Belső
Pozitív: realista; független; bátor; eltökélt; intelligens; pontos és precíz; jó hallgatóság; törődik a családjával; erős és kiváló harcos; intuitív; gyakorlatias;

Negatív: nyers; bárdolatlan; erkölcsileg megkérdőjelezhetőek a határai; sztoikus; borzalmas beszélgetőpartner, ha azt akarnád, hogy a másik fél is megszólaljon; lenéző; cinikus és savanyú;

Külső
Rion némileg olyan, akár egy szikla: nagy, hallgatag, és nem mozdul, míg ő úgy nem akarja, és az érzelemkimutatása is nagyjából egy kavicséig terjed. Két méteres magasságával mindig is kirítt a tömegből, amit sosem élvezett, de soha nem is átkozott; elfogadta, és ráadásul a munkájához sem hátrány. Sötétbarna haja rendszerint kócos, és praktikus okokból nem növeszti hosszabbra; vonásai szigorúak, csupa él és borosta, a barátságos megjelenésén pedig az sem segít, hogy a szemei sokszor szinte jegeskéknek hatnak. Teste izmos és robusztus, bőre pedig hegektől és egyéb hibáktól tarkított, szinte csoda, hogy a fején mindössze egy kisebb heg látszódik, amely ék alakú forradással szakítja meg a bal szemöldökét. Ruházata egyszerre fejezi ki a múltját és a jelenlegi státuszát, az ingei egyszerű lenvászonból készültek, ám bőrvértje, páncélzata, és persze a kardja, minőségi anyagból készült, a védelem és megelőlegező félelemkeltés érdekében.
 

Rion Hayward nemesnek született a Taranis-hegységbe, majd nagyjából ugyanilyen könnyen el is veszítette a rangjával együtt járó hatalmat és anyagi javakat, bár ez kicsit hosszabb történet. Rahon Hayward elsőszülött fiaként nőtt fel, és miután mindkét húga elhunyt (az egyikük még tíz esztendősen kapott tüdőbajt, a másikuk pedig fiatal hajadonként esett a sziklák áldozatául), az egyetlen gyermekké is vált, s ennek megfelelően a szülei elhunyta után kisnemesként a birtokukban lévő földet (vagy inkább javarészt sziklákat meg kavicsot), pénzt, és minden mást örökölt huszonhat évesen. A hirtelen rámaradó kisebb vagyon megrészegítette, szinte szó szerint, ugyanis az elkényelmesedő fiatal Lord lassan, de biztosan szokott oda a kocsmába. Az sem tudta meggátolni a züllésben, hogy ekkorra már felesége volt, mi több, két gyermeke is, Roran és Fara. Nem voltak kirívóan gazdagok, a szülei inkább csak kemény munkával kapargatták össze a vagyonukat, ami így, hogy Rion nem volt hajlandó ténylegesen dolgozni, apadni kezdett, míg nem adósságukba verte a családját, sőt, a kicsi birtokot is eljátszotta egy fogadáson. A felesége, Wynna, próbálta jó útra terelni; odaadó és jámbor asszony volt, nagyon fiatalon, alig tizenhat évesen esett szerelembe Rionnal, aki akkor még nem mutatta semmi jelét későbbi hanyagságának, kezdett ugyan lelkileg megtörni, ám a végsőkig remélt, és ha másért nem, a gyerekeik miatt is kitartott. 
Rion akkor jött csak rá igazán, mit jelentett neki Wynna, amikor nagyjából egy évtizeddel ezelőtt harmadik gyermekük születése a nő életébe került. A valóság elemi súllyal zúdult Rion nyakába, midőn teljesen egyedül maradt két kisgyerekkel és egy csecsemővel; ötlete sem volt, mihez kezdjen velük, az ő gyereknevelése kimerült abban, hogy vívni tanította a fiát, és íjászni a lányát. Mihez kezdjen egy újszülöttel? Olyan gyorsan hagyta abba az ivást és a szórakozást, hogy szinte beleszédült, hogy helyette helyenként hetekre eltűnve, vadászként, szörnyvadászként, zsoldosként keresse a kenyerét, míg a gyerekeit az unokatestvérére és családjára bízta. Nem bírt otthon maradni, és hosszabb ideig a szemükbe nézni. 
Ahogy teltek az évek, úgy lett Rion egyre ridegebb és szótlanabb, míg Roran egyre dühösebb. A fiú az apját hibáztatta mindenért, a helyzetért is, amibe kerültek, az anyja haláláért, még a zord telekért is; a feszélyezett légkörből előbb szóváltások, majd kiabálástól hangos veszekedések váltak, aminek végkifejleteként Roran tizenhat évesen egyszerűen elment otthonról, és soha többé nem tért vissza, épp csak két húgának küldött, havi rendszerességű levelei árulkodtak arról, nagyjából épp merre kalandozott. Valószínűleg ez volt az utolsó, felzáró pofon, amely végül arra ösztönözte Riont, hogy egy régi ismerőse ajánlatán kapva a rideg hegységtől a tengerig költözzön, ezúttal valamiféle normális életet kívánva biztosítani a lányainak. Egy évig hajók rakományait kísérte, ismét hosszabb időkre magára hagyva a Hayward-gyerekeket, amíg végül egy öt évvel ezelőtti éjszakai alvásképtelenségből fakadó bóklászása során olyasvalakibe nem futott, akire nem számított volna, hogy aztán a megmentésével olyan lehetőséget kapjon, amire nem igen tudott nemet mondani. Öt éve annak, hogy a Llewellyn család szolgálatában áll, még pontosabban Rivalen Llewellyn személyi testőreként funkcionál, habár szükség esetén a két legkisebb Llewellynt is óvja, a maga néma, nyers módján. Nem kedveli különösképpen ezt a munkát, elvégre, a napok nagy részét csak azzal tölti, hogy álldogál és nem csinál semmit, ám a vele járó előnyök, mint például a pénz, igen vonzók ahhoz, hogy ne gondolkodjon sokat a dolgon.