Belső
Pozitív:
művelt; ügyesen érvényre képes juttatni az akaratát; figyelmes; precíz; jó a fizikuma; kifinomult ízléssel bír; aprólékos;  jó tanár; van modora; jól bánik az íjjal; szakértő; kifinomult a hallása; tevékeny

Negatív:
szigorú; büszke; piperkőc; kevéssé sem empatikus; tartózkodó; a végletekig hagyománytisztelő; meg van győződve fajának felsőbbrendű voltáról; rendmániás; kicsinyesen haragtartó

Külső
Magas termetű, de a tündék között mindezzel átlagosnak mondható férfi. Alkata egyszerű, szinte emberszerű, karja izmos, de nem afféle látványos módon, inkább lehet sejteni, mint szemmel érzékelni. Arca ritkán tűnik gondterheltnek, akkor sem, ha esetleg zaklatott, de különösebben boldog ábrázata sincsen. Haja világos, tejfehér, rendezett kerete időnként kifejezéstelen arcának, engedi hosszúra nőni, de ez nem kelt ápolatlan látszatot, gyakran apró fonatokat lelhetnek fel benne a figyelő szemek. Mozgása, hanglejtése, tartása büszkeséget sugároz, amelyet gyakran nem vesznek komolyan, és amelynek éles kontrasztja lelhető fel öltözködésében. Habár szeret ruháit tekintve is előkelőnek tűnni, erre nemigen nyílik alkalma, legfeljebb ünnepkor, hiszen mestersége sokkal inkább megköveteli a dísztelen, kényelmes öltözéket. Gyakorta visel magához képest egyszerű, de jellegzetes fejdíszt, lábbelije míves darab, látszik, hogy nem kell nélkülöznie. Kisugárzása a mögötte megbúvó jellemnél jóval kevésbé tanárszerű, s mint azt a tündék esetében felesleges külön említeni, fiatalabbnak is tűnik a koránál.
 

Nincs tisztában saját születésének történetével, amiből arra következtet, hogy alighanem átlagos módon esett minden, még csak az időjárás sem lehetett kifejezetten különleges akkor. Csak azt tudja, hogy városi tündék voltak a szülei, akiktől hamar elszakították és másik gazdát találtak neki. Az egyetlen, amit a szülei még megtaníthattak neki, a tündék nyelve volt, de még a nevüket sem tudja felidézni.
Ifjúkorának egy részét szolgasorban töltötte, talán ez vájt mély barázdákat a homlokára. Kínkeserves évei voltak, képtelennek bizonyult a gazdái által megkövetelt alázatos engedelmességre, amelyért gyakran, szinte rendszeresen lakolt, senki nem bánt vele finomabban, mint egy odatévedt kutyával tették volna. Büszkesége, amelyet kétségtelenül nem beléneveltek, talán örökölte, sosem vált hasznára, úgy tűnt, egész életében reménytelen lesz, sosem fog fegyelmet tanulni, s csak a bajt jelenti majd a gazdái számára, ha szóra nyitja a száját.
Fogalmazhatnánk úgy, hogy a sors, de sokkal inkább maga Hyradern Breshtil döntött úgy, hogy változtat ezen, amikor hosszas mesterkedés után elnyerte annyira az egyik szakácsnő bizalmát, hogy elküldje a város egy távolabbi pékségébe. Akkor azonban már semmi nem állíthatta meg, éjjelig ténfergett a városban és a sötétség leple alatt osont ki a csillogó erőd falai közül. Mivel nem volt hová mennie, de nem maradhatott a semmi közepén sem, a rengeteg felé vette az útját. Az élete azonban nem lett könnyebb még egy jó darabig, magányosan, magára utalva bolyongott egy olyan erdőben, amit még soha nem látott azelőtt, még csak könyvek ábráin sem. Végül, hosszú bóklászás után hallotta meg az életét megváltoztató zörejt, amelyet eleinte valamiféle ellenséges teremtménynek vélt, de később egy fehér szarvas szökkent el a fák közt. Hyradern követte az állatot, mert úgy hitte, menekül valami elől, ami rá is veszélyt jelenthet.
A halla vezette el végül Enlilbe, ahol régi barátként fogadták, holott egyetlen ismerőse sem akadt. A fajtársai közt töltött több, mint egy évszázad alatt megtanulta az íjkészítés mesterségét, feleségül vette Calea Rivellt, akitől egyetlen gyermeke született.
Amiért vállalkozott, hogy Erya Silma nyelvtanára lesz, máig szidja a saját ostoba fejét, de legalább annyira titokban, ahogy okítja a lányt, azért örül is a lehetőségnek. Mivel a közös nyelvet szinte sajátjaként beszéli, nem esik nehezére a tanítás, ugyanakkor bizonyos tünde szófordulatokat még mindig nem tanult meg, így tulajdonképpen azért tanít, hogy maga is tanulhasson, illetve, hogy ne feledje el a közös nyelvet.