|
Témaindító hozzászólás
|
2016.01.22. 12:48 - |
A Daloló Szirén homlokzatát befutotta a vörös-arany borostyán, elrejtve a fésülködő szirén alakját a cégéren. Az ajtón belépve óvatosnak kell lennie az embernek, hiszen rögtön három meredek lépcsőn kell fellépdelnie ahhoz, hogy egy tágas, világos ivóhelyiségbe jusson. A pult szemben áll a bejárattal, és rendszerint a valamikori kocsmáros takaros özvegye mosolyog hivalkodón a belépőre; Hamarosan pedig előkerülnek a lányai, hogy barátságos erőszakkal az egyik fényesre suvikszolt asztalhoz kísérjenek. Az étel, és az ital egyaránt kiváló.
Jobbra nyílik az ajtó a konyhába és a kamrába, míg egy meredek csigalépcsőn lehet feljutni az emeleti helyiségekbe. Szépen berendezett, takaros hálószobáik vannak - azonban nagyon vigyázni kell az erszények tartalmára, mert mind az özvegy, mind a lányok oda vannak az arany csilingeléséért. |
[47-28] [27-8] [7-1]
Nem vitatkozhattam azzal, hogy az újdonsült ivócimborám éppen a megfelelő ember mellé telepedett le, pedig valljuk csak be, jobb társaságot is el tudtam volna képzelni ennél a tagbaszakadt ürgénél, akinek olyan keresztbe állt a szeme, hogy erre nézett, de arra látott. Azonban úgy festett, hogy a kellemes légyottnak búcsút inthetek, így teljes érdeklődésem az asztalomnál terpeszkedő felé fordítottam.
Fel sem fogtam különösképp, hogy akár vérig is sérthettem volna azzal, hogy meggyanúsítom a szolgasággal; Nem is foglalkoztam különösképpen a származásával, hiszen lehetett gazdag vagy szegény, aznap estére magam mellé fogadtam pajtásnak. Akkor és ott, még magát a királyt is megvendégeltem volna egy italra, pedig Thelion sógorom fikarcnyi rokonszenvet sem birtokolhatott irányomból.
- Óh, szóval a szerelmesed szolgáló – értettem meg hirtelen, de ettől függetlenül egy kicsit hitetlenkedve méregettem a hegyomlást. Nem tudtam, hogy hogyan is értelmezhetném azt, hogy Ő bizony nem szolgál senkit; Az országunk kényes hierarchiai –rendszerének megcsúfolását véltem felfedezni szavai mögött, hiszen Aglanirban mindenki szolgált valakit, ha mást nem is, az isteneket biztosan. A férfi azonban nem tűnt szerzetesnek, vagy papnak, de még kóbor hittérítőnek sem. Elgondolkodtatott, de nem volt bátorságom, hogy kikérdezem ezt illetően hiszen egyszer már megsértettem.
Koccintottunk.
Somolyogva csóváltam meg a fejem, amikor frissen szerzett cimborám mohón belekortyolt az italába, de aztán magam sem restelltem nagyot húzni a kupámból, hiszen néhány körrel már így is lemaradtam tőle, idő kellett, amíg utolérem. Márpedig utolérem, ezt már akkor eldöntöttem, hogy megláttam.
- Senki… Nem értek egyet veled, drága barátom – helyeztem le a kupámat az asztalra megbotránkozván szavait hallván. – Tudod, úgy tartom, hogy nem a neve teszi az embert, hanem az, amit cselekszik. Születhet valaki Lordnak, vagy királynak, csörgedezhet kék vér az ereiben, ha önállóan még arra sem képes, hogy kitörölje a tulajdon valagát – szónokoltam vérmesen, mint egy politikus, hiszen sokat ellestem a rheyai évek alatt, no meg, az alkohol is megszaporázta a nyelvem perdülését.
Felnevettem nevemre tett megjegyzése hallatán. Sosem vallottam volna be neki azt az aprócska tényt, hogy gyermekként mennyit szenvedtem azon, hogy büszkén megtanuljam kimondani; Llewellyn. Jó atyám, és fivérem sokat koptatott e név fényén az elmúlt évtizedek alatt, hiszen törtetésük, hogy egyre feljebb-és feljebb jussanak a kijelölt ranglétrán sok civil áldozatot is követelt.
- Bárcsak tagadhatnám eme rokonságot, de a ravasz zöld szemeimet az öregemtől örököltem – sóhajtottam. Újra a poharam után nyúltam, de a mozdulat ellenére érdeklődve hallgattam bemutatkozását. Neve semmilyen formában nem volt ismerős számomra, de ez az én szégyenem volt, nem az Övé; Talán, ha egy kicsit megerőltetem az agyam, talán nem lett volna idegen a Decker családnév.
- Én megfeledkezem a Largoról, ha te megfeledkezel arról, hogy ki az apám… Egész életemben csak fejfájást okozott nekem, legalább most az egyszer hadd feledkezzem meg róla – mondtam, s hogy a kérés, és ígéret esküként hassék, újra megemeltem a poharamat, hogy koccinthassunk erre az egyességre.
- Mesélj nekem erről a… - röviden el kellett gondolkodnom, hogy milyen nevet is mondott az imént. - …Delilah-ról, kérek – emeltem Westonra érdeklődő pillantásomat. |
- Tudtam én, hogy jó ember mellé kerültem. - vigyorogtam szélesen szavai hallatán. Minden bizonnyal annak a gyűrűnek az ára, amit reggel szereztem nem vitte volna sokkal több italra így felettébb hálás voltam a nemes gesztus hallatán. Az asztalra könyökölve, az éles látás érdekében hunyorogva figyeltem a közelítő pincérlányt és hallgattam az idegen férfi fülsértően nyájas szavait. Fintorogva csóváltam meg a fejem, rádöbbenve lehet sikerült belerondítanom újdonsült pajtásom, de semmi pénzért nem tágítottam volna el az asztaltól... legalább is addig, míg meg nem kapom a jól megérdemelt italom.
- Hogy mi? - értetlenkedtem kérdése hallatán miközben szemöldököm magasra kúszott homlokomon. Kellett egy kis idő míg felfogtam szavait; Pontosan annyi, míg a nőkről szőtt hosszú monológja végére ért.
- Ó hogy te azt hiszed... Ó. - nevettem fel szórakozottan, nem is reagálva az egyébként talán még bölcsnek is mondható szavaira; Jobban lefoglalt, hogy egyszerű szolgálónak nézett. Pedig akárhonnan néztük is volna messze álltam a szolgálótól. Szabad voltam, mint egy madár - egy nagyon nagyra nőtt madár. - Azt hiszem a ruha teszi... Nem szeretem a csicsát, csak előítéletet szül. - mondtam majd végignéztem magamon, kivételesen tiszta ingemen, sokat látott nadrágomon és lejárt orrú csizmámon. Nem csodáltam, hogy ilyen kicsiny rangúnak hitt, magamról sem mondtam volna meg soha hogy egy nemesi sarj vagyok. Más ember talán szégyellte volna azt hogy így lecsúszott a ranglétrán, hogy jómódú örökösből egy senkiházi kalóz lett.. de jó magam soha nem akartam megfelelni az emberek elvárásainak. Én, aki soha nem érezte magáénak a nemesi világot még örültem is mindennek; Sőt még mindig nagyon jól szórakoztam sógoromra visszaemlékezve aki miattam szinte szokás szerűen botránkozhatott meg Rheya falain belül.
- Nem... Delilah szolgáló, én nem szolgálok senkit. Ha kéne is, az illető nem járna jól. - fűztem össze magam előtt kezeim. Következetesen nem árultam el rangom, hátha sikerül gondolkozóra bírnom az előttem ülő férfit - aki ruháiból ítélve legalább jómódú kereskedő vagy akár nemes is lehetett.
Szinte azon nyomban magamhoz vettem az ingyen italom, ahogy a lány az asztalra rakta és csak azért nem emeltem ajkaimhoz a kupát, mert a szakállas idegen épp akkor emelte fel védekezően kezeit.
- Ez új. Még nem hallottam. - ismertem el a "hatalmas ember, hatalmas önérzet" hasonlat halltán egy félmosollyal arcomon. Koccintottam vele, nem haragudtam ilyen apróságokért meg - ráadásul bocsánatot is kért, ugyan nem szóban, de gesztusaiban.
Jó nagyot kortyoltam az italból - aminek ízét addigra már meg sem tudta állapítani - míg bemutatkozását hallgattam. Ismerős volt a név, nem egyszer hallottam már a Lllewellyn nevet társaim szájából. Howe Lllewellyn volt az úr Aertenben - mit ne mondjak, nem örvendett túl nagy hírnévnek és tiszteletnek a kalózok körében -, az idétlen fiacskája, az Rivalen pedig olyan hülye volt hogy fel sem tűnt neki, hogy kalózok tanyáznak leendő városának kikötőjében; Szerencsékre. A Thane nevet is mintha hallottam volna már, de nem elégszer ahhoz, hogy véleményt is formálhassak róla... Mindenesetre nem gondoltam volna, hogy egy főnemessel pont ilyen helyen futok össze.
Nem voltam a formaiságok ember így meg sem próbáltam kölcsönözni az udvarias bemutatkozást, sőt mikor a Sirt egyébként is sokatmondó neve elé helyezte csak vigyor futott fel arcomra. Legalább büszkesége úgy tűnt helyén van.
- Hát akkor valóban úgy látszik egy kis senki vagyok az urasághoz képest. Feltéve ha mégsem annak a fickónak van a fia aki itt úr. Bár ezt kétlem, nem hallottam még más Llewellynről... Még a nyelvem is beletörik, hogy tudod te ezt mindig kimondani? - csóváltam meg a fejem italomba belekortyolva. - Weston Decker, ha pontosabbak akarunk lenni Weston Largo Decker, de soha a büdös életemben nem használtam még apám nevét, szóvl kérlek te se tedd. Sőt feletjsd is el inkább, hogy elmondtam.
Nem gondoltam volna, hogy hallott családomról így arról sem, hogy az én nevemet hallotta volna már. Ha húsz évvel idősebb lett volna akkor még ismerhette is volna egyik bátyámat, mert emlékeztem hogy valamelyik lovag volt. Csak hogy melyik...? |
Inni egyet. Vagy kettőt. Maximum egy tucatot. Mindössze ennyi vágyam volt aznap délutánra, és ha ezek mellé járna egypár csinos boka, és formás csípő… Nem lett volna okom a panaszra. Nem azért hagytam magára Rivalent a felbőszült csőcselékkel, hogy később egy másik részeges sületlenségeit hallgassam, de ha már az Istenek, és a szesz az asztalomhoz vezényelte a szelíd óriást, nem űzhettem el.
Beletörődőn summáztam, hogy az iménti kishölggyel tervezett könnyed randevúm kútba esett, hiszen, amint felismerte, hogy nálánál érdekesebb társaságom akadt, már nem is akart a térdemre telepedni. Sóhajtottam, majd zöld íriszeim leplezetlen kíváncsisággal megállapodtak a helyet foglaló férfin.
- Hordóval nem szolgálhatok, de talán meghívhatlak egy körre… Giselle, kedves! – emeltem fel a kezem jelezvén az egyik pincérlánynak, hogy rendelni kívánok. Művien, már-már túlzott udvariaskodással adtam le a rendelést, mindkettőnk számára kérve egy-egy korsóval a legjobból; Bár kételkedtem abban, hogy újdonsült társaságom van olyan állapotban, hogy megkülönböztesse a jót a rossztól. Udvariasan úgy tettem, mint aki nem vett tudomást a férfi próbálkozásáról az italszerzést illetően.
- Ugyanazt az urat szolgáljátok? – kérdeztem együtt érzőn, még mindig abba a hitbe ringatva magam, hogy szolga lehet. Barátian paskoltam meg a karját, és komoly elhatározással adtam tudtára saját keserű tapasztalataimból szerzett okosságaimat. – Az asszonyok hazudnak, barátom. Kecsegtetnek a sima szájukkal, rebegtetik a finom kis pilláikat egészen addig, míg az utolsó garasodat ki nem hízelgik a zsebedből. Arra teremtették őket, hogy lóvá tegyenek minket… Milyen unalmas is lenne az életünk nélkülük?
Kezdtem élni azzal a gyanúperrel, hogy túl sok időt töltöttem az elmúlt napokban Lynet társaságában, hiszen nyelvem szokatlan cserfességgel eredt meg, talán még a földműves sem tudta követni igazán szavaimat. Időközben Giselle megérkezett a kért italokkal; hálából megpaskoltam a fenekét mielőtt eltávozott.
Nem hittem, hogy újdonsült ivócimborámnak ennyire zokon esik majd, hogy megjegyzést teszek magasságára; Kicsit sem lett volna ínyemre, ha sértettségében a föld bedöngöl majd lapáttenyerével, hiszen nem akartam éppen a nagy torna előtt lesérülni. Idén nekem kell megnyernem, ezt már rég eldöntöttem.
- Hatalmas ember, hatalmas önérzet – állapítottam meg mosolyogva, védekezően magam elé emelve a tenyeremet, jelezvén, hogy eszembe sincs sértegetni Őt. – Igyunk inkább! – nyúltam poharam után, és rögtön koccintásra emeltem. – Mindig örömömre szolgál, ha új emberekkel ismerkedhetek meg… Engedd meg, hogy bemutatkozzam. Thane Llewellyn, szolgálatodra. Sir Thane Llewellyn – biccentettem felé sokatmondóan, s csak aztán kortyoltam bele a sörömbe, miután koccintott velem. Érdeklődve vártam, hogy ki mellé vetett aznap délután a szórakozott Lyir, ahogy valóban foglalkoztatott az is, hogy melyik uraság lehet az, aki nem veszi sértésnek, ha szolgája fényes délben alkoholmámorban úszik. |
Bele se mertem gondolni abba, hogy nézhettem ki kívülről... de minden bizonnyal a jövőből visszatekintve csak megbotránkozni fogok magamon és nevetséges viselkedésemen amit egy egyszerű lány váltott ki belőlem. Más helyzetben ilyenkor már vígan dalolászva ittam volna tovább egy átmeneti cimborámmal egészen addig míg ki nem dőlök, most mégis gátat szabtam jó kedvemnek. Az a valami amit éreztem pedig nem engedte, hogy borús gondolataimról elfeledkezzek; Pedig alkoholtól mámoros állapotban már az sem érdekelt volna ha épp egy kard nyele áll ki mellkasomból. Hát miért pont ő róla nem tudtam elfelejtkezni, ha minden másról igen?
A külvilágból csak annyi jutott el tudatomig, ami épp szemmagasságomba esett - egy szóval nem túl sok -, egészen addig gond nélkül haladtam előre, míg nem egyértelműen hozzám címzett szavakat hallottam meg. Az istenek tudják hogy, de valahogy összeszedtem magam és egy szék erős támlájára támaszkodva oda is tudtam fordulni a hang irányába. Két dologban voltam biztos akkor és ott; Egyik a velem szemben ülő férfi neme volt a másik pedig arcszőrzetét látván az, hogy szakállat kell növesztenem.
- Egy hordó sör jobban esne, mint a segítség. - támaszkodtam rá az idegen asztalára egy halvány vigyort megengedve magamnak, egy pillanat elejéig még gondomról is megfeledkezve. De csak egy pillanatig, mert a következőben már ő maga emlékeztetett arra miért is volt szükségem arra a hordó sörre. Tétova mozdulatokkal és kérés nélkül húztam ki a széket amire előtte támaszkodtam, majd helyet foglaltam a szakállas idegennel szemben, mindegy feljogosítva érezve magam arra hogy ezt megtegyem.
- Nekem mondod? - tekintettem rá felvonva szemöldököm, a szomszéd asztalon heverő egyik gazdátlan pohár után nyúlva. Elégedetlenül tettem vissza helyére, mikor megemelve üresnek találtam. - Olyan szépen rebegtette nekem a kis szolga pilláit, hogy azt hittem elhiszem neki még a világ legocsmányabb hazugságát is... De hát ugye mire is számítottam. - tártam szét karjaim, ahogy hátradőltem a székben teljes kényelembe helyezve magam. Ugyan bajomról ne, de arról, hogy hova indultam sikerült megfeledkeznem. Egyébként is sokat beszéltem és jó kedélyű embernek vallottam magam, de az alkohol a csak rátett mindenre még egy lapáttal. Bizalmatlan voltam az idegenekkel, viszont ha ittam a legféltettebb titkaim is elkotyogtam volna még talán a legnagyobb ellenségemnek is. Ráadásul be nem állt a szám, mindenről beszéltem ami eszembe jutott; A madarakról, a fal színéről, az időjárásról vagy akár arról, hogy mennyire utálom azokat akik nem tudják felhúzni az orrvitorlát.
- Ó, köszönöm, hogy emlékeztetsz, már szinte el is felejtkeztem arról, hogy ha a kezeimet kinyújtanám kopogtatni tudnék a plafonon. Esetleg más? Meg sem kérded milyen az idő ott fönt? Vagy hogy a hideg tényleg háromszor pihen meg a hátamon amikor végigfut rajtam? Hogy hogy férek el egy ágyban? - kérdeztem gúnyosan felvonva a szemöldököm, de hamar felváltotta helyét egy barátságosabb vigyor. - Mondjuk elárulom szörnyen kényelmetlenül, meg az a sok hajolgatás az ajtókeretek miatt... Nem tesz jót a hátnak. |
Az otthoni légkör egészen nyomasztóan hatott rám; Mind atyám, mind pedig idősebb fivérem jelenléte olyan súllyal nehezedett a vállaimra, mintha két megtermett, mogorva trollt cipelnék fent említett testrészeimen. Azonban én hősiesen kitartottam! Egészen néhány órával azelőttiig. Apánk kérésének eleget téve elkísértem a fivéremet a helyi gazdák megbeszélésére, ami olyan hosszúra nyúlt, és olyan unalmas volt, hogy végül, míg Rivalen vigyázó szeme egy pillanatra megfeledkezett rólam, nemes egyszerűséggel kiosontam az ülésteremből. Arcomra vidám mosolyt csalt a gondolat, ahogy elképzeltem, hogy a felbőszült tömeg eloszlása után, a testvérem felfedezi eltűnésemet. Dilettáns!
Már vagy egy órája időzhettem a Daloló Szirénben; Előttem az asztalon egy pofa sör pihent, míg a térdemen egy csinos hajadon vihorászott minden egyes megjegyzésem után. A hangja ugyan bosszantott, de úgy voltam vele, hogy inkább a hangja legyen rút, minthogy ő maga nézzen ki úgy, mint egy döglött bányaló. Keze bátran siklott be nyitott ingem alá, megcirógatva a mellkasomon a szőrt.
- Óh, Sir Thane! Magához hasonló nemes úr még nem járt minálunk – rebegtette meg felém pilláit kacéran.
- Ha jól emlékszem, a legutóbb is ugyanezekkel a szavakkal csaltad ki az a nemes aranyat, a nemes zsebemből – mosolyogtam cinikusan, megpaskolván a csípőjét, hogy ideje ám felkelnie az ölemből. – Légy olyan jó, és hozz nekem még egy korsó sört, mert ez már… - felemeltem az asztalon poharat, majd egyetlen húzással, mohó kottyokkal kiittam a tartalmát. -… teljesen elfogyott – adtam a lány kezébe.
Amíg az utánpótlásra vártam, tekintetem végigjárt a vendégek között, s zöld pillantásom hamarost meg is akadtak a pultot támasztó, a szerelmi bánat kényköves poklában vergődő férfin. Származását megítélni nem igen tudtam, de az öltözéke arra engedett következtetni, hogy minden bizonnyal paraszt lehetett; Azt azonban ültében is megállapítottam, hogy magasságban jó pár centivel elhagyhatott. Vajon, ha feláll, kap odafenn rendesen levegőt? fordult meg elmémben a bohókás gondolat.
Ennél több figyelmet nem szenteltem rá, hiszen időközben a csípőjét ringató szolgálólány visszatért a kért italommal, de korábban talán megsérthettem, mert esze ágában sem volt visszaülni a térdemre, ehelyett inkább nekilátott, hogy segítsen húgának leszedni néhány kiürült asztalról a tányérokat és poharakat. A két szorgos teremtés látványa sokkal kellemesebb volt az asztalnál komoruló férfinél.
Talán teljesen meg is feledkeztem volna róla, ha imbolygó léptekkel nem egyenesen az én asztalom felé indul. Az természetesen világos volt számomra, hogy nem engem kíván meglátogatni, és pusztán keresztben álló szemei csalták meg annyira, hogy mellettem álló széket nézte kijáratnak. Megkapaszkodott.
- Hé, egykomám! Jól vagy-e? Segítsek-e kitalálni? – kérdeztem barátságos vigyort eresztve meg a részeg felé, de csak azért ajánlottam fel számára a segítségemet, mert féltem, hogy végül engem talál lehányni. – Ejj, a hétördög vigye el az a fruskát, aki ekkora embert képes legyűrni a lábáról – néztem végig a támaszkodó hegyomláson, szinte már elismerően. – Hol nőttél te ekkorára, koma? |
Sok dolog bökte az életben a csőröm. Olyan sok, hogy azt még a nagy Dagda se tudta volna felsorolni mind. De akkor, a Daloló Szirén pultja mögött ülve csak egy dolog zavart, de az a világ minden bajánál jobban: át lettem verve.
- Hát elhiszi ezt?! - csaptam le a korsómat olyan erővel és lendülettel a pultra, hogy a habzó söröm kilöttyent a lapos fafelületre. Szavaimat a pultosnak címeztem, aki már előtte is aggódó pillantásokat vetett irányomba. Az öregasszony valószínűleg aggódott állapotom miatt, de lehet csak bútorait féltette előlem. Az első asztalnak a lábát ahova leültem majdnem elrúgtam... Nem állítom, hogy véletlen. - Az a kis csit... - haraptam el a szót, mert azon kaptam magam még felindult állapotban sem szívesen mondok bármi csúnyát Delilahról - no meg láttam a vénlány becsmérlő pillantásait. Nem csodáltam a tekintet amit kiérdemeltem, én voltam a legrészegebb a vendégek közül és még csak délután volt. Pedig nagyon is jól esett volna ha elhordhatom a szolgalányt mindennek, legalább egy kis mértékben megbékéltem volna a történtekkel.
"Ott leszek". A fülemben csengett az ígéret amit a mohazöld szemű szépség tett nekem alig néhány órácskával ezelőtt, miután háromszor is a lelkére kötöttem hol találkozunk és mikor. De nem jelent meg a mólónál, hiába vártam rá. Először még próbáltam értelmes okot társítani eltűnése mellé; eltévedt, meggondolta magát, az anyja magával rángatta vagy esetleg gazdája talált rá... Nem mondom aggódtam én érte, féltem attól, hogy valami baja esett. Legszívesebben utána is futottam volna ha tudtam volna hova ment... De az első három pohár sör után az aggodalom mellé odatársult a megsértett férfiúi becsületem, majd már csak dacból sem álltam neki nyomozni a lány eltűnése után. Ott hagyott hát ott hagyott, ő döntött így sokadszorra is beigazolva, hogy annyira értek a nőkhöz, mint amennyire a tehén valaga trombita.
Hunyorogva nyúltam újból a korsóm után és ittam bele csak azért, hogy után csöppet sem magabiztosan talpra álljak. Minden bizonnyal hasra is estem volna, ha nem támaszkodok rá az egyik közeli szék támlájára, míg összeszedem magam alatt a lábaim. Levegőzni akartam, kiszellőztetni a fejem... Na meg bensőm tartalmával kifesteni a takaros kis épület falait. De egyenlőre az is kérdés volt, hogy az ajtóig hogy is jutok el. |
A Daloló Szirén homlokzatát befutotta a vörös-arany borostyán, elrejtve a fésülködő szirén alakját a cégéren. Az ajtón belépve óvatosnak kell lennie az embernek, hiszen rögtön három meredek lépcsőn kell fellépdelnie ahhoz, hogy egy tágas, világos ivóhelyiségbe jusson. A pult szemben áll a bejárattal, és rendszerint a valamikori kocsmáros takaros özvegye mosolyog hivalkodón a belépőre; Hamarosan pedig előkerülnek a lányai, hogy barátságos erőszakkal az egyik fényesre suvikszolt asztalhoz kísérjenek. Az étel, és az ital egyaránt kiváló.
Jobbra nyílik az ajtó a konyhába és a kamrába, míg egy meredek csigalépcsőn lehet feljutni az emeleti helyiségekbe. Szépen berendezett, takaros hálószobáik vannak - azonban nagyon vigyázni kell az erszények tartalmára, mert mind az özvegy, mind a lányok oda vannak az arany csilingeléséért. |
[47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
