – utaltam első szeretőm vörös üstökére. Az azonban igaz, hogy a vezér asszonya még az én fantáziámat is képes volt megmozgatni.
A tőke mellé, amin ücsörögtem, oda volt készítve a táskám, és a kulacsom. Mély sóhajtás közepette nyúltam az utóbbi után, hogy felpattintva a tetejét, meghúzzam a tartalmát. Általában borral szoktam megtölteni, de mivel hosszú út állt előttem, most csak víz volt benne. Grimaszolnom kellett, amikor a frissítő nedű leszaladt a torkomon. Rájöttem, hogy nem is igazán voltam szomjas, pusztán kellett valami, ami eltereli a figyelmem Tesla idomairól, amik ezen az álmos reggelen különösen kívánatosnak tűntek. Különösen, amikor közelebb hajolt hozzám, hogy úgy emlékeztessen arra, hogy már lecsúsztam róla. Átkozott némber!
Tudtam, hogy kérdésem majd mélyen betalál a lánynál. Én magam sem szeretném, ha megbecsült helyem után mindenféle fehérnépek közé száműznének fonogatni, és varrogatni. Tesla harcos volt, nem háziasszonynak, és nem a tűzhely védelmére teremtették. Ezt beláttam; a női kirohanásaival azonban mindig meg tudott lepni, ilyen volt ez a hisztérikus sóhaj is.
Visszazártam a kulacsomat, és újra a táskám mellé dobtam, mielőtt még feleltem volna.
- Garaf sosem egyezne bele – jelentettem ki egyszerűen, és igazam volt. A vezér ugyan a képességei miatt választotta asszonyául éppen a Drogon lányt, de elsősorban örökös szülésre szánta.
– Add meg azt, amit Garaf kíván; Tedd le a kardot, és szülj neki egy fiút – ezúttal nem gúnyolódtam, szavaim őszinte, baráti tanácsként gördültek le az ajkaimról. – A faluban a legtöbb asszony ölne azért, hogy a leendő vezért hordja a szíve alatt – fűztem tovább a szavakat, mintha ezzel bármiben is a segítségére lehetnék a vehemens teremtésnek, aki talán nem is vágyott az anyaságra. A házasság valódi okait nem ismertem, de a szerelem nem is olyasvalami, amit a magunkfajta magánnak kívánna. Az első a törzs, a törzsnek pedig vezér kell.
Testvére említésére csak elhúztam a számat. Nem tartottam túl sokra a fiút, és a nyavalygás éppen olyasmi volt, amit el tudtam képzelni róla; sosem láttam még közelről harcolni.
- Most hol van az a szerencsétlen? – kérdeztem mellékesen, hiszen a válasz valójában nem is érdekelt. |
Dolven mint mindig most is pofátlanul szenvtelen volt, amiért más esetben valószínűleg legalább egy taslit megérdemelt volna. Más esetbe vagy mástól, de én meglehetősen élveztem a helyzetet, bár még jobban tettem volna ha nem kellett volna Garaftól tartanom. A kis szenvtelen természetesen tisztában volt a helyzetével, valószínűleg nem is véletlen harapta el a mondat felét.
Leraktam a mellettem ülő és köztem lévő fatálra a félig meddig megcsócsált húsomat, úgy döntöttem a figyelmem most ráfordítom, míg tehetem. Volt egy olyan érzésem, hogy Garaf éppen ébredezik és lassan keresni az asszonyát, vagy nem. Az ég tudja éppen milyen napja volt. Minden esetre nem terveztem az ő társaságában tölteni a napom, inkább néztem volna körül a környéken vagy töltöttem volna szabadidőmet egy kis edzéssel. Legalább lenne valami hasznom, de mostanában alig van. Csak ülök a tűznél és beszélgetek, vagy a többi asszonnyal töltöm az időmet ahol megint csak hasznavehetetlenkedek mert se főzni, se varrni se más nőies tevékenységhez nem értek úgy, ahogy azt el lehetne várni. De inkább ez, mint anyám és öcsém társasága, az utóbbi időben mindkettejük még elviselhetetlenebb lett. Anyám teljesen ki van az öcsém távol lététől, egyszerűen csak elviselhtetlen ahogy állandóan ódákat zeng a Gardról. Gard pedig szinte megrögzötten kötődik apánkhoz, szinte isteníti. Pedig nagyon sokra vihetné, ha végre elszakadna tőle... tehetséges, de túlságosan szűk látókörű.
Gondolataimból újból Dolven szakított ki, amikor azt mondta tudna nekem meglepetést okozni.
- Oh, ne éld bele magad kérlek. - nevettem fel a megjegyzésére reagálva. Előre hajoltam, hátamat meghajlítva támaszkodtam rá kezeimmel a térdemre. - Erről már lekéstél, Dolven. - mondtam neki, szinte együttérzően elhúzva a számat, viszont következő kérdésével meglepett, ami ki is ült az arcomra. Vettem egy mély levegőt és bólintottam. Én sem tudtam volna jobban megfogalmazni azt, hogy Garaf hogy tekint rám, mikor jól tudja, hogy meg tudom magam védeni. Próbáltam már nem egyszer közölni vele a dolgokat, de természetesen hajthatatlan, a véleménye mindig ugyanaz: nem vagyok való harcmezőre.
- Az. - fújtam ki a levegőmet szinte hisztérikusan. - Legközelebb ha portyázni mentek ott leszek elől, mert én ezt már nem tudom elviselni. Nem hallottam ennyi asszonysírást mióta Garddal kellett együtt élnem. - csóváltam meg a fejem elégedetlenül. |
Tudtam, hogy Tesla nem veszi majd zokon a szenvtelen hangnemet, amit megengedtem magamnak vele szemben; Már akkor ismertem, amikor nyurga kislányként nyargalászott a harcosok nyomában. Amikor cseperedni kezdett sokuk figyelmét magára vonta, de mint mindenben, Garaf ebben is elsőbbséget élvezet. Senki sem volt olyan ostoba, hogy magára vonja vezérünk haragját – még én sem. Ráadásul engem akkoriban teljesen lekötöttek Sonica tűzcsókolta fürtjei, és feszes idomai.
Befejeztem a baltám élezését, és a fegyvert a lábamhoz támasztva, kérlelhetetlen tekintettel fordultam az asszony felé, aki mindeddig vidáman falatozott. Éles válasza nem lepett meg, mindig így felelet, ha kérdezték. Elmosolyodtam a szakállam mögött, és eljátszottam néhány gondolattal mielőtt megszólaltam.
- Az illendőség úgy kívánná, hogy hagyjam nyerni a vezérünket, de ha másról lenne szó… hm – elharaptam a mondatot, és megcsóváltam a fejem. Bármennyire is szerettem a veszélyes játékokat, nem volt tanácsos Garaf asszonyát csábítgatnom; mert biztos voltam abban, hogy az enyém lenne, ha úgy kívánnám. Nekem kevesen tudtak nemet mondani, és azok sem önszántukból maradtak távol tőlem. Tesla megjegyzése nem sértett, sőt, egyenesen szórakoztatott. A leány határozottan tudta, hogy hol van az emberek érzékeny pontja, ez pedig már korán elnyerte a tetszésemet. Öröm volt hallgatni.
- Kár, hogy a vezér sosem hajlott arra, hogy ezt megtudjuk – mondtam felvont szemöldökkel, válaszként megjegyzésére. – Biztosra veszem, hogy tudnék számodra meglepetést okozni – tettem még hozzá, kissé kétértelmű élt csempészve morgó hangtónusomba. Ajkaim szegletében mindvégig ott bujkált a javíthatatlan mosoly. A baráti civódás megszokott volt Tesla és köztem, így senki sem figyelt ránk különösképp; Mindenki igyekezett úgy tenni, mintha lefoglalná a dolog, amit éppen csinál.
- Mondd csak, Garaf még mindig úgy óv, mint egy oktalan gyermeket? – kérdeztem. Úgy sejtettem, Teslát nagyon is zavarja, hogy ura megpróbálja mindentől távol tartani, ami egy kis izgalommal jár. A legutóbbi fosztogatásnál is képtelen volt itt maradni a többi asszonnyal, míg mi a falusiakat csépeltük. – Unalmas lehet… - sóhajtottam ádázul mosolyogva. |
Szinte lenyűgözve figyeltem a tűz ropogását, ahogy a narancsszín lángok fel-fel csapnak. A korai órákra való tekintetre most csak csendben, nem beszélve üldögéltem, pedig szerettem én a pletykákat és még jobban szerettem őket én terjeszteni. Ráadásul a rangomat és ebből fakadó 'sérhetetlenségem' kihasználva még jobban élveztem a beszédet. Ha valami rosszat szóltam volna Garaf megvédte volna az asszonya becsületét minden bizonnyal. Akadt már rá példa.
Már épp az emlékeimbe kalandoztam volna, felelevenítve azt az esetet, mikor megsértettem a nemzetségfő egyik nagy harcosát, mikor egy ismerős hang csapta meg a fülem egy még ismerősebb hangnemben. Megszakítottam a hús csendben való fogyasztását. A szemöldököm hamar magasra kúszott a homlokomon, ahogy a szemeim egy jégkék szempárral és egy idétlen vigyorral találkoztak, amit egyből tudtam is kihez társítani; Dolvenhez. Egy pillanatra majdnem elhittem, hogy csak érdeklődik korai ébredésem felől, de Dolvenről beszéltünk. Hamar jött is egy hozzá sokkal jobban illő megszólalás, amin csak halkan és meglehetősen cinikusan felnevettem. Ha nem lettem volna Garafé valószínűleg egész más reakciót váltott volna ki belőlem a megjegyzése, de így legalább egy kissé meg kellett tartanom a hűséges asszony álcáját. Már csak a saját épségem miatt is: még a felderítések és harcok folyamán is kevés veszedelmesebb dologgal találkoztam, mint az ő haragjával.
- Csak egyszer hallanék egy ilyet úgy, hogy itt ül mellettem Garaf. Úgy fogadnék arra, melyikőtök marad talpon. - tekintettem rá szájam egyik sarkát egy féloldalas, kaján mosolyba húzva. - Bár azt hiszem mindketten tudjuk... - billentettem meg a fejem óvatosan oldalra. Egyértelmű volt, hogy csak türőképességének határait feszegettem és mit ne mondjak, nagyon élveztem. De főleg azt, hogy a nemzetségfő nem lihegett a nyakamban és nyugodtan beszélhettem úgy, ahogy akartam és azzal, akivel. Dolvent sem úgy ismertem meg, mint akinek egy kis csipkelődés az egoján esett apró horzsoláson kívül sokat ártana. |
A tűz mellett ültem, elnyúlt mozdulatokkal élezve a baltámat. Korán volt még, de jó néhányan összegyűltek a meleget adó lángok körül, hogy megsüssék az éjszakai zsákmányt. Talán egy kisebb vadkan lehetett, de megnyúzás után már nehéz volt megállapítani, és különösebben nem is érdekelt, mert kicsit sem voltam éhes. Pár fiatalabb fiú a távolban játszadozott; Mély, bömbölő kiáltásokkal, éles kacajokkal estek egymásnak kardjaikkal, azon versengve, hogy ki tud nagyobb sérülést okozni a másiknak anélkül, hogy megölné. Nem volt ez szokatlan látvány mifelénk, de páran azért megbámulták őket. Jómagam is vetettem feléjük egy futó pillantást, de csak azért, hogy meggyőződjek róla, hogy nem-e Daven öcsém szerencsétlenkedik annyit. A fiúnak sokat kell még tanulnia.
Bőrnadrágot, vértet, és köpenyt viseltem; Csupa olyan holmit, ami egy hosszabb lovaglás alkalmával sem lesz kényelmetlen. Igaz, hogy csak nemrég tértem vissza a táborba, de újból készen álltam arra, hogy egy kis időre elhagyjam az enyéimet – gondoltam, szétnézek a határvidékeken, és hasznukra lévő információkat szerzek, ha esetleg kedvünk támadna kifosztani egy újabb kereskedelmi karavánt. Porszürke, izmos kancám már falu határában legelészett, felnyergelve várva az indulás időpontjára.
A beszélgetés, ami a tűz körül ülők között zajlott egy pillanatra elhalkult, amikor újabb társunk csatlakozott hozzánk. Jómagam is felnéztem a munkámból, bár az illata hamar elárulta, hogy az érkező a nemzetségfő asszonya. Jegeskék szemeim egy hosszú pillanatig elidőztek a fiatal, ruganyos asszonytesten, ajkaim szegletébe pedig hamarost beköltözött a megszokott mosoly, ha Tesla közénk keveredett.
- Ilyen korán kivetett az ágy? – kérdeztem közvetlenebb hangot megütve, mint abban az esetben, ha az ura is vele tartott volna. Igaz, nálunk a nők alacsonyabb rangban állnak, de a szőke fehérnép mégiscsak Garaf tulajdonát képezte, amit azért illet tiszteletben tartanom. – Ha az én asszonyom volnál, bizony délig nem is szabadulnál – tettem hozzá, bár tudtam, felesleges a zavarba hozásával fáradoznom. Tesla jelleme majdnem olyan veszedelmes volt, mint a berithben bolyongó démonoké. |
Már kora reggel a kinti zajokra ébredtem. Valakik úgy döntöttek, hogy pont a sátrunk előtt állnak neki gyakorolni, amire a fémes csattanásokból, az ordításból és a nevetésből jöttem rá. Kinyitva a szemem a nemezek közötti vékony résen egyből ki is vettem két fiatal férfit ahogy az egyik próbál a másik felett győzedelmeskedni. De sajnos mindkettejük valami elcsépelt taktikát próbált alkalmazni, ami egyáltalán nem volt kifizetődő.
Garafon nem úgy látszott mintha nagyon zavarta volna bármi is, hallottam ahogy a hátam mögött még mélyen alszik, amiről hangos szuszogása árulkodott. Lehámoztam magamról az oldalomon maradt kezét és fintorogva léptem át felette, hogy valami ruhát vegyek magamra. A rendetlenség ami körülöttük volt viszont szörnyű volt, tudtam, hogy rendet kell raknom ahogy drága uram... vagy inkább kutyám felébred és a maga dolgára indul. De addig is eldöntöttem, hogy megreggelizek és megnézem mi a helyzet a táborban. És talán megtanítom a jurtánk körül gyakorló két férfit vívni, mert már a fém csengéséből tudtam, hogy valamit nagyon nem jól csinálnak.
Magamra kaptam egy könnyű bőrvértet és nadrágot, minderre pedig egy farkasprémet terítettem ami melegítette a hátam és a vállaim - ez a három ruhadarab volt amit a szétdobolt ruhatengerben és kitudja még miben hirtelen megtaláltam. A reggelek nem épp melegségükről voltak híresek ezen a vidéken, ezért volt szükségem a prémre.
"Hova mész...?" hallottam egy fáradt, morgás szerű hangot a hátam mögül, pont amikor léptem volna ki a jurtából. Alighogy hátratekintettem láttam, hogy Garaf szemei résnyire nyitva vannak és engem figyel.
- Bezzeg másra nem ébredsz fel. - sóhajtottam fel a szemeimet forgatva. - Megyek, eszek valamit. - válaszoltam végül, amire csak bólintott egy aprót és szusszantva egyet a másik oldalára fordult, valószínűleg aludva tovább, hisz egy lusta disznó volt. Talán egy vagy két óra múlva idegesen kiront és rámszól, hogy miért nem ébresztettem fel, mint már oly' sokszor, de nem nagyon volt időm foglalkozni vele.
Mindenféle akadály nélkül léptem ki a friss levegőre ahol egyből megcsapott a keleties szél, ami sült hús illatát hordozta a levegőbe. Hirtelen éhségem fontosabbnak bizonyult, mint az előttem álló két férfi megleckéztetése, így csak egy nagyon gonosznak induló, de fáradtba átcsapott pillantást vetettem irányukba remélve, hogy értik mit is szeretnék vele mondani.
Fáradtan csoszogtam át a táboron, magamon összehúzva a szőrmét és követve az étel illatát. Semmire sem vágytam jobban, mint egy finom sült nyúlra vagy csirkére, disznóra... igazából bármit megettem volna, amit leraknak elém, szerettem én a hasam. Biccentettem, ha éppen rámköszönt valaki, de még annyira korán volt számomra, hogy csak célirányosan haladtam előre és csak akkor álltam meg mikor elértem a sült hús illatának forrásához.
Egy csapatnyi felderítő sütögetett, akiket ráadásul még ismertem is annyira hogy egy halvány, fáradt mosoly elég legyen ahhoz, hogy kapjak egy szeletke húst, de úgy látszott kósza emberkék is csatlakoznak a sütögetéshez. Némán leültem egy oldalára fordított fatörzsre, lábaimat a tűznél melegítve pedig eszegettem a finom, ropogósra átsült húst. Jobb kezdetet el sem tudtam volna képzelni a napomnak, ráadásul a pletykákat is hallgathattam amik a tűz köré gyűltek meséltek. |
A Kolónia egy vadonlakó ember törzs, akik a saját szabályaik szerint élnek. Nomád életet élnek, és az év nagy részében úton vannak. Fosztogató, és vadászó életmódot folytató törzsről van szó, de nem emiatt híresültek el; A Kolónia tagjai között élnek legjobb bérgyilkosok, akik a megfelelő fizetségért cserébe bárkit eltesznek lábalól.
Rácsos falú, kupolás tetejű, nemezzel borított, sátorszerű építményekben élnek, amit jurtának neveznek. Ezeket könnyen el lehet bontani, ha tovább kell állniuk. |
[71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Nem voltam szentimentális aggastyán, de ragaszkodtam az ősi hagyományokhoz, a törzsemhez, és a benne élőkhöz. Ahhoz, hogy fennmaradhassunk erős vezetőkre volt szükség, és a Rochwadorok megfeleltek ennek a kritériumnak, azonban félő volt, hogy Garaf, hála túlzott vakmerőségének, örökös nélkül hal meg, és valami bitorló kerül majd a fejedelmi székbe. Teslának kötelessége volt gondoskodni arról, hogy ne így legyen; Talán ezért is tombolt bennem a harag félvállról vett válasza hallatán.