|
Témaindító hozzászólás
|
2016.01.22. 10:07 - |
A fák sűrű rengetegében van egy aprócska tisztás, amit rézsútosan világít meg a fák lombja között beszűrődő üde fény. Egy kristálytiszta tó fekszik itt, amelynek valóban gyógyító ereje van. A tó mély ugyan, de medre olyan tiszta, hogy egészen az aljáig lelátni. Ha valaki iszik vízéből, az újra erőre kap, akármennyire fáradt is volt előtte. A sérült embernek elég egyetlen ujját a hűsítő Nellosba mártania, hogy apró sebei begyógyuljanak.
Nellos tünde nyelven liliomot jelent, amely a szikrázó víz felszínén úszó, rózsaszín virágokra utal. |
[43-24] [23-4] [3-1]
– He lifted her high in the air, he sniffed and roared and smelled it there, She kicked and wailed, the maid so fair, he licked the honey from her hair...! – Hangom vidáman vágta ketté az erdő mélyének baljóslatú csendjét, ahogy Füstös patái ritmusosan toppantottak a földút porában. Nem is földút volt az, inkább amolyan ösvény, ami teljesen nyilvánvalóan vezetett el a főúttól egy belső, kanyargósabb szakaszra. Direkt fordítottam lovam ebbe az irányba; számtalan alkalommal jártam már az erdőség mellett, körül, sőt, benne is, igaz, sosem egy szál magam, és mindig túl sürgető ügyek vártak itt vagy ott ahhoz, hogy a rövidebb út sietős megtételén kívül legyen másra időm. Most azonban egyetlen hű társam Füstös volt, no meg csodálatos hangom, időm pedig több, mint a Tritón tenger mentén futó végtelen partok apró homokszemcséi összesen, én legalábbis így éreztem.
Az igazat megvallva, gondtalanul erre meg amarra, szánt szándékkal nyújtva meg utazásom. Sosem siettem igazán vissza Rheyába; csupa unalmas politizálás, bájolgás és cifra beszéd, melyeknek se eleje, se vége, de főleg őszinte érzések nem rejtőznek mögötte. Tisztelettel kellett persze adóznom a kivételeknek; s szinte abban is biztos voltam, hogy egy bizonyos kivétel kifejezetten zokon fogja venni távol maradásom, s kiváltképp tán azt, hogy Őt nem hoztam magammal. Egy pillanatra bűntudatosan hagytam abba az éneklést, összeráncolt homlokkal meredve magam elé, a nyeregkápára. Tudtam, hogy Ysolde haragja jogos volna; hiszen megígértem neki, hogy ha legközelebb a rokonainkhoz megyek látogatóba, magammal viszem, ám mégsem tehettem, Gareth nem igen nézte volna jó szemmel, és egyébként is, vannak olyan kalandok, melyekre egyelőre nem készült fel.
– Majd legközelebb, igaz-e, Füstös? – hajoltam előre a nyeregben, hogy megpaskoljam a szürke mén hófehérnek tetsző, izmos nyakát. A ló hátravetette kissé a fejét, mintha csak bólintott volna. Szerettem azt gondolni, hogy érti, amit mondok. – Legközelebb Ysolde is velünk jön. S ha szerencsém van, talán eléggé megkapó a neki szánt ajándékom ahhoz, hogy meg is érjem azt a legközelebbet.
A nyeregtáskámhoz nyúltam, melyre gondosan felerősítettem korábban azt a bőrtakaróba csavart kardot, melyet külön neki készíttettem. Markolatát egy stilizált vadrózsa díszítette; a dísz és az, amire a tárgyat szánták, furcsa kontrasztot alkotott, épp olyan kivételeset, mint Ysolde maga. Rheyában aligha rendelhettem volna hasonló különlegességet anélkül, hogy az emberek megjegyezték volna maguknak, ám feltétlenül szerettem volna valami hasonlóval kedveskedni a lánynak. Az utóbbi időben a szokásosnál is többször voltam kénytelen meghazudtolni a neki adott szavam.
– From there to here, from here to there, all black and brown, and - no, mi az, Füstös? – Énekem közepette a ló hirtelen megállt, s idegesen kezdte forgatni füleit. – Tán a hangom nem tetszik?
Ebben a feltételezésben már akkor kételkedtem, mikor még ki sem mondtam. Nem tehetségemben éreztem túl nagy bizalmat, sokkal inkább az erdő felé kétséget. Hallottam et, és hallottam azt, az erdőség mélyén lakó lényekről, s bár egyik sem volt különösebben sok jóval kecsegtető, épp ezek a hírek vezéreltek erre. Tíz esztendeje is meg lehetett már annak, hogy driádot láttam – nála szépségesebb asszonnyal azóta sem találkoztam. Nem is találkozás volt, csak egy látomás, egy égi tünemény, mely szerelmet ébresztett szívemben, nem a driád, mintsem a különleges kalandok iránt. Várakozva néztem körül, ám semmit sem láttam; kezem ösztönösen fonódott kardom markolatára, még épp időben, a következő pillanatban ugyanis Füstös hangosan felnyerített, s kirúgott; ugyan meg tudtam volna kapaszkodni a nyeregben, mégis leugrottam a földre.
A lovam egyik hátsó lábát vaskos gyökerek fonták körbe, melyek egy fából jöttek, ami talán mégsem volt olyannyira fa, mint mutatta magát – az első pillantást követően egyértelművé vált emberszerűsége. Gondolkodás nélkül rántottam kardot, és csaptam oly erővel a béklyóra, hogy a gyökerek ketté váltak, a fadémon pedig dühösen morrant fel. Füstös rögvest arrébb szaladt, bár nem messzire, ám a fadémon ekkor már velem volt elfoglalva, s épp csak időben ugrottam arrébb csapása elől, ám a következő váratlanul ért – nem tudtam, hogy ezek ilyen gyorsan mozognak –, és olyan erővel szorította meg a bokám, amitől akaratlan üvöltés szaladt ki torkomból. Lesújtottam kardommal, és kiszabadítottam magam, ezzel ismét jobban felhergelve a bestiát. Izgalommal teli mellkassal, a fájdalommal nem törődve ugrottam hátrébb, szinte várva az újabb csapást, és mikor jött, már felkészülten védekeztem, újabb fa-szerű darabot verve a földre. Nem tudom, hányszor ugrottam arrébb és hányszor hasítottam a fadémonba, ám annyi bizonyos, hogy vágytam felfedezni gyenge pontjait.
Mindaddig ezen is voltam, míg valami süvítő hangot nem hallottam, épp csak egy pillanat erejéig, majd egy balta találta homlokon a szörnyet (már ha volt olyanja), amitől egy pillanatra megtántorodott, én pedig ezt az óvatlan pillanatot kihasználva döftem le a kardommal. Ennek erejét még a vállamban is éreztem, nem olyan volt, mint a puha emberi test, hanem kemény és száraz, mintha egy az egyben egy fatuskót próbáltam volna átdöfni. Nehezen, lábammal rásegítve rántottam ki a kardom a fából, a fadémon pedig eldőlt, nehéz puffanással dőlt az erdei utacska porába, és nem mozdult többé.
Hevesen lélegezve fordultam abba az irányba, ahonnét a balta jöhetett. A férfit meglátva sem lazult szorításom a kardomon – az öltözékéből ítélve nomád volt.
– Szép dobás volt – vigyorodtam el, úgy sejtvén, a férfi nem igen ad az etikettre, s így nem haragszik meg, ha nem köszönök. Többek között. – Pontos. Kivéve, ha engem igyekezett eltalálni az úr... |
 Arra ébredtem, hogy Rosamund orrba vágott. A takaros, szalmahajú asszony szétterpesztett tagokkal feküdt mellettem; törékeny, de izmos testét csak néhány állati bőr takarta – igazán kívánatos látványt nyújtott a beszűrődő sápadt holdfényben. Magam sem tudom, hogy hogyan jutottunk az esti mulatozásból egészen a jurtámig, de az elfogyasztott bor ellenére is szilaj éjszakát tudhattunk magunk mögött. Nem túl szelíd mozdulatokkal keltettem fel, és minden felháborodását figyelmen kívül hagyva, kitessékeltem az otthonomból. A hozzá hasonló asszonyokat éppen erre tartjuk, semmi egyébre nem valók.
Az eszem egészen máshol járt, amikor kora hajnalban, még a törzs ébredezése előtt felnyergeltem a lovamat, hogy magam mögött hagyjam a tábort. Tiszta levegőre, és tiszta fejre volt szükségem, hogy átgondoljam az elmúlt hetek eseményeit. Tesla képe alattomosan lebegett előttem azóta, hogy megosztotta velem féltett titkát, miszerint teste nagy valószínűséggel alkalmatlan arra, hogy befogadja nemzetségfőnk gyermekét. Ha pedig ez igaz, könnyen lehet, hogy igaztalanul meglakol fogyatékossága miatt.
Nem tudom, hogy mi vezetett éppen ahhoz a tóhoz. Gaia nehéz teste megtorpant alattam, ahogy kiértünk a tisztásra, ahol a kristálytiszta víz pihent. A hajnal fényei megvilágították a tó tükrét, és a rajta ringatózó tavililiomokat. Elmémben felsejlett a pengefülűek legendája a víz gyógyhatásáról, és furcsa ötletem támadt.
Lecsúszva a hátasom nyergéből, és leakasztottam a kulacsomat, hogy megtöltsem az éltet adó vízzel. Már éppen megközelítettem a tavat, amikor fülemet fémes zaj csapta meg, amelyet dühödt morranás kísért; egy fadémon semmivel sem összetéveszthető hangja. A távolban egy férfi felüvöltött. A dübörgő hangok, a fémes csattanások, és egy ló riadt nyerítése arra engedett következtetni, hogy valaki szembekerült az erdő bosszús őrzőivel. Hirtelen öcsém jutott eszembe, már napok óta nem láttam, mert az erdőt járta a felderítőkkel.
Magamhoz vettem a csatabaltámat, és rohanvást indultam meg a hangok irányába, nem is sejtvén mit találhatok ott. |
A fák sűrű rengetegében van egy aprócska tisztás, amit rézsútosan világít meg a fák lombja között beszűrődő üde fény. Egy kristálytiszta tó fekszik itt, amelynek valóban gyógyító ereje van. A tó mély ugyan, de medre olyan tiszta, hogy egészen az aljáig lelátni. Ha valaki iszik vízéből, az újra erőre kap, akármennyire fáradt is volt előtte. A sérült embernek elég egyetlen ujját a hűsítő Nellosba mártania, hogy apró sebei begyógyuljanak.
Nellos tünde nyelven liliomot jelent, amely a szikrázó víz felszínén úszó, rózsaszín virágokra utal. |
[43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Arra ébredtem, hogy Rosamund orrba vágott. A takaros, szalmahajú asszony szétterpesztett tagokkal feküdt mellettem; törékeny, de izmos testét csak néhány állati bőr takarta – igazán kívánatos látványt nyújtott a beszűrődő sápadt holdfényben. Magam sem tudom, hogy hogyan jutottunk az esti mulatozásból egészen a jurtámig, de az elfogyasztott bor ellenére is szilaj éjszakát tudhattunk magunk mögött. Nem túl szelíd mozdulatokkal keltettem fel, és minden felháborodását figyelmen kívül hagyva, kitessékeltem az otthonomból. A hozzá hasonló asszonyokat éppen erre tartjuk, semmi egyébre nem valók.