FrissítésSúgó

Anders

2016.02.03. 18:11 -

A Rudrai Erőd egykoron büszke tornyai, amelyből kettő is van, félig lerombolva magasodnak a puszta közepén - magas és törékeny falak, átlyuggatva üvegtelen ablakszemekkel. Se tető, se oromzat, se kémény;  felette fekete madarak keringnek károgva, rikácsolva. Mindössze ennyi maradt meg az egykori épület eredeti részeiből, ehhez toldották, és foldozták hozzá a földből és fából készült sánckerítést, amely körülveszi a mögötte húzódó falucskát. Az üszkös toronypárt felül egy vékony függőhíd köti össze, amin fel-le masíroznak az úr, Ulric Rimadar katonái, és lesik a jogtalan behatolót. Továbbá ezek között feszül egy irdatlan, idomtalan fakapu is; Ezen keresztül lehet bejutni a faluba. Az utcát vöröses-szürke por fedi, nincsenek lekövezve. A házak legtöbbje fából készült, és egészen úgy festenek, mintha csak egymás mellé hányták volna őket - vagy kihajolnak az utcára, vagy egymásnak borulnak. A legnagyobb, és legszebb ház természetesen a Rimadar-kláné, ez található a városka szívében, közel a piachoz. A Rudrai Erőd piaca különleges, hiszen az megszokott árukon túl, eladásra kínált rabszolgákat is találhatunk.

[50-31] [30-11] [10-1]

Daphne

Előzmény | 2016.03.13. 20:57 - #32

A két párbajhős nagyon egy nótát fújt, már-már komikus is lehetett volna a helyzet, ha nem láttam volna a saját szememmel az előzményeket. Mindkettőjüknek meg volt az oka, hogy jóformán ugyanazt válaszolják a kérdéseimre; a mostohafivéremet valószínűleg a megtépázott büszkeségének maradéka hajtotta, míg Aeron igyekezett kiemelni, hogy nem veszítette volna el a fejét akkor sem, ha én nem lépek közbe. Egyedül azt nem tudhattam, hogy utóbbinak magát is meg kellett-e győznie erről, de reméltem, hogy ha most meg is ingott alattuk egy kissé a talaj, ez volt az első és az utolsó ehhez hasonló alkalom. Az apám rossz napjain még egy-egy súlyos sérülést sem tudott volna tolerálni, én pedig inkább nem akartam volna megtapasztalni a frusztrációját, amikor a legfőbb bizalmasa és az örököse között kell rendet tennie. Az ostor végül úgysem rajtuk csattant volna, hanem másokon, a kívülállókon; talán rajtam. - Biztos vagyok benne, hogy nem - nyugtáztam Caun szavait, amelyeket leginkább csak az orra alatt morgott. - Ahogy abban is, hogy mindketten végig urai voltatok a helyzetnek - fordítottam Aeron felé a pillantásomat, bár a szemöldököm enyhén feljebb mozdult a homlokomon, hiszen ez utóbbiban valójában a legkevésbé sem voltam biztos, egyikük részéről sem.  Míg Aeron egy határozott és kemény paranccsal dolgára küldte az összes bámészkodót, én a szemem sarkából Caunt figyeltem; talán engem lepett meg a legjobban, hogy aggodalmat érzek iránta. Fogadott fivérem soha nem ártott nekem, sem közvetve, sem pedig közvetlenül, a kapcsolatunk mégis teljességgel semmis maradt az évek során. Azt hiszem, öntudatlanul is megtartottam tőle a két lépés távolságot, attól félve, hogy apám leendő örököseként egykor majd az én életemben betöltött keserű és gyűlölt szerepét is át fogja venni. Mindebből az ösztönös reakcióból azonban most semmit nem éreztem, miközben figyeltem, milyen nehézkesen veszi a levegőt, több sebből is vérezve; legszívesebben én magam kísértem volna el a gyógyítókhoz, hogy vizsgálják meg, mennyire súlyosak a sérülései. Aeron szavaira ismét felé fordítottam a figyelmem, ezúttal jóval magasabbra húzva mindkét szemöldökömet. Rögtön utána Caun is rákontrázott, mire rápillantottam, majd vissza a tündére; tekintetem annyit sugallt: Most komolyan? Lemondó sóhajjal ingattam lassan a fejem, gondolhattam volna, hogy a válaszuk ennyi lesz és semmi több, de ha őszinte akartam lenni magamhoz, igazuk volt. Nem azt kérdeztem, miért és főleg hogyan szaladt el velük a ló, hanem azt, hogy mit csináltak - inkább nem is mondtam semmit. Szabályosan éreztem a nem kívánatos kíséretem közeledtét, már hátra is pillantottam a vállam felett, hogy nagyjából kiszámoljam, mennyi időm van, mielőtt ideérnek, legnagyobb meglepetésemre azonban éppen akkor torpantak meg. Csak a szemem sarkából szúrtam ki az árulkodó mozdulatot, ahogy Caun elfordította az irányukból a fejét, de így is világossá vált, mi történt. Tekintetem egy pillanatra összetalálkozott a mostohafivérem sötét szemeivel, egy apró biccentéssel köszöntem meg, hogy megállította őket, pedig a legkevésbé sem lett volna kötelessége. - Tessék? - kérdeztem vissza akaratlanul is, hirtelen és váratlan kérdésével nem is kicsit sikerült meglepnie. Bár ő engem figyelt, az én tekintetem egy pillanatra Aeron felé fordult, hogy lássam, hogyan reagál Caun számomra meglehetősen abszurdnak hangzó ötletére. Valójában nem volt annyira lehetetlen ötlet, tulajdonképpen semmi nem tiltotta, hogy bárkivel is együtt gyakoroljak; a kimondatlan és íratlan, de örök szabály volt csupán, miszerint mindenki akkor jár a legjobban, ha távol tartják magukat a mágusvérű félszerzettől. - Én... - Ritkán akadt el a szavam, ebben a pillanatban azonban tényleg nem tudtam, mit mondjak. Az első gondolatom az volt, hogy erre egyedül rábólinthatok, már csak azért is, mert így megszabadulhattam volna az árnyékaimtól, emellett pedig én magam biztosíthattam, hogy Caun sérüléseit senki nem fokozza tovább; mégis elbizonytalanított, hogy nem teljesen értettem őt. Semmi oka nem lett volna rá, hogy bármilyen módon segítsen nekem, az imént mégis megtette, most pedig kész lett volna megtenni újra. Szemeim kutatón fürkészték az arcát, de a kérdést - miért? - nem mondtam ki hangosan. Pillantásom kíváncsian fordult ismét Aeron irányába, tényleg tudni akartam, mit szól ehhez az egészhez, mi lenne a válasza. Mostohafivérem ugyanezt a pillanatot választotta, hogy a férfi helyett is megválaszolja a néma kérdést, magabiztos kijelentése mosolyt csalt a szám sarkába. - Valóban? - kérdeztem egy kissé hitetlenkedve, szemöldökömet enyhén felvonva tekintettem Aeronra; ha valaki, akkor belőle kinéztem volna, hogy ellent mer mondani az apám örökösének.

Anders

Előzmény | 2016.03.13. 08:50 - #31

Úgy éreztem megsemmisültem; Előbb Aeron látta el csúnyán a bajom, majd Cyrill segítségére volt szükségem, hogy megvédje az életem. Sötét szemeim érdeklődve csüngtek a törékeny testalkatú, de erős leányon. Felbukkanása merőben szokatlan volt ezen órában, hiszen jól tudta, hogy Aeron ilyenkor időzik az újoncok képzésével – rendszerint ilyenkor elkerüli ezt a helyet, de jól tudtam időnként, ha nem látja senki, maga is gyakorol a kikészített bábúkon. Túl jól forgatta a fegyvereit ahhoz, hogy ne így legyen. Azonnal elkaptam róla tekintetem, amikor szót ejtett az életveszélyről. - Nem hagyom magam olyan könnyen – morogtam, bár belül úgy sejtettem igaza lehet. A mestert eléggé elkapta az indulat, és talán végzett volna velem, ha a lány nem lép közbe. Hálásnak kellett volna lennem, de nem tudtam, hogy milyen érzés az; Nem volt, aki megtanítson rá, hogyan érezzek. Talán bordám is törött, a lélegzetvétel nehézkes volt, miután a tünde férfi segítségével sikerült felegyenesednem. A bőröm néhol égett a karcolások nyomán, az elharapott ajkam sarkából pedig vér szivárgott; Sérüléseimet azonban nem ítéltem elég súlyosnak ahhoz, hogy gyógyítóhoz forduljak. A büszkeség munkálkodott bennem, erősnek kellett látszanom, így erőt vettem arcom vonásain, hogy ne tükrözzenek fájdalmat mozdulataim közben. Rimadar örököse a halál árnyékában sem lehetne gyenge. Erthadril félreérthetetlen paranccsal küldte a dolgára a többieket, akik ugyan mocorogni kezdtek, de néhányuk igencsak elég bátorságot szedett össze ahhoz, hogy valamelyest a közelünkben maradhasson. Az egyik magához vette a kardomat, majd hajbókolva átnyújtotta nekem, mintha nem lett volna így is elég kellemetlen. Fintorogva vettem át a fegyvert, és dugtam vissza a tokjába az oldalamon. - Gyakoroltunk – válaszoltam meg a lány kérdését magam is, a tőlem megszokott tömörséggel. A számban összegyűlt vér egy részét a földre köptem, majdnem eltalálván az egyik közelebb hallgatózó újoncot; A fiatal katona undorodva araszolt hátrébb, de szólni nem mert. Mindenki meredten figyelt minket. A mostohatestvérem kíséretének tagja időközben egyre közelebb merészkedtek, de egy sötét, kemény pillantással megállásra kényszerítettem Őket; Talán nem voltam még a vezérük, de a tudat, hogy egy nap majd az leszek, elégnek bizonyult ahhoz, hogy ne merészkedjenek közelebb. Így is könnyebben jártak, mintha a tünde vette volna kénytelen kezelésbe őket azért, mert ide engedték Cyrillt. - Beállsz hozzánk, húgom? – kérdeztem hirtelen, ezzel talán meglepve minden jelenlévőt. Tudtam, hogy Aeron később felcsavarja a fülem a tiszteletlenségért, hogy nem kértem ki a véleményét előtte, de rá se pillantottam a férfire. Sötét szemeim a lányon pihentek. – Hátrébb gyakorolhatunk – böktem fejemmel a szalmabábok felé, jelezvén, hogy sérüléseim ellenére hajlandó vagyok én magam társul fogadni. Magam sem értettem nagyvonalúságomat, de tudtam, ez az egyetlen esélye, hogy kicsit megszabaduljon őreitől; Amíg velem van, senki sem gondolna arra, hogy valami rosszban töri a fejét. - Aeron megengedni – jelentettem ki, felvon szemöldökkel hetyke pillantást vetve atyám jobb keze felé. Csak mert volna velem ellenkezni…

kittina

Előzmény | 2016.03.12. 18:20 - #30

Még mindig azon gondolkoztam, hogy még is mikor fordult át a játék egy vérre menő harcra. De egy idő után rájöttem. Mikor az ifjú a térdemet vette célba, azután kezdődheted az egész. Ha ez nem Caunnal történt volna nyilván nem keltettek volna ekkora feneket neki. Akkor csak elkönyvelték volna magukban, hogy egy satnya kölyök nem képes még megvédeni magát. Talán még azzal sem nagyon foglalkoztak volna, ha megölném. De mivel az ellenfelem Rimadar örököse volt ezért joggal féltik az életét. Talán még kicsit Ulricnál is jobban. Azt viszont nem értem, hogy Cyrillnek ehhez mi köze. A lány sose ütötte bele az orrát az edzéseim rejtelmeibe. Sőt leginkább elkerültük egymást. Mélyebb kapcsolatot ápoltam inkább Caunnal, de lehet, csak azért mert fiatal kora óta foglalkozom vele, Cyrillel meg nem igazán volt alkalmam még igazán beszélgetni sem. - Veszélyben? – vontam fel az egyik szemöldökömet. Tény, hogy nem bántam vele, kesztyűs kézzel, de ha nem is avatkozott volna közbe sem öltem volna meg. Azért még is van egy csöppnyi ész a két fülem közötti golyóban, hogy tudjam Ulric se bánt volna velem ezek után úgy, mint egy ma született báránnyal. A lány szavaiban érezni lehetetett, hogy nem teljesen gondolja komolyan a mondanivalóját. De nem kérdőjeleztem meg ezt. Hisz tudtam, amit tudtam. Ekkor a tekintetem a mellettem álló fiúra vándorolt. Itt-ott felfedezni véltem némi karcolást, amiből kicsordult pár csepp vér is. De semmi komolyabb sérülést nem szenvedett, amit az ápoló nők nem tudnának ellátni. A tekintetem a körülöttünk álló ifjúkra tévedt. Hitetlenkedve figyeltek minket és az események hadát. Szúrós tekintettel bámultam rájuk. - Mit ácsorogtok még itt, tűnés gyakorolni. – szóltam rájuk erőteljesen, hogy ne körülöttünk ácsorogjanak. Így mindenki kicsit több levegőhöz jutott. A tekintetem ismét a fél tünde lányra tévedt, aki már felfedte kilétét mindenki előtt. - Csupán edzést tartottunk. – vontam meg a vállamat. Egyebet nem igazán tudtam volna mondani. De ha hazudni akartam volna, akkor mondhattam volna azt is, hogy táncolni tanultunk az egyik fényűző bál kedvéért. A tömeg eloszlása után viszont felfedezni véltem, hogy a lányt kísérő katonák egyre közelebb értek. Mintha ők is bele akartak volna avatkozni az egészbe. De ha csak az egyik is megpróbálta volna beszédre nyitni a száját, olyan kiosztásban lett volna része, hogy még az ükunokájuk is megemlegette volna.

Daphne

Előzmény | 2016.03.11. 22:09 - #29

Még számomra is idegen kissé volt az egész helyzet, amibe saját magamat és a két másik férfit is belekevertem. Távolt állt tőlem az ilyesmi, sok tulajdonságot volt lehetőségem örökölni a szüleimtől, de azt, hogy irgalmas szamaritánussá váljak, egyikük sem olthatta volna a természetembe. A békesség érdekében is igyekeztem mindig a háttérbe húzódni, hiszen nekem is egyszerűbb és kellemesebb volt a nyugalom; egy esetleges általam okozott galiba elkerülhetetlen veszekedést eredményezett volna az apámmal, ezt pedig jobb szerettem inkább elkerülni. Rimadar keze mindig gyakran és szívesen járt el, minden egyes alkalommal tovább szítva bennem a gyűlölet tüzét és mélyítve a köztünk lévő szakadékot. Könnyedén megvédhettem volna magam, még csak meg sem kellett volna erőltetnem magam különösebben - mostanra már jól tudtam, mire lehetek képes. Biztosíthattam volna magamnak egy nyugodt, békés és magányos jövőt, ha nem tudtam volna, hogy az emberei minden elkövettek volna, hogy megtorolják, amit tettem. Kamatostul. Hiába volt viszont minden elszántságom a háttérben maradás mellett, hiába nem kötött össze vérségi kötelék vagy ragaszkodás a mostohafivéremmel, valamiért nem tudtam volna tétlenül és egyetlen szó nélkül elmenni az elém táruló jelenet előtt. Részben igazat szóltam, valóban aggasztott, hogyan reagálna az apám egy ilyesfajta tragédiával végződő balesetre; részben azonban egyfajta aggodalom fogott el. Még akkor is, ha tudtam, hogy Aeron nem ostoba - a tünde talán számító volt és könyörtelen, de nem ölte volna meg szánt szándékkal az apám örökösét, főleg nem ok nélkül. A fémen súrlódó fém hangja mindenkit kizökkentett a harc hevéből, beleértve magukat a küzdő feleket és a nézőközönségüket is; őszintén megkönnyebbültem, hogy Aeron szeme elől is felemelkedett az esetleges vörös köd. Nem örült annak, hogy megzavarták, de végül magától is elemelte a kardját Caun torkától, és ez volt a fontos. - Aeron - biccentettem a férfi irányába üdvözlésül, miközben a kardomat visszacsúsztattam a hüvelyébe; hittem, hogy nem lesz már szükségem rá. Hátralöktem a fejemről a csuklyát, a kilétem már úgysem volt kétséges senki számára, az éles pillantások pedig megszokottakká váltak. Megértettem Aeron meglepettségét, hiszen valóban nem volt megszokott a jelenlétem hasonló körülmények között, de kérdésére csak vállat vontam. - Épp erre jártam és úgy éreztem, nem hagyhatom szó nélkül, hogy apám örökösének élete veszélyben van. Szavaimban könnyen felfedezhető volt a cinizmus, senki számára nem volt titok, hogy sem az apám, sem pedig az öröksége nem hat meg különösebben, ez volt azonban a tőlem telhető legkézenfekvőbb válasz. Elvégre mégsem mondhattam ki kereken, hogy egy pillanatra félteni véltem a mostohafivéremet. Tekintetem is éppen az említett felé siklott, már éppen meg akartam kérni Aeront, hogy talán levegőhöz is engedhetné jutni, de szerencsére még időben eszébe jutott neki is. Láttam, hogy Caun nehézkesen tornázza csak fel magát; üdvözlését, vagy inkább csak megszólítását egy újabb biccentéssel vettem tudomásul. - Caun - üdvözöltem őt is, miközben Aeron felé nyújtotta az egyik karját, hogy aztán felsegítse a földről. Arra számítottam, hogy rögtön a kardjáért indul majd, ehelyett azonban rajtam állapodott meg a szinte fekete szemek pillantása. Nem köszönte meg a segítségem, de nem is vártam volna el tőle; már szinte az ajkaimon volt a kérdés: Jól vagy?, de végül ez a két szó is ugyanúgy kimondatlan maradt, mint az ő szemeiben sorakozó kérdések. Ennél a kérdésnél nagyobb sértéssel nem is illethettem volna őt, főleg a katonák előtt, én viszont nem az apám voltam, hogy szánt szándékkal alázzam meg vagy hozzam szégyenbe őt mindenki előtt csak azért, mert alulmaradt egy küzdelemben. Főleg, ha azt a küzdelmet Aeron ellen vívta. Inkább a tündére pillantottam, majd vissza Caunra, felváltva jártatva közöttük a tekintetem. - Most pedig elmondja valamelyikőtök, mi volt ez az egész? - kérdeztem felvont szemöldökkel. Tudtam, hogy  Aeron gyakran edzette az újoncokat hasonló párbajok segítségével, de még én is láttam és éreztem, hogy ebben az esetben mindkettőjük kezéből kicsúszott valamelyest az irányítás. Apám katonáinak vizslató tekintetével továbbra sem törődtem, hozzá voltam már szokva, hogy az újoncok hamar eltanulják a többiektől a tiszteletlenséget, de az éles pillantások még a szavaknál is könnyedebben peregtek le rólam.

Anders

Előzmény | 2016.03.10. 17:21 - #28

Sosem mutattam érzelmet; az gyengévé, és kiszámíthatóvá tesz – éppen ezért leplezetlen, nyílt tekintettel néztem vissza a mellkasomon térdeplő Aeronra, őszinte nyugalommal várva azt, ami következi fog. Tudtam jól, hogy a férfi agyát legalább annyira elöntötte a vörös köd, mint az enyémet, pusztán az volt a kérdés, hogy haragja felülírja-e a józanész által diktált feltételeket, és elfelejti, hogy ki is az ellenfele. Nem mutatott volna túl szépen a bizonyítványában, ha kivégzi a leendő vezért. Ulric megtorolná. Nem kaptam levegőt. Éreztem, ahogy az utolsó korty oxigén megreked a mellkasomban, nem mozdulva se ki, se be. A férfi csontos térde szinte beékelődött a mellkasomba, miközben a fagyos penge a halál ígéretével feszült a torkomnak – csak egyetlen vágás, annyi kellett volna, hogy az élet kiáramoljon a testemből; szinte láttam magam előtt, hogy a dicsőséges halálról szóló álmaim szertefoszlanak. Az ujjongás hangjai csak halvány aláfestés volt a fülemben zúgó vér robaja mögött – talán éppen ezért nem tűnt fel elsőként, amikor a társaimba belefagyott az üdvrivalgás; A puha léptek hangját esélyem sem volt időben felismerni, de amikor a törékeny sziluett felém magasodott, már tudtam, ki érkezett megmentésemre. Fémes zaj kísérte, amikor mostohahúgom kardja Aeron pengéje alá simult. Az első döbbent kérdés a tündefajzat ajkait hagyták el, miután kijózanodva elhátrált tőlem. Azt nem hallottam, hogy a lány felelt-e valamit, mert éppen azzal foglalatoskodtam, hogy a könyökömmel megtámaszkodván, legalább ülőhelyzetbe tornázzam magam. Megszégyenülten éreztem magam, de rezzenéstelen vonásokkal figyeltem a kibontakozó jelenetet. Nem értettem, hogy a lány mit keres itt. Általában nagy ívben elkerülte apánk embereit – kivéve azokat, akik kényszeredetten jártak a nyomában. - Húgom… - egyik könyökömmel még mindig a földön támaszkodtam, félig fekvő helyzetben, míg szabad kezemmel a nyakamat dörgöltem, ahol a bőrt a férfi pengéje érte. Sok karcolást szereztem a küzdelemben. Aeron nem várta meg, míg további szavakat fűzök a megszólítás mögé; Felém nyújtotta a karját, én pedig elfogadtam a segítő kezet. A tünde felsegített a földről, de ahelyett, hogy elrúgott kardom nyomába szegődtem volna, sötét íriszeim a félszerzet teremtményen állapodtak meg, kutatón keresve a ragyogó kék szemek rejtekét. Tekintetemben kérdések sora bujkált, de ajkaimon végül egyik sem született meg. A köszönő szó is elmaradt.

kittina

Előzmény | 2016.03.09. 21:26 - #27

A sok év alatt megtanultam, hogy az edzéseket csak úgy lehet nyomatékosítani, ha az ifjúk valamilyen sérülést szereznek. Ha hagynám őket sértetlenül nap, mint nap haza sétálni még a végén azt hiszik, hogy kislányokat nevelek itt, akik azt tanulják, hogyan kell tökéletesen pukedlizni. Bár bevallom, néha elvetem a sulykot az edzések alkalmával. De ezért még nem igazán szóltak, de ha jobban belegondolok akkor se változtatnék az edzések folyamatán. Ha valaki jobban tudja nálam ezeket a dolgokat, akkor megtapsolom és egy székkel a pálya szélén fogok ülni, hogy lássam annak a valakinek a hatékony módszereit. Az elmélkedéseimet csak a többi tinédzser fajzat zavarta meg. A földön heverő Caunra figyeltem fel. A tekintete olyan hideg volt, lélegzet vétele egyre szakaszosabbá vált – ami valószínűleg az én súlyomtól lehetett. Az arcán semmi rémületet nem véltem felfedezni, de még is volt egy, amit nem tudtam hova rakni, a nyugodtság. Értetlenül figyeltem. Mintha az igaz halált várta volna, tőlem. Aztán rájöttem, a párbaj nagy irányban eltért a kezdeti útjáról. A tanítás hamar átcsapott majdhogynem vérre menő küzdelembe. Nem értem, hogy fordulhatott elő. Mély lélegzettet vettem, a tekintetem nem mozdult el a fiúról. De éreztem valaki közeledik. Erről csak akkor bizonyosodtam meg mikor egy penge csúszott az enyém elé és azt eltolta valamennyire. Felvont szemöldökkel emeltem a tekintetemet az idegenre. Már épp készültem a dorgálásra mer biztos voltam abba, hogy valamelyik kölyök merészkedett közénk. De nem.. - Cyrill? – szűrtem ki a fogaim mögül. – Mit keresel te itt? – emeltem el végül a kardomat Caun torkától. Beledugtam a tokjába a kardomat. A lány megjelenése furcsa volt számomra. Nem igazán szokott ide merészkedni vagy legalább is az én közelembe nem. Ráadásul egyedül? De ezt a gondolatot hamar elvetettem, hisz megláttam a tömeg mögött közeledő három feketeruhás katonát. Ők amolyan biztonságot jelentettek, legfőképpen nem is a lány számára, hanem másokéra. Cyrill nagyon harcias teremtés volt, főleg ha magát kellett megvédenie. Belegondolva még igazán én magam sem tudom mire is képes valójában, de szerintem még ő maga sem. A tekintetem ismét a fiúra tévedt, akit még mindig a földön tartottam. Felkeltem és a kezemet nyújtottam felé. Ha ezt elfogadta akkor egy könnyed rántással felsegítettem.

Daphne

Előzmény | 2016.03.09. 20:47 - #26

A már jól ismert vörös por finom felhőket hagyott a lépteim után, ahogy végigsétáltam a falu utcáin. A mögöttem néhány méterrel lemaradva közlekedők léptei már jóval nagyobb porfelhőket kavartak, de ez nem is volt meglepő, ha már hallani is sokkal élesebben lehetett a lábuk dobbanását. Meg sem próbáltak úgy tenni, mintha nem lennének ott, bár nem is lett volna rá szükség; hozzá voltam már szokva a jelenlétükhöz, sőt, még arról a harmadik kerékről is tudomásom volt, aki már a házak között megbújva figyelt a távolból. Szerettem a falut ezekben a kora reggeli órákban; az utcákon alig lézengtek még az emberek, de az én hármas árnyékom elmaradhatatlan volt. Jobb napjaimon mindig megkínáltam őket is a magam reggelijéből, csak hogy láthassam az utálkozó arckifejezésüket és jót derüljek rajtuk, ma azonban bal lábbal keltem fel, ezért inkább azt a megoldást választottam, miszerint egyszerűen nem veszek róluk tudomást. Úgy terveztem, hogy kilovagolok néhány órára, ezért a hátamon ott pihent a kardom, és mindkét tőröm az övemre csatolva lógott. A fegyverek viselését még az apám sem tilthatta meg nekem, ez az engedély volt néma egyezségünk tárgya: amíg hagyja, hogy ilyen eszközökkel védjem meg magam, addig nekem eszembe sem fog jutni, hogy a képességemet használjam mások ellen. Akkor sem néztem rá az apám embereire, amikor az istállóba is követtek, nem pazaroltam rájuk egyetlen pillantást sem, miközben gyorsan felszerszámozták a lovaikat, nehogy én hamarabb végezzek és esetleg eltűnjek a szemük elől. Nem is vártam azonban rájuk, amint végeztem sárga ménem felnyergelésével, rögtön kivezettem az állásából és nem néztem hátra; amelyikük tudott követni, az követett, aki nem, az nem. A kapu őrei egyetlen szó nélkül nyitották ki előttem a hatalmas fatákolmányt, éles tekintetüktől kísérve léptettem Drakarral az erődön kívülre, de könnyedén leráztam magamról az érzést, miközben a fejembe húztam a ruhám csuklyáját. Paták dobogását hallottam a hátam mögött, innen tudhattam, hogy legalább egyvalakinek sikerült követnie; alig tettünk meg azonban néhány lépést, mikor felfigyeltem valamire. Már éppen ügetésre akartam fogni Drakart, de a szemem sarkából kiszúrtam az erőd falánál összegyűlt tömeget, ezért inkább megállítottam, miközben homlokráncolva abba az irányba néztem. Tudtam, hogy apám jobbkeze, Aeron ilyenkor szokta tartani az edzéseket a fiatal katonáknak, de az ujjongó és fel-felszisszenő, nagyobb kört alkotó ifjoncok látványa már sokkal szokatlanabb volt. Kard ütközött kardnak a kör közepén, a fémes csattanások csak még biztosabbá tették, amit amúgy is sejteni lehetett: a katonák egy párbajt álltak éppen körül. Egy könnyed mozdulattal leugrottam Drakar nyergéből és sietve kikötöttem jól nevelt ménemet az egyik fához; rossz előérzetem támadt. Két dolgot is hiányoltam a gyakorlatozó katonák látványából, egy ismerős, sötétbarna üstököt, és Aeron mély hangját, amint pergő utasításokat osztogat, vagy éppen gúnyos hanglejtéssel kioktatja a párbajozókat. A katonák nem vettek észre, amikor mögéjük léptem, túlságosan lefoglalta őket a küzdelem látványa; könnyedén emelkedtem lábujjhegyre, hogy átnézzek a fejük felett. Sejtésem beigazolódni látszott, az ifjoncok által alkotott kör belsejében Caun és Aeron párbajozott egymással. Nem tudhattam, mióta folyt már a küzdelem kettejük között, de mire én odaértem, már a legkevésbé sem tűnt kiegyenlítettnek a dolog. Ha kényszerítettek volna sem tudtam volna felidézni olyan helyzetet, amikor egy ehhez hasonló esett felzaklatott, vagy egyáltalán érdekelt volna, általában távol tartottam magam apám ügyeitől, jobb szerettem nem belefolyni az ilyesmibe, most azonban valami mégis maradásra bírt. Szemeim követték mindkettejük mozdulatait, láttam, hogyan fárasztja ki Aeron a tanítványát, aztán pedig azt is, hogyan sebzi meg újra és újra. Caun sem volt tétlen, de a küzdelem végső kimenetelét bárki meg tudta volna jósolni. Az ifjoncok ujjongásban tűrtek ki, amikor Aeron a földre küldte a mostohafivéremet, én azonban felszisszentem, ajkaim enyhén felhúzódtak a fogaimról. Az üdvrivalgás elnyomta a hangot, akárcsak a kardomét, ahogy előhúztam a hátamra erősített hüvelyéből. Nem tartottam valószínűnek, hogy bármelyik katona is felfigyelt volna rám, már-már önkéntelenül nyitottak nekem utat, mindegyikük az előttük zajló jelenetre szegezte a pillantását, minden figyelmüket a párbajozóknak szentelték, mintsem annak, aki előrébb akart nyomakodni a sorban. Talán még maga a két küzdő fél sem vette észre a közeledtemet, akárhogy is volt, nem számított. Akkor már mindenki felfigyelt a betolakodóra, amikor Aeron kardjának pengéjéhez egy másik ért. Caun kardja már messze hevert a földön, én azonban szilárdan tartottam a kezemben a sajátomat; a mostohafivérem torkához szoruló penge alá csúsztattam az élét, majd egy határozott mozdulattal magam felé húztam a fegyvert, nem hagyva más választást Aeronnak, mint hogy neki is el kelljen távolítania a kardját Caun nyakától. Először rápillantottam, csak azután a tündére, miközben finoman felvontam a szemöldökömet. - Talán ennyi elég lesz - szólaltam meg nyugodt hangon. - Mindannyiunk érdekében - tettem hozzá, arra célozva, hogy az apám nem feltétlenül repesne az örömtől, ha fogadott fiát a legfőbb bizalmasa véreztetné ki az erőd falai mellett, az újoncok szeme láttára.

Anders

Előzmény | 2016.03.09. 19:00 - #25

Ha az ember jelleme a sorsa, akkor ez a harc nem választás, hanem küldetés. Számomra nem létezett más választás annál, mint a legjobbá válni; Ulric Rimadar nem véletlenül választott engem örököséül. Látott bennem valamit aznap a piacon, amikor taknyos kölyökként megvásárolt – és később be is bizonyítottam számára, hogy nem csinált rossz üzletet. Egyetlen lehetőségem volt arra, hogy megőrizzem a helyem a klánban, ha az utolsó véremig harcolok. A magamfajtáknak a halál a legnagyobb ellenség ellenség. Ez az ellenség a legerősebb mindközül, nem titok, hogy előbb-utóbb győzni fog, mi csak annyit tehetünk, ha vakmerőn szembe nézünk vele, és belesuttogjuk a sötétségbe, hogy; Csak ne ma. Ha meghallgatja a kérésünket, szerencsénk van, ha nem, akkor is úgy vesztünk oda, hogy neveinket megőrizték a krónikák. Mindig úgy képzeltem, hogy egy napon majd harcmezőn lehelem ki a lelkem, miközben egy kék, ragyogó szempárból könnyek hullnak vértől meggyötört arcomra. Nem terveztem, hogy aznap csúnyán ki fogok kapni Aerontól. Ártatlan játéknak indult az egész, amelyben a két, Ulrichoz legközelebb álló személy fitogtatja egymásnak erejét. Nem igazán tudom, hogy mikor változott az egész vérre menő küzdelemmé; csak azt tudom, hogy a vörös köd elborította elmémet. Kardom újra, és újra mesterem felé csapott, hol eredménnyel, hol anélkül – az Ő fegyvere villámgyorsan ejtett sérüléseket rajtam, először csak a ruhámat sértette fel, majd a bőrömet is. Nagyon úgy tűnt, hogy a harc hevében a tündefajzat is megfeledkezett arról, hogy voltaképpen egy oldalon állunk. A sötét szempár szinte izzott, ahogy lihegve igyekeztem kitérni a csapások elöl, megfeledkezvén arról, hogy voltaképpen támadnom is kellene közben. Alulbecsültem Aeront, ez okozta a bukásomat. A férfi villámgyorsan került a hátam mögé, és könnyedén gáncsolt ki; hatalmasat estem a hátamra, amelynek következtében a fogammal megsértettem az ajkaimat – éreztem a sós ízt a számban. A kardom métereket csúszott arrébb a porban, ahogy Aeron elrúgta, hogy aztán a mellkasomra térdeljen. A levegő összeszűkült a mellkasomban, és éreztem a jeges penge élét a nyakamon megpihenni. Azt váram, hogy meg fog ölni. Nyugodtan. Beletörődve.

kittina

Előzmény | 2016.03.08. 11:17 - #24

Szívós kölyök volt Caun, amit nem is csodálok nagyon. Kis fiú korában sokszor próbára tette az élet és megannyiszor helyet is kellett állnia. Ha akkoriban nem állt volna ki magáért, akkor most biztosan nem itt lenne ahol most. A fiú remekül tudta követni a lépéseket, már-már inkább valójában tényleg táncnak tűnt az egész némi éles csattogásokkal párosítva. Caun merészen próbálkozott felém kerekedni, néha több-kevesebb sikerrel. Amit a térdemre mért ütéssel elért, valóban kellemetlen volt, de hát ez egy adok- kapok játék. Elégedetten konstatálta magában, hogy sikerült kárt okozni bennem, hogy ez pillanatnyi zavart okozott a figyelmében. - - Valóban? – kérdeztem vissza egy kaján vigyorral arra, hogy leöregezett. Szegény ifjú még nem tudja, miket beszél. Ismételten össze csaptak a kardok, és heves csata kezdődött. De persze egyikünk sem adta bele magát igazán. Hisz mint már említettem, ez csak egy tánc. A fiú arcán látni véltem a döbbenetet, hogy mégse vagyok még annyira öreg, mint azt hiszi. Újabb és újabb támadásokat védtem és csaptam le. - Nem, már nem húzzuk sokáig. – ráztam a fejemet miközben egymással szemben álltunk. Aztán csak a fiú megindult felém. Odébb léptem is elvétette a támadást. Ami nagy valószínűséggel nem tetszett az ifjúnak. Újra nekem támadt, ismételten kivédtem, majd ellöktem magamról a kardját. Sokáig ment még ez a macska-egér játék, ami valószínűleg a fiút is dühítette. Egyre vérmesebb támadásokat irányított felém. A csapat többi tagja csak úgy ujjongott mintha valami vérre menő játszmát néznének. De erről szó sem volt. Csupán móresre akartam tanítani a gyermeket, hogy ne nézze le soha az ellenfelét. Lehet akár fiatal, öreg, sánta vagy süket inkább mindig próbáljunk reálisan gondolkozni, hisz nem tudhatjuk sose mire képes a másik és ezt Caun még nem tudta igazán megtanulni. Ez is egy hátránya, túl forrófejű és elborítja a dicsőség, ha olyan tettet hívatott véghezvinni.  De most adok én neki, hogy kicsit letörjem a dicsőséges szarvát. Amint távolodni kezdett tőlem nem hagytam neki pihenőt. Kifárasztotta magát és ez remek alkalom volt a támadásra. Sorozatosan megtámadtam egymás után többször is. Hol a karját találtam el hol a felső testén érintettem egy pontban. A fiú háta mögé kerültem, majd rá emeltem kardomat és megpróbáltam a kirúgni lábait, hogy ismét a földre kényszerítsem. Ha ez megtörtént, akkor a földön lévő kardját odébb rúgtam majd a földön fekvő fiúra térdeltem és egyenesen a torkának szegeztem a kardom élét. Ha ez mint nem történt meg akkor sincs probléma még több alattomos lépéssel próbáltam a földre kényszeríteni Caunt.

Anders

Előzmény | 2016.03.07. 19:35 - #23

Az, hogy Aeron támadása után térdre rogytam, nem kedvtelenített el. Az fajta ember volt, aki nem gyengült el akkor sem, ha megérezte a saját vére ízét a szájában; Nem, minél közelebb került hozzám a bukás, én annál kétségbeesettebben küzdöttem tovább a győzelemért. Most sem volt ez másképp, pedig tudtam, hogy ez a párharc most pusztán játék, és nem veszíthetek benne többet az önérzetemnél. - Te tanítottál – ádáz vigyor kúszott szét az arcomon, amikor a tündefajzat megdicsérte alattomos lépésemet, amellyel Őt magát is a földre kényszerítettem. A többiek lenyűgözve figyelték merészségemet, ahogy újra- és újra lesújtottam a kardommal. Aeront megelőzte a híre, mindenki tudta, hogy nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy magamfajta suhanc kiálljon vele szemben. Én azonban nem voltam akárki; Ulric Rimadar neveltjeként nagyobb merszet éreztem magamban a többieknél. - Öregszel – jegyeztem meg kekeckedőn, amikor újabb haláltáncot kezdtük járni egymással. Engedelmesen követtem a férfi lépteit, pontosan figyelve minden egyes mozdulatára; nem akartam, hogy meglepetés érjen. A pengék jó párszor összecsaptak, de közel sem olyan lendülettel, mint egy valódi harcban; Nem, ez pusztán játék volt, amelyben egymás erejét és tekintélyét kóstolgattuk. Úgy vettem észre, hogy ütésem nyomán, mintha enyhén megsántult volna. Elégedetten nyugtáztam, hogy sikerült sérülést okoznom neki, még ha csak olyat is, amit gyógyítóink pillanatok alatt helyre tesznek. Önelégültségem vakságot okozott; Óvatlanságomban nem vettem észre, hogy ismét lecsapni készül, és a kardja markolatával lábon sújtott, ezúttal azonban nem vesztettem el az egyensúlyomat, pusztán megrogytam. - Visszaszívom – köptem egyet oldalra. Kezdtem aggódni, hogy az öreg mégiscsak ellátja aznap a bajomat. - Sokáig játszunk még? - szűrtem fogaim között vérmesen, majd egy szökkenéssel atyám jobbkeze felé vetődtem.

kittina

Előzmény | 2016.03.06. 16:41 - #22

A fiú remekül tűrte a támadásaimat. De itt csak az lepet volna meg, ha ügyetlenkedett volna. Ami persze nem csak az ő hanem az én szégyenem is lett volna.  Egymást kerülgetve néhány lépést tettünk. A fiú ügyesen védi ki a támadásokat, de kíváncsi leszek az ő támadási technikájára. Ugyan tőlem tanulta a legtöbb hasznos dolgot, de még is minden embernek megvan a sajátos harci stílusa. A tömeg egyre hangosabban nyilatkoztatta ki érzelmeit. Néhol döbbenet, szurkolás és egyéb bekiabálások is előfordultak. - Csak utánad. – helyeseltem a fiúnak. Tetszett az elszántsága, miért nem tud mindenki ilyen lenni? A kardok csattogása egyre élesebbnek tűntek. Ezt a gyakorlást sem vettem félvállról, hiszen nem holmi fa botokkal csapkodtuk egymást. Caun következett, hisz itt is meg kell adni az ellenfélnek a támadási lehetőséget. A többi ifjonc csak úgy hüházott. Mintha azt akarták volna tudatni Caunnal, hogy hogy merészeli. Caun támadását sikeresen kivédtem, de ahogyan ellöktem a fiú pengéjét megingott és a földre került. A kardom éle leheletnyi érintéssel súrolta a nyakát. Tökéletes pillanat lett volna ahhoz, hogy lecsapjam a fejét. De természetesen nem tettem meg. - Látjátok, ezért fontos, hogy stabilan álljatok a lábaitoknak nevezett  piszkafáitokkal. – magyaráztam a csürhének miközben a fiú körül sétáltam. De amint elé érkeztem kiütötte a térdemet. Erre igazán nem számítottam. - Szép volt. – ismertem el a furfangos lépést. Pár pillanatra a földre rogytam én is, és valószínűleg a fiú újabb támadást indított a védtelen tünde bácsira. Nehézkesen, de eltoltam magamtól a fiú kardját és csak a vállamon a ruhát karcolta meg. Felkeltem a földről majd tisztes távolságba hátráltam. Fájt a térdem, kemény ütést kaptam rá, de nem engedtem, hogy ezt észrevegye. Nincs annál rosszabb, ha az ellenfél kitapintja a gyenge pontjainkat. Oldalazva megtettünk néhány lépést, mintha csak egy előkelő táncot jártunk volna, és itt most persze Caun volt a lány. Hisz neki kellett követni a lépéseimet, hogy megfelelő irányba mennyünk. Ismét én támadtam az ifjúra. De most nem, úgy ahogyan ő gondolta. Öv alá céloztam, a kardom tompa felével lábon suhintottam. Majd egy pillanat alatt rá szegeztem a kardomat. Ez alatt az idő alatt a tömeg visszahőkölt, hogy még is mi lesz a következő lépés.

Anders

Előzmény | 2016.03.06. 15:26 - #20

Elégedetten konstatáltam, hogy Aeron ezúttal sem hátrált meg a kihívásom elől. Nem siette el különösebben a dolgokat, ahogy megfigyeltem, de a kivárásban néha nagyobb fegyver lakozik, mint a hirtelen támadásban. Volt annyi eszem, hogy ne támadjak egyből a torkának; Tekintetem végig eltökélten fürkészte az arcát, miközben kivont karddal köröztünk egymás körül. A magam huszonhét évével kevesebb tapasztalattal rendelkeztem, mint a férfi, de többel, mint a jelenlévők többsége. Valójában már nem is a tanulás miatt kellett részt vennem ezeken a nevetséges edzéseken, hanem éppen azért, hogy példát mutassak; A megfelelő etalon voltam arra, hogy honnan és meddig lehet eljutni. Már csak idő kérdése volt, hogy mostohaatyám emberei egy részét az én irányításom alá adja. A legtöbbjük már most elkerült, ha tehette, hiszen a haragom nem ismert határokat. - Mutatunk nekik valami hasznosat? – kérdeztem két lépés között, a szám sarka éppen csak megrándult felfelé; én ritkán mosolyogtam igazán. Aeron támadott, én pedig felemeltem a kardomat, hogy kivédjem az ütést. A két kard fémes zajjal csattant össze, erre a hangra volt szükségem ahhoz, hogy komolyabban vegyem ezt a párharcot. Fegyverem oldalával ellöktem az ellenséges pengét, majd villámgyors mozdulattal már megpördültem, hogy nagyobb lendületet tudjak beleadni a következő csapásomba. Aeron ismerte a legtöbb lépésemet; Ez nem volt csoda, hiszen a legtöbbet éppen tőle tanultam, de éppen annyira sikerült meglepetéseket okoznom számára, mint ahogyan Ő is képes a mai napig meglepni. Egyre növekvő embertömeg zárt minket gyűrűbe, döbbent hangokkal véve tudomásul, hogy tanítóm és én nem igen kíméljük egymást. Az ilyen párharcoknál a néhány karcolás igazán semmiség. A kardok ismét összecsattantak. Újra megpördültem, és félköríves ütést mértem az ellenfelemre, amit sikerült elvétenem, mert a tündefajzat kivédte. Elvesztettem az egyensúlyomat, és máris érezni véltem, hogy Aeron pengéje a nyakamat súrolja. Térdre rogytam. Egy pillanatig nem mozdultam, csak a kardom emeltem magam elé védekezően úgy téve, mintha kész lennék feladni a küzdelmet, de ennél ravaszabb voltam. Kész álltam kihasználni az elterelt figyelme okozta zavart, és ha közelebb lépett, kardom markolatával egyenesen a térde felé mértem ütést.

kittina

Előzmény | 2016.03.06. 15:01 - #19

Elmosolyodtam a fiú kijelentésén. Nem hagyhattam, hogy elkanászodjon és túlságosan elhiggye, hogy nem fordítok rá elég figyelmet. Ami igazából pont az ellenkezője, rá próbáltam szenteli a legtöbb figyelmet. Ígéretes harcosnak bizonyult – annak ellenére, hogy honnan is kezdte a kis nyeszlett. Ulric ugyan is leginkább az én tanítási módszereimnek vetette alá. Tudta, hogy nem bánok vele kesztyűs kézzel , de a cél érdekében muszáj volt ha egyszer a Rimadarok élére kell állnia. De ez még csak a jövő zenéje.. Az ifjoncok érdektelen tekintettel bámultak rám. Mintha kérvényt kéne benyújtanom nekik. - Mozgás! – kiáltottam rájuk. Ekkor már rohantak is a kardok után, csak úgy tolongtak mintha nem jutna elég mindenkinek. A tekintetem viszont egy valakire megint visszairányult, Caunra. Egy valamit mindig is értékeltem a fiúban, alázatos. Legalább is azokkal, akik megérdemlik. Mire visszacammogtak a többiek, megfordultam, de ekkor már a fiú velem szembeállt a kardját rám szegezve. Elégedetten elmosolyodtam. Caunnal rengeteget párbajoztam még mikor idekerült. Emlékszem is, csenevész fiú volt, aki még azzal sem volt tisztában, hogyan fogja meg a kard markolatát. Sokszor elnáspángoltam, de tanult is belőle. Nem úgy, mint ezek a taknyosok. Ha harmadszorra is ugyan úgy támadnék rájuk, akkor is ugyan úgy a földön kötnek ki. Ezért nem szerettem, ha neveletlen tizenévesekkel kell töltenem a napjaimat. Nehezen tanulnak, és minden más leköti a figyelmüket, mint a kardfogatás. Csak egyszer élném meg azt, hogy olyanok is csatlakoznának, akiket érdekel is valamilyen szinten a haza megvédése. Előrántottam én is a kardomat. Nem akartam semmi elrontója lenni, hogy visszautasítom a kihívást. Ugyan is ezzel nem csak Caunt tanítom, hanem magamat is formában tarthatom. Plusz hátha meg tud lepni valami érdekességgel. A többiek körénk gyűltek, ugyan is megkönnyebbültek, hogy nem nekik kell lejátszaniuk az első menetet, de majd adok én nekik. Fiú arcát figyeltem mindvégig miként fog reagálni. Hiszen nagy ostobaság, ha csak az ellenfél kezét és lábát nézzük. Az arca több mindent elárul róla. Nem vártam meg, hogy ő kezdeményezzen először én csaptam le kardommal. Ahogy nekiálltunk a párbajnak úgy lett egyre sűrűbb a kardok csattogása és úgy lett egyre nagyobb a körülöttünk lévő kör is. Ugyan is jobban elő tudtuk adni a tökéletes párharcot. Caun már-már remekül harcolt, de gyakran vétet még figyelmetlenségeket. Ezeket kihasználva próbáltam lecsapni rá.

Anders

Előzmény | 2016.03.06. 13:14 - #18

Atyám velem sem bánt kesztyűs kézzel; Voltak ugyan előjogaim, ami a legtöbb fiatal katona elé helyezett ugyan, de ez nem jelentette azt, hogy nem kellett volna bizonyítanom. Nevetségesnek tartottam, hogy meg kell jelennem Aeron edzésein, hiszen sokkal jobb képességgel rendelkeztem a többieknél. Ezért engedtem meg magamnak, hogy a megbeszélt időnél később jelentkezzek az alvezérnél. - Ne végy velük egy kalap alá – húztam ajkaim undorodó mosolyra, amikor Aeron nekem szegezte a kérdést rögtön az érkezésem után. Tény, hogy én sem siettem el a dolgot, de az, hogy a többieknek volt merszük késve érkezni, az még számomra is felháborító volt. Nem tisztelték eléggé a mesterüket, vagy nem tisztelték eléggé Ulric Rimadart. Atyám mindenféle szedett-vetett barmot befogadott, de végül Aeronnal mindenkiből sikerült engedelmes birkát faragniuk. – Arcátlan korcsok – szűrtem a fogaim között, miközben karba font kezekkel beálltam a tünde mellé, hogy lefitymáló pillantással jutalmazzam az érkezőket. Edzéshez alkalmas könnyű páncélt viseltem, az oldalamon pedig kard lógott. Lakonikus nyugalommal vettem tudomásul a kiszabott büntetést, arcom békés, szinte már érzéketlen volt. A fegyelem kialakításához szükség volt arra, hogy Aeron szigorú és következetes maradjon; Jómagam azt is tanácsoltam volna neki, hogy vágja le a legkésőbb érkező újonc fülét, de nem kérte a véleményemet. A férfi hangja élesen zendült, parancsolt és nem kért – ez volt a módszere. Egy pillanatra elfordult, így meg kellett várnom, hogy tekintete ismét rám szegeződjék, csak utána mozdultam. Kihúztam a kardom a hüvelyéből, majd teljes nyugalommal szembefordultam a atyám jobb kezével; Mozdulataimmal azt jeleztem, hogy mint általában, most is Őt választom ellenfelemül. Régebben, amikor éppencsak tanítgatni kezdett arra, hogy hogyan szorítsam meg a kardot, hogy ne lökjék ki könnyedén a kezemből, sokszor tángált el, de az évek alatt sokat tanultam; Minden vereségen, amit okozott nekem, képes voltam meglelni a leckét. Vakmerőségem régen lenyűgözte, most talán csak bosszantotta. A többiek úgy álltak körbe, minket mint a kiéhezett hiénák. Tudták jól, hogy látványos mérkőzés lesz, ha a nagy Aeron Erthadril elfogadja a kihívásomat.

kittina

Előzmény | 2016.03.06. 11:28 - #17

Ismét korán kezdődött ez a nap is. Csakhogy, most annyira megelőztem a napot, hogy még komor sötétség borult az Erődre.  Muszáj volt, nem tétlenkedhettem hisz ez a mai nap az edzésé volt. Sokan nyavalyogni is szoktak, hogy mire jó ez a korán kelés. Kérdem én, ha netalántán váratlanul érne egy támadás - ami nem igazán fordul elő, de ha még is akkor is nyavalyognának? Nyápicok. Ráztam meg a fejemet. A kiképző rész, az erődtől nem messze található, szinte a falak tövében. Erre csak azért volt szűkség, hogy a fajankók figyelmét semmi ne vegye el, plusz itt nagyobb térség van egymás agyon csapására. Felkaptam a holmimat, ami csupán a kardomból és a köpenyemből állt. Indulásra készen voltam, mikor valaki bekopogtat az ajtómon. - Gyere - hangzott a számból mikor már csak a csizmámat húztam fel és az ágy szélén ülve vártam az idegent. Ulrick egyik katonája volt, aki kísérgetni szokta minden, hova ha éppen nekem valami dolgom akadt. - Mit akarsz? - keltem fel az ágyról majd néhány lépést tettem a katona felé. - A nagyúr azt kívánja, ha végzet az edzéssel, akkor jelenjek meg a tárgyaló teremben.  - hadarta el a férfi. Ezt egy kézlegyintéssel elintéztem, hogy mehet is akár. Kardomat az oldalamra erősítettem, majd kiindultam az istállóhoz. Ott várt rám már Athos, a fekete ménem. Lovász fiú szerencséjére már felkészítette a lovamat. Szegények be vannak feszülve az előző lovász fiú híre hallatán. Valahonnan az Arduinnai rengetegből szerzet tünde volt. Nem megfelelően teljesítette a kötelességeit és kénytelenek voltunk megbüntetni. Néha jót tesz a népségnek, ha egyszer-egyszer látnak egy kivégzést a főtéren. Felpattanta a mén hátára, majd közepes tempóval elhagytuk az istálló környékét. A piac felé vettem az irányomat, hogy körbe nézzek közben. Volt még időm, hisz ezek a taknyosok sosem érkeznek időben. A városban már itt-ott látni lehetet a mozgásokat, de annyira még nem voltak aktívak az emberek, mint a délutáni órákban. Látszott rajtuk a táskás szemek, a holtkórós tekintet. Még mindegyikük legszívesebben az ágyat melegítené. De már évek óta ezt csinálják és még mindig nem képesek hozzá szokni. Ismét csak megráztam a fejemet. Megálltam egy pékárus mellet, majd elvettem egy kisebb kenyér félét majd egy ezüstpénzt dobtam neki. Útközben elmajszolgatom, amíg oda érek a kiképző térhez. Lassú léptekkel, de lassacskán oda értem a helyszínhez. Leszálltam lovamról majd egy kisebb karámba engedtem ahol nyugodtan legelészhet, amíg ott vagyunk. Az nap már kezdet kibújni az ágyából és narancssárgás színt kezdett felvenni az égbolt. A fiúknak ilyenkor kéne megérkezniük, de még sehol senki. Újabb büntetésen kezdtem agyalni, hogy mivel is vehetném rá őket, hogy végre időben ide tolják a seggüket, amikor végre egy alakot láttam meg -  Caun volt az. - Hol hagytad a többi nyeszlettet? – kérdeztem, de közben kezdett beszivárogni a többi fiú is. Mintha csak arra vártak volna, hogy Ulric fia legyen az első. - Na, és mivel ilyen korán ide ért mindenki – néztem körül – ezért ma se szünet, se kaja idő semmi nem lesz. – mikor ezt elmondtam akkor kórusban hallani lehetett a ’Jajj ne mááár’ szavakat. - Ja igen, és ha egy nyavalygást is meg hallok a mai nap folyamán, én magam fogom kitekerni a nyakát. – fordítottam nekik hátat. Néha elszörnyülködöm, hogy még is mi járhat a fejükben ezeknek, hogy katonák akarnak lenni? Undorítóak. Voltak ilyen szalma emberkék, akiken a nyilazást lehetett gyakorolni. A csapat egyik felét elküldtem íjazni a másik fele itt maradt velem. - Mindenki fogjon egy kardot és körmérkőzéseket fogunk ma csinálni. -  fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt.

kittina

Előzmény | 2016.02.22. 18:52 - #15

A népség szerencsére gyorsan cselekedett így hamar tudtak vízet hozni. Pár katonának is parancsot adtam, hogy segédkezzenek a tűz eloltásában. A lovamhoz sétáltam. A földön lévő nyeregbe csak bele rugtam egyet. Athos kantárját megfogva oda sétáltam az utca másik felén lévő katonákhoz. - Keressétek meg és figyeljetek rá. - adtam ki a parancsot, hogy keressék meg Raleena-t. Sajna nem volt időm megfigyelni, hogy milyen irányba távozhatott de a katonák meg fogják találni. Legalább is biztam bennük. Ha meg elhagyja a várost arról is kapok majd információt. Kardomat a tokjába csúsztattam. Kellemesen lefárasztott ez a némber. Gondolkoztam el rajta. Ugy is fogunk még találkozni. Ebben biztos voltam. Felpattantam Athos hátára, nem zavart, hogy nem volt rajta nyereg de kissé kényelmetlen volt lent a helyzet a kis barátomnak. Sok mindent elhalasztottam a mai nap során a tünde lány miatt, de majd holnap ismét korán kelek és elrendezem őket. Ma mostmár csak az lenne a legjobb ha.haza értemkor már meleg fütdővíz fogadna és egy csinos kis szajha kényeztetne az ágyban amig meg nem unom. De kóbor ábrándok ezek. Haza megyek és ledölök magamnak. Holnap ugy is újból kezdhetem az egész körforgást. Játék lezárva, köszönöm szépen!

Nyra	Előzmény | 2016.02.22. 09:35 - #14

Táncunk folytatódott, mikor megpróbálta kirúgni a lábamat, amire gyors reflexeimnek hála időben sikerült lépnem, igy hátra ugrottam. Férfi korábbi kérdésére, hogy félek-e a közelébe lenni inkább figyelmen kívül hagytam, ha most válaszoltam volna neki, hogy mi tündék nem vagyok olyan erősek közelharcba kihasználta volna a helyzetet, hogy elfogasson, de láttam, hogy teljes mértékben felkészült erre. Viszont nagy szerencsémre tűz ütött ki a környéken hála a nyilaimnak és a tőrömnek, amely leverte azokat a fáklyákat a helyükről. Figyelemelterelésnek hibátlan művelet volt, gyorsan eltettem a tőrjeimet, majd visszamentem a lovamhoz és felpattantam a hátára. Eléggé elhúztam már a harcot, hogy pihenjen egy keveset és legalább a környékről eltűnjek, ami elég lesz arra, hogy beljebb a falak között találjak, valami alig kihasznált házat ahol megpihenhetek én is és a lovam is. Fordítottam a kantáron, hogy Ywran is forduljon majd mikor már háttal álltam a férfinak visszanéztem felé és a tűz nyalábok által megvilágított arcomon csak egy gúnyos mosoly látszódott. -Remélem többet nem találkozunk... -tettem hozzá, majd egy csattanó hang után, hangosabb nyeritéssel a lovam megindult, szélsebesen eltávolodtunk a tűztől és Aerontól, viszont igy meg kellett küzdenem a tömeggel is, akik pánikukba jobbra-balra oszoltak szét, sőt volt, aki visszasietett, hogy tüzet oltson, mielőtt elfajulna a helyzet. Erre csak morogtam néhány sort és nem foglalkozva azzal, hogy kit teper le a lovam. El siettem a környékről. Házakat cikk-cakk alakba kerülgettem és figyeltem a könyékre, hogy vannak-e katonák. Mikor úgy tűnt senki sincs a környéken le lassítottam és egy kihasználatlan ház keresésére indultam. Egy idő után úgy tűnt találtam egy rosszabb állapotban lévő házat, ami magamévá tehetek pár napig igy beléptem az ajtón a lovammal együtt, majd egy kisebb berendeződés után Ywran lefeküdt a számára kikészített helyre, én pedig rádőltem egy kicsit, hogy átgondoljam az elmúlt pár órában történteket, majd feljegyeztem a megfigyelésem egy üres tekercsre, át ha később hasznos lesz. Végül engem is, ahogy Ywrant is elnyomott az álom.

kittina

Előzmény | 2016.02.21. 19:16 - #13

Elég hosszan az éjszakába húzódott a mi kis találkozásunk. A csend immáron már a múlté volt. Felváltotta a kard és a tőrök csattogása.  Na meg persze a csőcselék sugdolózása, ami nem is inkább sugdolózás volt hisz egészen odáig ellehetett hallani ahol álltam.  Roppant bosszantó volt, hogy itt álltak. Legszívesebben közéjük léptem volna, hogy kissé inába szálljon a bátorságuk és mindenki haza kotródjon. A nőszemély igazán ügyesen kitért a támadásaim elől, de ezt nem hagytam annyiban és ahogy elnéztem ő se. A védekezések közepette egy flancos rúgással próbálkozott de nem volt annyira erőteljes, hogy figyelembe vegyem. Egészen közel álltam a katonákhoz. A katonák pedig lassacskán készen álltak ahhoz, hogy csapást mérjenek a tündére. De még ismételten nem adtam nekik jelet erre.  Egészen a lováig hátrált. A háta mögött lévő katonákra pillantottam akik már mozdultak is, hogy lecsapjanak a szökni próbáló személyre. De meglepetésemre nem ez történt. Egy íjat húzott elő a lovon lévő tasakjából. - Ennyire félsz a közelemben lenni? – vigyorogtam, miközben már az íjat feszítette. A katonáktól elléptem, hogy biztosabb legyek a dolgomban. De először is egy újabb fáklyát lőtt le a falról. Ennek egyenlőre nem szenteltem nagyobb figyelmet. A kővetkező nyíl iránya sem felindult, hanem a tömegbe. Az emberek sikoltozva rohantak szét mintha egy veszett farkas került volna közéjük.  A másik oldalon nagy sóhajtozások és rimánkodások voltak. Az emberek még az előttük lévő katonákat kisé ütlegelni is kezdték, hogy miért nem tesznek már valamit. De a katonák tökéletesen lerendezték ez annyival, hogy félre lökögették őket, így elhalkultak maguknak egy darabig.  A tekintetem újra a tündére emeltem, aki kissé megküzdött azzal, hogy egyszerre négy nyilat is felhúzott. Ezúttal már nekem szánta őket. Gyors mozgással és kardom segítségével eltérítettem az irányukat, de egy felszakította a ruhámat. De sérülést nem okozott. Az ostoba nőszemély nekem rondított ,de szerencsére amelyik támadását a kardforgató kezem felé szánta azt kivédtem. Ezzel egy időben a testem elmozdult így csak kisebb karcolás szerű sebet tudott ejteni a vállamon. Közben léptem egyet oldalra és megpróbáltam kirúgni a lábát. Ha sikerült ha nem, fordultam egyet így ismét helyzetet váltottam. Valami furcsára lettem figyelmes.  Füst szag?! Kerestem a tűznek a forrását. Meg is volt. Az az átkozott mikor lelőtte az utolsó fáklyát egy szalma kupacra  esett. Így minta egy gát lett volna kettőn között egy tűzfal képződött. Ha a tünde a földre került, rúgásomnak köszönhetően akkor jelt adtam a katonáknak, hogy próbálják meg leteperni. De ha mégsem, akkor sem tudott volna újabb támadást indítani, mivel a tűz hevesen és gyorsan terjedt. A népség újabb sikoltozásba kezdet, hogy Tűűűz van!

Nyra	Előzmény | 2016.02.21. 14:00 - #12

Tudtam, hogy hűvösek az éjszakák, hiszen ahonnan jövök se a legmelegebb, de kissé meglepődtem mikor ajkaim közül fehér ködszerűség tört elő. Figyeltem a mozgolódást a környéken, katonák álltak az út mindkét kijáratánál, ezzel elzárva a menekülési utamat, mondjuk, ez csak az ő fejükben van igy, ha akarnék, ki tudnék rontani, ahogy be is tudtam ide törni, nem kellett hozzá sok erőfeszítést tennem. Ami inkább zavaró volt az a nép, aki még ily sötétbe is beözönlött a környékre, kíváncsian figyelve, miféle balhé tarthat ilyen sokáig, bár volt, akinek a bátorsága csak addig jutott, hogy az ablakból figyelte az eseményeket. Erre lemondóan sóhajtottam egyet, hiszen kezdtem elveszíteni az érdeklődésem a hely, Aeron és a pihenés iránt. Helyzeten az sem segített, ahogy a férfi próbált lekicsinyelni, gúnyolódni rajtam, nem vártam mást egy embertől, olyan szavakat vágott hozzám, amit egy paraszt szájából hallottam korábban, csak ő nem élte túl a találkozást. Ellenben vele, hiszen őt nem szándékozom megölni, még nem. Tekintettel a helyzetre, amibe kerültem, nem engedhetem meg magamnak, hogy felhúzzam magam és utat adjak a hergelésének, hiszen a tömeg, ami itt van és bármikor felém ronthat, inkább hidegvért és tervezést kíván, mint sem, hogy elveszítsem a fejem és lekaszaboljak mindenkit aki eme környéken portyázik. Igy a méreg, ami eddig megkörnyékezett hirtelen eltűnt a tekintetemből, amely igy rideggé vált. Egy mélyebb levegővétel után felkészülten vártam, hogy bármelyik pillanatba nekem ronthat a férfi, tartva a felvett pozíciómat. Szerencsémre igazam is volt, egy pillanatba került, mig Aeron nekem rontott, láthatóan szépen megmunkált, masszív kardjával suhintott a kezem felé, amit igazán könnyedén elkerültem, elég volt rá egy lépés oldalra bal lábammal, majd egy újabb lépés a jobb lábammal, igy egy kisebb forgást hozva létre testemmel, ami arra szolgált, hogy elkerüljem a támadást, illetve viszonozzam azt a tőrjeimet tartó kinyújtott kezemmel. Bár nem tudtam, hogy eltaláltam-e vele a férfit, de nem is volt időm megbizonyosodni róla. Ahogy léptem egyet, úgy követett a férfi is, akár csak egy lassú tánc mozdultunk egyszerre, mindig egymással szembe állva. Tudatában voltam annak, hogy egy ilyen férfi nem fogja engedni, hogy a háta mögé kerüljön az ellenfele, igy nem is próbálkoztam vele, megtisztelem annyira, hogy szemtől szembe küzdjek meg vele, ekkor egy újabb támadás irányult felém. Kivédésként a tőrjeimet "x" alakba tartottam, ami megállította a vaskos kardot, bár éppen hogy csak annyira hogy kitudjak térni előle és oldalról egy rúgást indítsak meg a férfi térde felé, hogy kizökkentésem az egyensúlyából. Nem figyeltem, hogy talált-e a rúgás, hiszen elértem, amit akartam, Aeron távolság mellett döntött és hátra ugrott egy keveset, viszont tartotta a támadó pozíciót, aminek örültem. Én magam is elkezdtem hátrálni, egészen a lovamig, aki csak az egyik közelben lévő házig sétált el. Tőrjeimet becsúsztattam vissza a derekamhoz és a csomagjaim közül előhúztam az íjam, ami rejtve volt eddig. Öt nyilat letűztem a csizmámba, majd egyet behelyeztem a húrhoz és kihúztam, végül egy hirtelen mozdulattal egy újabb fényforrás felé lőttem. Következő nyilat a tömeg felé irányítottam, de nem találtam el direkt senkit csak egy asszony füle mellett talált a ház falába lévő apró résbe. Négy nyilat pedig egyszerre húztam ki, bár nem volt egyszerű, de éppen csak annyira kellett kihúznom, hogy útnak eresztve őket mind a négy Aeron környéke felé menjen figyelemelterelésként, majd egy pillanat leforgása alatt hátamra ragtam az íjat, mig a húz a mellkasomnál futott végig. Ismét előrántottam a tőrjeimet és kihasználva az embere zajongását és a nyilak be vagy mellé találását megindultam Aeron felé, szinte nesztelenül a sötétséget kihasználva elég gyorsan a közelébe kerültem és elindítottam egyik karomat az ő kardfogó kezének a csuklója felé, mig a másik kezemmel és tőrömmel a válla felé indítottam meg egy döfő mozdulatot.

kittina

Előzmény | 2016.02.21. 12:39 - #11

Hideg volt az éjszaka. Látni lehetett a hevesen kifújt levegőnek az irányát. Az ordításomra még több katona masírozott az utca másik végébe. Ezzel egyfajta zsákutcát biztosítva ha a tünde barátnőnk lelépni szándékozna a tett színhelyéről. Na és persze a kíváncsiskodó nép is megjelent. Néhol az ablakból kukucskált ki néhány szempár. Bátrabbak pedig az utca végéről próbáltak információ szerezni. A csöndet és a feszültséget majdhogy nem a kardommal tudtam volna elvágni akár egy ember karját elválasztani a testétől. A pozíciómon nem változtattam, inkább még merevebben álltam. A tünde mozdulatait figyeltem. Pár pillanatig a földön kapkodott levegőért, de hamar vissza nyerte az erejét. Nem számítottam másra, hisz nem olyan vészesen markoltam meg a nyakát. A kijelentésére csak egy nagy hahotázás volt a válaszom. - Vicces teremtés vagy te… - kicsinyeltem le a gyilkosunkat. Ezt a kis pillanatnyi időt kihasználva megindult felém. De szerencsére a reflexeknek köszönhetően időben elhajoltam. Az ütést elvétve a fáklyát borította le a helyéről. A földön még éget pár másodpercig aztán elaludt. Így nagyobb sötétség keletkezett mint eddig volt. Ezt a támadást látván a katonák önszántukból neki lódultak a lánynak. Követtem a történéseket, hogy kitanulmányozzam a mozdulatait. Kimért, kecses és halálos. Csak nem 2 katonát gyilkolt le jó néhány perc alatt. A hangokat hallva még több katona masírozott be az utcába. - Gyilkos? – nevettem fel, - Maximum a rettenetes humoroddal tudsz a halálba kergetni valakit is. – vigyorogtam. Ismét négy-öt méter távolság volt közöttünk amit ő csinált kettőnk közé. Sajna a szűk utca hatalmas korlátok között tartott minket. - Ki nézegetne téged, anya szült mezítelenül? – fintorogtam majd végig néztem rajta.  Ezt inkább csak felhergelésnek szántam, de remélem eljutott az elborult elméjéig. A lány felvett valami pozíciót amibe a tőrjeit mutogatta. Igaz hogy nála kettő volt, de mindegyik kisebb méretű. Ez nem sokat ért az én, nemes acélból készült szépen megművelt, és szépen megmunkált bőr markolatú kardommal. Ha ez a kard mesélni tudna hány embert ölt már meg. Akár egy hétig is itt állhatnánk. Tekintetem találkozott Raleena-éval. Csak ekkor vettem észre milyen kis morci fejet vág. Szegény lány, nagyon felhúzta magát. Pár lépést előre mentem, a kardomat előttem tartottam.  A némber mozdulatlanul állt, valószínű az lépésemre várt. De erre nem kellett sokat várnia. Hirtelen megiramodtam felé majd egy suhintást végeztem felé amit ha ügyesen csináltam valószínűleg elérte a kezét. Valószínűleg pozíciót váltott mint ahogyan én is. Elképzelhető, hogy most helyet is cseréltünk. Folyamatosan egymással szemben voltunk nem engedtem, hogy a hátam mögé kerüljön. Egy újabb csapást mértem felé, de ezt valószínű, hogy kivédte a csenevész tőrjeivel. Elrugaszkodtam és hátra ugrottam egy kicsit, hogy ha támadna nagyobb tér legyen közöttünk.  Ismét egy támadó pozíciót vettem fel, de nem kívántam újabb támadást intézni felé. Most a lányon volt a sor. Kíváncsi voltam miféle furfangossággal próbálkozik ellenem. Közben arra figyeltem fel, hogy a lovaink – legalább is az enyém a szomszédos utcába sétáltak át. Az utca végén katonák és lakosok figyeltek türelmetlenül. Valószínűleg ez a kis összetűzés Ulric fülébe is eljutott már...

[50-31] [30-11] [10-1]