Belső
Pozitív: önálló; alkalmazkodó; célratörő; fegyelmezett; saját jólétét félre tudja dobni máséért; kiváló emberismerő, nehéz megvezetni; gondoskodó

Negatív: hirtelen természetű; tartózkodó, zárkózott; érzelmileg labilis, döntéseiben azok vezetik; akaratos; makacs; kételkedik önmagában; büszke

Külső
Roran legfőbb vonásait édesapjától örökölte, aminek épp annyira örül, mintha azt mondanák neki, hogy kiköpött mása egy bűnűzőnek, akinek a fején vérdíj van. Már fiatalon is utált tükörbe nézni, mert torzítása mögött is látta a Rionéhoz hasonlatos hidegkék szempárját és sötétbarna fürtjeit, amik nem engedték elfelejtetni vele kinek a gyermeke is. Vonásai azonban lágyak, kisfiúsabbak, árulkodnak fiatal koráról, mimikája és a szemeiben játszó fények pedig kitűnő képet festenek valódi érzelmeiről. Barna fürtjeit hosszúra hagyta, ami szinte mindig rendezetlenül, csapzottan borul fejére vagy tapad homlokához. Kifejezetten magas amivel az átlag emberek közül kiemelkedik, azonban vékony testalkatú, épp annyi izomzat van rajta, mint amennyire szüksége van.
Amit az ember épp rajta lát, az mindene ami van; Kopottas bőrzekéi és régi páncélzatai adják ruhatárát, legértékesebb tulajdonai kardja és íja, melyek egyike nélkül soha nem indul útnak. Sokat tanult az árnyak fedésében való osonásról barátjától, Registől: lépteinek zaja alig hallható, járása könnyed, kiállása pedig magabiztos.

Roran életének fiatalkori éveire épp oly szívesen emlékszik vissza, mint ahogy az ember egy betegséget, vagy épp egy rablást vidáman él meg. A régi szép idők emlékeit anyjáról és húgáról, azokról az időkről mikor még felelőtlenül játszhattak taranis havában a valóság oly' gyorsan ragadta el tőlük, ahogy azt egy kisgyerektől sem szabadott volna. Ő volt a legidősebb és hiába volt még csak kisfiú, a saját maga módján próbálta megérteni mindazt, ami családjában történik; hogy miért sírta édesanyja éjszakánként álomba magát, hogy miért mosolygott olyan keserűen, de mégis szeretetteljesen mikor Fara kettejük apja után kérdezett... meg akarta érteni, hogy Wynna miért engedte be szüntelen azt az idegen férfit a házuk ajtaján, akit Roran a legnagyobb jóindulattal sem volt képes apjának nevezni.
Azt hitte, hogy második testvérének születése megold majd mindent, anyja akkor majd rájön arra, hogy Rion mellett csak keserűség vár rá és végre elhagyja, felkarolja mindhármukat és meg sem állnak a tengerig... egy kisfiú hiú reményei voltak ezek aki nem tudhatta mekkorát téved.
Ha ez a tragédia nem, akkor semmi nem mélyítette el jobban az apa és fiú közti árkot és tette áthidalhatatlan szakadékká, mint Wynna halála. Roran, Riont okolta mindenért: anyja haláláért, azért, mert nem fagyott halálra valamelyik árok szélén, vagy mert nem tépték szét a farkasok a kocsmából hazavezető úton. A szemére hányta milyen rossz apa, hogy milyen rossz férj; próbálta benne felébreszteni a bűntudatot, mert jól tudta anyja halálához egy hosszú út vezetett, aminek köveit Rion fektette le.
Első tévedése után már nem hitte azt, hogy bármi is változhatna. Farával ellentétben nem hitt abban, hogy Rion valaha is megjavul, hogy Rennának majd olyan apja lesz, amilyen nekik nem volt soha; Örült volna, sőt mindenét odaadta volna azért, ha életében egyszer ebben nincs igaza és az válik valóra amit húga állított.
A családjával töltött utolsó éveiben már alig látta apját - nem is vágyott társaságára, de elviselte mert látta húgai hogy örülnek visszatértének és azoknak a napoknak, amiket vele tölthettek - a maradék időben pedig, mikor Rion kitudja épp hol járt, Roran volt az aki gyerekfejjel megpróbálta összetartani a családot: tizenkét évesen már egy vadász mellett dolgozott, segített neki mindenben amiben kellett, csak hogy a megkeresett néhány érmét testvéreire költhesse.
Tizenhat volt amikor az apjával folytatott egyik vitájuk ráébresztette mennyire is elege van a kialakult helyzetből. Hosszú órák veszekedéssel, ordítással töltött percei akkor értek csak véget, mikor Roran becsapta magam mögött az ajtót és soha nem tért vissza - büszkesége nem engedte. Hetek teltek el, ő pedig egy az Arduinnai Rengetegen át haladó karaván kísérője és védője lett addigra, mire első levelét megírta Farának. Öt év alatt ezen a szokása mit sem változott, havonta, jobb esetben hetente ír húgainak írása mellé néha apró ajándékokat is küldve, minden üzenettel enyhítve bűntudatán.
Bármennyire is bántotta, hogy ott kellett hagynia húgait kiszámíthatatlan apjukkal, nem fordult meg fejében a hazatérés; főleg azután nem, hogy a zömmel másfajúakból álló kereskedőtáborban amit kísért, megismerte a féltünde Regist Hoppert, akivel később közeli barátokká és útitársakká váltak - igaz kettejük kapcsolata nem indult épp zökkenőmentesen: tudni illik ugyanis, hogy Regis akkoriban tolvajlásból élt, de azt sem csinálta épp jól, amit kiválóan tükröz az, hogy Rorant próbálta meglopni. Az eset a féltünde jobb kezének két ujjába és egy korsó sörbe került, de cserébe egy életre szóló barátság köttetett.
Ketten együtt számtalan helyen megfordultak és számtalan mindennek fogtak neki közös éveik alatt; Roran és Regis voltak zsoldosok egy taranisi földesúr és szomszédjának "háborújában", vadásztak szörnyeket, vadakat és embereket, banditákkal osztották meg az ételüket, hol a királyi testőrség, hol pedig dühös apák előle menekültek és hajóval utaztak be Aglanir nyugati partját... De egy helyre mindig kivétel nélkül visszatértek: egy a pusztán lévő kalandjuk során, mikor fejpénzért cserébe szökött mágusokat üldöztek eltévedtek a mocsárban. Lovaik beleragadtak a sárba és nekik sem lett volna túl sok esélyük élve kikeveredni a lápból, hacsak Gwenyth Rhodes nem épp akkor tartott volna hazafelé, a mocsár közepén álló kunyhójába; Megmentette a két fiatalt, akik cserébe nem árulták el senkinek, hogy a lány a mocsárban bújtatja mágusvérű öccsét. Roran életében nem ő volt az első nő, de ő volt az akibe első látásra beleszeretett és tudta, hogy mellette a helye. Kemény munka volt az, mire a szerelmet Gwen is magáénak tudhatta a fiú irányába.
Két, de lehet három évig is húzódott kettejük szerelme úgy, hogy amikor a fiatal fiúnak csak ideje akadt egy-két hetet a lánynál töltött a pusztán... Meg akarta kérni a kezét és elég pénzt gyűjteni ahhoz, hogy elköltözhessenek messze a világ szemétől, de tervei meghiúsulni látszottak, mikor Regis és ő nézeteltérésbe keveredtek néhány begyűjtővel. A féltünde indulataitól vezérelve véletlenül kotyogta el, hogy Gwenythnek van egy mágusvérű öccse és Roran már nem tudta menteni a helyzetet, bármennyire is erősködött. Alku elé állították: vagy elmondja hol áll Gwen kunyhója vagy hagyja, hagy találják meg azt a begyűjtők felégetve maguk után mindent. Az egyetlen választ adta amit ésszerűnek látott és a begyűjtők édesanyjára vonatkozó szavak utólag átgondolva nem a legbölcsebb dolgok voltak amik elhagyhatták száját.
Csak a hírét hallotta annak, hogy a begyűjtők megtalálták Gwent, hogy az öccsét a Tornyok fogságába taszították. Látta a füstöket felszállni a láp fölül, de nem mert szembenézni a lánnyal azután, ami történt. Magát okolta mindazért ami történt és nem tudott megbocsájtani magának annyira sem, hogy felkeresse a lányt; Újból ketten maradtak Regisszel, akire a történtek ellenére sem tudott néhány szótlansággal töltött napnál tovább haragudni, még mielőtt visszatértek volna hétköznapjaikhoz és próbálnak úgy tenni, mintha mi sem történt volna.