Belső
Pozitív: bájos; törődő; barátságos; önzetlen; melegszívű; társaságkedvelő; kötelességtudó; rendszerető; tervező-típus; mindennél fontosabb számára mások boldogsága;

Negatív: képes túlzásba vinni az önfeláldozást; neurotikus; néha tradicionalitása miatt merev; nehezen fogadja el a másságot; nem szereti az új dolgokat; szüksége van rá, hogy másoknak szüksége legyen rá; egyedül elveszett; 

Külső
Rue, becenevének jelentésével ellentétben, cseppet sem komor vagy savanyú, mint a ruta.  Sokat mosolyog és nevet, az öröm legtöbbször akkor is sugárzik róla, ha épp komolyságot követel egy-egy helyzet, mintha a mosolya már beette volna magát a bőre alá. Nem magas, mindössze 160 centiméter, s a tiszteletet inkább kitartó odaadásával éri el, mintsem határozott fellépésével, vagy testi erejével, főleg, mivel a végsőkig békepárti. Hátközépig érő szőke hajába lágy hullámok vegyülnek, melyek legtöbbször eltűnnek a számtalan fonatban vagy sodort tincsben, amelybe rendezni szokta őket szabad óráiban. Világos bőréből ékkő módjára világítanak tiszta, kék szemei, s folyamatos érdeklődéssel pásztázzák a világot, altató-szerűen mély hangja pedig örök melegséget sugároz. Kerek arcával és gödröcskés arcával egyébként sem nagy koránál is fiatalabbnak tűnik, még ha a gyermekszülés nyomot is hagyott a testén nőiesebb idomok formájában. Szereti a változatos ruhákat, a finomabb anyagokat, noha ritkán hord ténylegesen szoknyát, s jobban kedveli a praktikusabb nadrágokat, zekéket.

Rue a fiatal Felland-házaspár első gyermekeként született, s négy évig egyedül is maradt, ám utána szép sorjában érkeztek az újabb és újabb kistestvérek. Közülük néhányan nem érték meg a kisgyermekkort sem, s volt, akit kicsit idősebben vitt el valamilyen betegség; a kislány túl hamar találkozott a betegséggel, szenvedéssel és halállal, elég korán ahhoz, hogy a tehetetlenség érzése a pórusaiba ivódjon, s hamar eldöntse, minek szeretné szentelni az életét: a segítésnek.
Mindig is élvezte az anyáskodást felettük, a nagy nővér szerepet, azt, hogy olyan úton terelgetheti a többieket, amelyet Ő már megjárt, és így a veszélyekre is figyelmeztetheti őket. Számos kistestvére közül a legjobban mindig is a legidősebbel, Rookkal jött ki, aki hiába volt a legidősebb fiú, a legesetlenebb és halk-szavúbb volt mindannyiuk közül, egy igazi álmodozó, akit Rue minden törekvésében támogatott. A legtöbben már kevésbé nézték jó szemmel a nyeszlett fiú csetlés-botlását, és a legtöbb korabeli rendszerint ki is nevette, ha arról mesélt, egy nap majd bejárja egész Aglanirt, mi több, a tengeren túlt is végigkalandozza. Valószínűleg ez a fogadtatás volt végül az, ami Rook vesztét okozta; csalódottságában, hogy többé ne gúnyolhassák és ne hozzon szégyent a családja fejére, erőszakosan eldöntötte, hogy harcos lesz, még ha nem is áldották meg a bőrváltás képességével. Akadt egy a Rue korabeliek közül, aki a szárnya alá vette Rookot; Gard Drogonban minden dolgozott, csak jó akarás nem, mikor szedett-vedett csapatához hagyta csatlakozni az akkor tizenhárom éves fiút. Sokszor nevettek rajta a háta mögött és bíztak rá nevetséges feladatokat, a fiú mégis boldogan hajtotta végre mindezt, hiszen útközben felcsipegethetett egy-két morzsát, megtanulhatta, hogyan hajítson baltát vagy hogy kövessen vadat. Rue minden szava, amivel Gardot ócsárolta, csak tovább szította a Rookban lobogó tüzet, mely végül oda vezetett, hogy kevesebb, mint három évvel ezelőtt a tizenöt éves Rook is Gardékkal tartott egy vadászatra, amelyben végül életét vesztette, mikor megvadult fadémonba futottak. Rue azóta sem tudott megbocsájtani a fiúnak, s akaratlanul is ódzkodik mindenkitől, aki a Drogon nevet viseli. 
Legkedvesebb testvérének elvesztése súlyos teherként nehezedett a vállára akkor is, mikor nem sokkal később találkozott Asher Hansennel. Aruna igyekezett a néhány évvel korábban szerzett pozíciójába, a gyógyításba temetkezni, így nem volt hajlandó elfogadni a nemet a sérült bőrváltótól. Kitartóan járt a férfi nyakára, azzal sem zavartatva magát, ha az rácsukta a sátorajtaját, vagy nem habozott szóba foglalni irritációját; megfogadta ugyanis, hogy soha többé nem hagy meghalni senkit, akit csak van lehetősége megmenteni. Bár néha úgy érezte, égnek áll a makacsságától a haja, valahogy mégis azon kapta magát, hogy élvezi Asher társaságát, és még inkább élvezi azt, hogy segíthet. Kevesen értették csak meg, milyen elveszteni egy testvért és igazán hiányolni, talán ez a közös érzés is egyike volt azon dolgoknak, mely végül oda vezette Rue-t, hogy örömmel kösse össze az életét a férfival. 
Rue nagy családját tekintve talán nem olyan meglepő, hogy Ő maga is mindig gyermekszerető volt, és meg sem próbálta visszafojtani az örömkönnyeit, mikor rájött, hogy várandós, és akkor sem, mikor majd' két napnyi vajúdást követően egy kisfiúval, Magnusszal bővült a családjuk. Az első egy-két hónapban napjának minden óráját Magnusnak szentelte, majd ahogy nőtt, úgy tudott egyre több időt tölteni népes családjának többi tagjával is, és kezdi visszaszoktatni magát és Magnust is a munkára. Elvégre, Rue nem az a típus, aki jól viselné, ha egyszerre egy helyre korlátozzák; jobb szeret mindenhol ott keverni, mint egy kis kolibri, hogy figyelmét és törődését a lehető legtöbb irányba fordíthassa – bár természetesen a fia első mosolyával örökre a legfontosabb személlyé írta be magát Aruna életébe.