Belső
Pozitív:
ádáz harcos; jó megfigyelő, és remek emberismerő; hűséges a családjával szemben; rátarti és határozott; hűvösen udvarias; megköveteli a fegyelmet, ezért maximailista; célratörő; erőskezű; kiváló vezető és remek stratéga; ösztönös

Negatív:
birtokló; csökönyös,  behezen vallja be, amikor téved; magányos farkas; zárkózott; erőszakos; sértő; önfejű; akaratos; vakmerő; durva; könyörtelen; szarkasztikus; rideg és merev; nem tűri meg az ellenszegülést; bizalmatlan, főként az idegenekkel szemben;

Külső
Markáns megjelenésű, jó kiállású férfi, aki rendelkezik a rideg emberek sajátos sármjával. Nem kifejezetten jóképű, de arcvonásai mégis hordoznak magukban annyi kellemet, hogy felhívhassák magukra a gyengébbik nem figyelmét, hogy aztán a szigorúan villanó kék szempár le is lombozza még meg sem született vágyaikat.  Látszik, hogy a borotva nem igazán jó barátja; amióta teheti sűrű, sötét szakállat visel; Orra alatt, és állán körben tömött borosta húzódik, tovább mélyítve a barbár, hegyi-emberről kialakult képet. Fején hosszú, ravaszul tekergő barna fürtök nőnek, amit legtöbbször fésületlenül, lazán hátraköt.
Százhetvennyolc centiméteres magasságával magassága nem üt el az átlagtól, sőt kissé alatta is marad – ez leginkább akkor kezdte bosszantani, amikor Melion nagy hirtelen utolérte, sőt, talán egy kicsit el is hagyta. Kisportolt testalkattal rendelkezik; vállai szélesek, hasa kockás, csípője vonala kellemes. Szinte már bűn, hogy mindezt vastag, északi gúnya mögé rejti. Ruhatára nagy részét vastag prémek, megmunkált vértek és bőrfelszerelések teszik ki; Csak ritka alkalmakkor bújik az úri módinak megfelelő díszes felöltőkbe, vagy ingekbe, mert felettébb veszélyezve és kiszolgáltatva érzi magát bennük.
Léptei ruganyosak, könnyedek még akkor is, ha arra kényszerül, hogy valami nehezet cipeljen. Sosem vetette meg a fizikai munkát, amely meglátszik keze cserzett bőrén, éppen úgy, ahogy a hosszú évek alatt megjárt küzdelmek sem múltak el nyomtalanul; Teste több pontján finom forradás fedezhetőek fel, és mindnek megvan a maga története. A legszembetűnőbb seb azonban arca bal oldalán húzódik, egy vékony, fehér vágás képében, amit még ifjonc korában szerzett, amikor szembekerült egy veszett télfarkassal.
Mélyről jövő baritonja sok zöldfölű katonában kelt félelmet, és az idősebbek között is csak kevesen vannak olyanok, akik megmernének kérdőjelezni egy tőle elhangzott parancsot.

Deatrys dinasztia második gyermekeként, de első fiaként született. Nővére, Clarine mindössze néhány perccel előzte, hogy elorozza előle az elsőszülött címet; a férfi a mai napig, bárki előtt megesküszik rá, hogy a lány csak azért előzte meg, hogy ezzel is bosszanthassa. Azonban Clarine gyorsasága hiába való volt, mert az ország törvényei szerint Gerald lett Taranis jog- és vérszerinti örököse, s ehhez híven nevelték attól a pillanattól fogva, hogy elég idős lett hozzá, hogy a pallost fogjon a kezébe.  Apjuk nem tett különbséget gyermekei között, így ezen egyenjogúsághoz méltón, az ikrek együtt vettek rész az edzéseken –bár Gerald mindig egy picivel több odafigyelést kapott.
Éjt nappallá téve hajszolták, hogy méltó legyen a család nevére és később Észak büszke ura lehessen, amit nem mindenki nézett jó szemmel.  Sok szóbeszéd járta a környéket, hogy Clarinet sokkal talpraesettebb, és elhivatottabb a fivérével szemben, és néhányan egyenesen a lányt tartották a hegyvidék jogos örökösének, bármennyire is szokatlannak számított ez. Ez természetesen Geraldot sokáig bosszantotta, de dühének nyilvánosan sosem adott hangot, és elég belátó volt ahhoz is, hogy ne engedje megfertőződni miatta a testvéri kapcsolatot; Az összes haragját, amit emiatt érzett nem a nővérére irányította, hanem beleölte a munkába, hogy onnantól kezdve még keményebben pallérozta elméjét és harctudását. Nem engedhette, hogy bárki elvitathassa tőle a méltóságát, és rátermettségét.
Ahogy az évek váltották egymást, egyaránt szoros kapcsolatot alakított ki a nővérével és hét esztendővel később született öccsével, Melionnal is. Gerald számára a család volt mindig az első helyen, ezen pedig a majd’ harminc évtized sem változtatott semmit. Szeretete és tisztelete máig nyilvánvaló.
Az évek alatt tökéletesre fejlesztette a kardforgatási technikáját és jártasságot szerzett a többi harcmodor fortélyaiban, de a legnagyobb szenvedélyét mindig a bestiák, és a vadászat jelentették. A veszett lények természetének kiismerése, az utánuk való nyomozás, végül pedig a bekerítésük olyan vágyat ébresztett a mellkasában, amelyhez hasonlót még egy szerelmes kamasz sem volt képes érezni. Még szinte legénytoll sem pelyhedzett az állán, amikor apja vadászaival már a környéket járta, hogy trollcsapatokat kergessen és télfarkasokat ejtsen csapdába. Szinte nem ismerte a félelem ízét; Már akkoriban vad, durva és kiismerhetetlen figurája volt a taranisi hegyeknek. Ez akkor vált igazán nyilvánvalóvá, amikor a még csak tizenéves ifjú kegyetlenül megölt egy betolakodót, holott erre semmi szükség nem lett volna. A történtek után az emberek ismét kételkedni kezdtek abban, hogy valóban megfelelő ember fog kerülni a katonák élére, és ez bizonytalanság a mai napig felüti a fejét a mindennapjaiban.
Mint a legtöbb nemes úr, szívesen használja ki a rangjából adódó előnyeit, ami a hölgyeket illeti, de sosem állt még annyira közel a megállapodáshoz, mint a nővére; Jól ismerte Elyas Domnalt, de sosem kedvelte igazán. A kezdetektől fogva úgy vélte, hogy a férfi nem méltó ahhoz, hogy magáénak tudja egy olyasféle nő kezét, mint Clarine, és minden alkalmat megragadott arra, hogy keresztbetegyen a lelkes kérőnek, akit még ezzel sem lehetett elriasztani – talán ezért sem ellenkezett végül az eljegyzés miatt.
A fiatalok nem siették el a frigyet, bár Gerald önzőn reménykedett abban, ha nővére gyermekeket szül majd az urának, akkor majd az emberek megfeledkeznek arról, hogy valójában Clarine parancsait kellene követniük; A lány azonban legalább olyan szabad szellemmel rendelkezett, mint a fivére, s bármennyire is szerette párját, a kalandozás kedvéért félretette a házasság tervét, és nem rohant az oltárhoz.
A testvérek, és a család kapcsolatában az új király megválasztása okozott nagy változást. Thelion király beiktatására fényes ünnepségsorozatot rendeztek, amelyre az ország minden pontjáról elvárták a nemesek részvételét, különös tekintettel azokra, akik valamelyik nagyobb országrész felett voltak felelősek. Az Yeardley Deatrys azon gondolat reményében indult meg Rheya felé, oldalán gyermekeivel, hogy talán Gerald számára is sikerül méltó hitvest találni, aki majd a Deatry ház úrnője lesz. Már majdnem egyességet is kötött az egyik déli család fejével, hogy legidősebb lánya a következő nyáron a hegyekbe látogat, de az apa terveit végül keresztülvágta a tragédia, amelyre hazaérkeztek.
Elyas meghalt, amely nemcsak nővérét borította mély gyászba, hanem szinte egész Taranist. A bajt csak tovább tetézte, amikor Yeardley-t levetette a hátáról egy frissen betört, engedetlen mén; Ostoba bizonyítási vágyból eredő baleset volt - a bordája eltört, ami egy rossz mozdulattal átszúrta a tüdejét.
Az idősödő Lord halála után Gerald lett a vidék új ura. Rideg, és kiismerhetetlen természete ellenére nemcsak Taranis, de testvérei sorsát is a szívén viselte; Képtelen volt nézni, hogy Clarine saját érzelmeinek kelepcéjében vergődve gyászol valamit, ami sosem volt igazán az Övé, így mindent elkövetett a lány gyógyulásáért, ami sosem ment teljesen végbe. Bármennyire próbálta Meliont a saját képére formálni eddig makacs ellenállásba ütközött, de még nem adta fel teljesen efféle törekvéseit.
Napjainkban vasmarkokkal irányítja a rábízott földeket, szigorúan betartva a saját és országa törvényeit. A bestiák vadászata iránt érzett szenvedélye a mai napig nem csillapodott, így nem csoda, hogy gondolkodás nélkül vág neki a havas vadonnak, vagy tesz eleget a kétségbeesett uracskák hívásainak, ha olyasmi fenyegeti az embereket, amellyel szemben más embernek esélye sem lenne.