|
Témaindító hozzászólás
|
2016.01.31. 19:01 - |
Az istálló voltaképpen a királyi palotához tartozik, itt szállásolják el a város legtöbb lovát - köztük a királyét, és vendégeiét, amelyek persze különb ellátásban részesülnek, mint egy egyszerű katona hátasa. Az épület nagyon nagy, legtöbb helyen külön beállókkal.
Az épület környéke tele van szolgákkal, akik nap, mint nap az állatok ellátásán dolgoznak. |
[47-28] [27-8] [7-1]
 Nemcsak a megjelenése és a szavai, de a mozdulatai, gesztusai is tükrözték Lady Isobel kifogástalan neveltetését. Udvarias volt és elegáns - mégsem éreztem rajta erőltetettséget, és én magam sem tapasztaltam a zavaró feszélyezettséget, ami általában el szokott rajtam uralkodni, ha úri kisasszonyokkal kellett társalognom. Talán a kedves mosolya volt az oka, esetleg a barátságos arckifejezése, vagy hogy nem éreztem pusztán udvarias köröknek az érdeklődését.
- Igen, azt mondta, nagyon fontos - mosolyodtam el halványan. Hazudnom nem kellett, hiszen tényleg ezt mondta... Még ha tudtam is az igazságot. - Azért legközelebb igyekszem nagyobb figyelemmel közlekedni, és nem ráijeszteni Önre, ha nem muszáj - kuncogtam.
Érdeklődve hallgattam a válaszát, az egészségi állapotának említésére azonban halvány ráncba szaladt a homlokom.
- Gyakorta gyengélkedik? - kérdeztem, aggódva szemlélve az arcát. - Remélem, semmi komoly.
Amikor az édesapját és a házasságot említette, ráadásul kiejtette a "befolyásos férj" kifejezést a száján, éreztem, hogy a gyomrom szokás szerint összeszorul kissé. Nem kellett magyarázkodnia, pontosan értettem, miről beszél, alighanem az ezzel kapcsolatos érzéseinkben is osztoztunk. Az apám még nem hozta szóba konkrétan a témát, de én már egy ideje kétségbeesve számoltam vissza a napokat, hogy mikor dönt úgy, hogy örökre megpecsételi és valószínűleg romba is dönti az életem.
- Azt hiszem, ez a hozzánk hasonlók örök átka, nem igaz, Lady Isobel? - kérdeztem keserű mosollyal.
Nem szándékoztam elrejteni előtte, hogy hogyan érzek az efféle házassággal kapcsolatban. Úgy véltem, ha valaki, ő bizonyosan megérthet, hiszen látszólag hasonló cipőben járt. |
 Észrevettem, hogy a kedves gesztusomra hasonlóan reagált, így továbbra is tartottam a hangulatot. Jó volt most Lady Ysolde-dal beszélgetni, mert eddig nem nyílt alaklmunk. Talán ha találkoztunk egy folyosón vagy valami, akkor egymásra biccentettünk, vagy valami jelet küldtünk egymásnak, hogy köszönni szeretnénk. De ezen kívül semmi. Ahogy hallgattam, csak elegáns mozdulatokkal bólintgattam párat.
- Akkor ennek nagyon is örülök - reagáltam le rögtön a válaszát. - Ha megígérte önnek, hogy kilovagolnak, akkor tényleg nem volt korrekt dolog, hogy az utolsó pillanatban derül ki, hogy mégsem. Hacsak nem jött közbe valami nagyon sűrgös dolog. De szerintem, ha így történt, akkor sem szükséges rágódni rajta, mert gondolom ebből származott a figyelmetlensége. Az imént említettem, hogy bárkivel megeshetett a dolog, így nálam ilyenkor természetes, hogy nem neheztelek önre - magyaráztam el a gondolataimat.
- Én is köszönöm a kérdést. Jelen pillanatban remekül vagyok, bár az egészségem nem a legjobb szokott lenni. Jól sejti, most lovagolam vissza a családi birtokról. Édesapám már nagyon sürgeti azt, hogy befolyásos férjhez menjek, így megbeszéltünk pár dolgot. |
Enyhe lelkiismeret-furdalásom támadt, mikor láttam, hogy csakugyan sikerült ráijesztenem Lady Isobelre, de aztán megnyugodtam valamelyest, mikor gyorsan összeszedte magát. Mintha enyhe meglepetés csillant volna a tekintetében a szavaimra, talán meglepte, hogy felismertem, de az arc- és névmemóriámmal soha nem volt problémám, és egyébként is... Nemes hölgyként nem is volt más választásom, mint betéve tudni a ranggal és névvel bírók listáját.
Kedves mosolyát én is hasonló gesztussal viszonoztam. Nem nyílt alkalmam túlságosan gyakran beszélgetni Lady Isobellel, de amennyire tudtam, ő sem volt az üresfejű, felszínes úrihölgyekhez hasonlítható.
- Remek egészségnek örvendek, köszönöm a kérdését - feleltem udvarias érdeklődésére, majd felsóhajtottam. - Noha attól tartok, a nagybátyám kedvemet szegte valamelyest, éppen az imént derült ki, hogy ma nem tud kilovagolni velem. Azt hiszem, a figyelmetlenségemet is neki köszönhetem, de örülök, hogy nem neheztel rám - mosolyodtam el. - És Ön hogy van, Lady Isobel? Jól sejtem, hogy éppen lovaglásból érkezett vissza? |
| Isobel:
Miután megkötöttem az állatot, még beszélgettem egy szolgálóval a lovat illetően. Aztán amikor már nem beszéltünk el egymás füle mellett, akkor távoztam is. Ahogy sétáltam, valaki majdnem nekem jött. Azt hittem, hogy szívbajt kapok rögtön. Majd amikor összeszedtem magam, akkor felpillantottam és szemügyre vettem az arcát. Ysolde Olwyn volt a helyi főnemesi családból. Amikor meghallottam az utóbbi mondatait, akkor tudatosult bennem, hogy Ő is felismert. Bár egy udvarhölgyet nehéz nem felismerni. Az már részletkérdés, hogy milyen gyakran látják az adott udvarhölgyet Őfelségükkel.
- Lady Ysolde! Én is örülök, hogy látom. Hogy tetszik lenni, azon kívül, hogy ma kicsit figyelmetlen? Ami pedig a majdnem-ütközést illeti, semmi gond. Bárkivel megeshet, még velem is. - mosolyogtam a hölgyre. |
 Még mindig iszonyatosan dühös voltam. Legszívesebben visszarohantam volna, hogy hozzávágjak valami a bácsikámhoz, lehetőleg olyasmit, ami nagyot üt, esetleg ripityára is törik, amikor közelebbi ismeretséget köt Gildas fejével. Hogy tehette ezt velem?, gondoltam a fogaimat csikorgatva. Úgy volt, hogy vele tölthetem az egész napomat, az apám is az ő gondjaira bízott, mivel őt egész napra elszólították a főtanácsadói kötelességei...
És mit tett az én imádott nagybátyám? Bejelentette, hogy ma nem tud velem foglalkozni, mert éppen most tért vissza Rheyába egy kisasszony, akivel igazán kedvelik egymást. Természetesen nem kellett megmagyaráznia, pontosan mit is jelent ebben az esetben a "kedvelik egymást" kifejezés, ezért is dühített fel annyira, amiért képes volt ilyesmi miatt lemondania a programunkat. Hiszen megígérte, a fenébe is! Napok óta nem láttam, a legutóbbi estélyen is cserben hagyott, most pedig ez. Búcsút inthettem az értékes szabadságnak a mai napon is, sem lovaglás, sem pedig gyakorlatozás. Felsóhajtottam és egy pillanatra lehunytam a szemem, hogy nyugalmat erőltessek magamra, miközben beléptem az istállók épületébe.
Eszembe jutott Sir Llewellyn, mint az estély óta már oly' sokszor. Eljátszottam a gondolattal, hogy inkább a palotába megyek, hátha találkozok vele és emlékeztethetem az ígéretére, de gyorsan el is hessegettem magamtól az ötletet. Az illendőség azt diktálta, hogy még várjak néhány napot, és egyébként sem voltam benne biztos, hogy szeretném, ha ilyen zsémbes hangulatban látna. Azt az egyet viszont képtelen voltam megtagadni magamtól, hogy megnézzem Arelart, az én gyönyörű és erős ezüstszürke kancámat. Mivel a hűséges hátas a bácsikám ajándéka volt, a gondolata egy pillanatra újra fellobbantotta bennem a harag lángjait, a figyelmetlenségemnek köszönhetően kis híján belerohantam valakibe, aki éppen az egyik állásból sétált ki a folyosóra.
- Egek, elnézést! - kértem gyorsan bocsánatot, mert bár sikerült az utolsó pillanatban megtorpannom és így elkerülnöm az ütközést, féltem, hogy így is sikerült megijesztenem a haragom első majdnem-áldozatát. Ahogy rápillantottam, rögtön felismerni véltem Drusala hercegnő egyik udvarhölgyét, ezért megpróbálkoztam egy kedves mosollyal. - Lady Isobel, örülök, hogy látom. Ismételten a bocsánatát kérem, amiért kis híján elsodortam, attól tartok, ma különösen figyelmetlen vagyok. |
Drusala hercegnő szolgálatában állok, de mivel elment Morrigui felé, ezért most itt maradtam. Őfelségével mehettem volna, de édesapám kikért pár napra. Családi megbeszélést kellett tartanunk hirtelen. Így most itt maradtam a királyi udvarban. Reggel elbeszélgettem Eddard Castleroy-jal, akit az édesapám mutatott be, mert ugye férjhez kéne mennem. Legalábbis atyám örülne neki, ha hozzá mennék egy befolyásos úriemberhez, de Sir Castleroy nem volt szimpatikus. Miután mind a kettőnk előtt nyílvánvalóvá vált, hogy ez nem fog sikerülni, el is köszöntünk illedelmesen. A késő délutáni órákban pedig visszamentem a családi birtokra és a család máris kikérdezett Castleroy úrról. Én meg gyenge utalásokat tettem, hogy nem nagyon kedveltem. De mivel nem hanyagolhatom el az udvarhölgyi teendőimet, ezért siettem is vissza az udvarba. De előtte az istállóba hajtottam az Aurora nevű hófehér lovammal. Majd amikor be is érkeztem, meg is kötöttem Aurora-t a helyére. |
Az istálló voltaképpen a királyi palotához tartozik, itt szállásolják el a város legtöbb lovát - köztük a királyét, és vendégeiét, amelyek persze különb ellátásban részesülnek, mint egy egyszerű katona hátasa. Az épület nagyon nagy, legtöbb helyen külön beállókkal.
Az épület környéke tele van szolgákkal, akik nap, mint nap az állatok ellátásán dolgoznak. |
[47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Nemcsak a megjelenése és a szavai, de a mozdulatai, gesztusai is tükrözték Lady Isobel kifogástalan neveltetését. Udvarias volt és elegáns - mégsem éreztem rajta erőltetettséget, és én magam sem tapasztaltam a zavaró feszélyezettséget, ami általában el szokott rajtam uralkodni, ha úri kisasszonyokkal kellett társalognom. Talán a kedves mosolya volt az oka, esetleg a barátságos arckifejezése, vagy hogy nem éreztem pusztán udvarias köröknek az érdeklődését.
Észrevettem, hogy a kedves gesztusomra hasonlóan reagált, így továbbra is tartottam a hangulatot. Jó volt most Lady Ysolde-dal beszélgetni, mert eddig nem nyílt alaklmunk. Talán ha találkoztunk egy folyosón vagy valami, akkor egymásra biccentettünk, vagy valami jelet küldtünk egymásnak, hogy köszönni szeretnénk. De ezen kívül semmi. Ahogy hallgattam, csak elegáns mozdulatokkal bólintgattam párat.
Még mindig iszonyatosan dühös voltam. Legszívesebben visszarohantam volna, hogy hozzávágjak valami a bácsikámhoz, lehetőleg olyasmit, ami nagyot üt, esetleg ripityára is törik, amikor közelebbi ismeretséget köt Gildas fejével. Hogy tehette ezt velem?, gondoltam a fogaimat csikorgatva. Úgy volt, hogy vele tölthetem az egész napomat, az apám is az ő gondjaira bízott, mivel őt egész napra elszólították a főtanácsadói kötelességei...