Belső
Pozitív: lendületes, merész, bátorságban nem szenved hiányt, leleményes, tisztességes és szavatartó, lojális a családjához, foglalkozásából adódóan kitűnő megfigyelő, általában derűlátó

Negatív: önhitt, forrófejű és meggondolatlan, csökönyös, néha túlteng benne a szabadságvágy, kíváncsi, csipkelődő és cinikus, sokszor faragatlan

Külső
Magasságban nemsokkal marad le idősebb testvérétől (talán egy fél fejjel), ellenben kevésbé tagbaszakadt, mint említett bátyja. Le sem lehet tagadni, hogy fivérek, Daven majdcsak kiköpött mása az idősebb Odhronnak. Jégkék szemei ugyancsak családi vonás, bár tekintete közel sem olyan rideg, mint Dolvené. Szakállát és feje tetején meredező világosbarna haját rövidre nyírva hordja, kétoldalt viszont leborotválta, hátul pedig varkocsba fogva viseli, hasonlóan fivéréhez. Hangja érces, hanghordozása fesztelen, mentes minden mesterkéltségtől. Tevékenykedéséből kifolyólag ezer kisebb-nagyobb karcolás tarkítja testét, talán a legjelentősebb a felsőteste bal szélén található nyíl okozta heg. Ruházata egyszerű, bőr és különböző szövetek, épp elég ahhoz, hogy elrejtse a portyák során. Legyen a kolónia táborában, vagy felderítésen mindig magánál hordja fejszéjét, és csak nagyon ritkán válik meg íjától s tegezétől is. Mozgása könnyed és fürge, léptei ruganyosak, pont olyan, mint az egy valamirevaló felderítőtől elvárható.

A kisebb Odhron életét mindig is hatalmas árnyékként lengte körbe a tény, hogy nem örökölte a kolónia legféltettebb s méltán híres kincsét, a bőrváltó képességet. Személyén nem ütközött ki a bőrváltó gén, így nem lehetett tagja sem a Belső Körnek, s nem járt neki az ezzel kijáró tisztelet sem, míg apja és bátyja büszkén viselhette a farkasformát. Igyekezete ellenére a Kolónia sámánjai is megtagadták ezt az ajándékot a fiatal és nagyon vakmerő felderítőtől. Nem állt készen erre az értékes adományra.
Anyja és újszülött húga halála után a család hármójukra szűkült. Apjuk következetes szigorral tanította a fiait, míg Dolven a Belső Kör tagjává vált és kiemelkedő közelharci képességekkel rendelkezett, addig másik fiát felderítőnek szánta. Daven gyerekkorától kezdve, fokozatosan sajátította el a kockázatmentes, fürge harcmodort és a felderítés mibenlétét.
A visszautasítottság érzését sohasem tudta levedleni magáról, az évek múltával még mindig felsejlik benne a vágyakozás az iránt, amit számára megtiltottak az szellemek, s ha legbelül irigységgel is gondol bátyjára, a családi kötelékek ezt az érzést minduntalan felülmúlják. A két Odhron amennyire hasonlít külsőleg, olyannyira különbözik személyiségében. Dolven a hűvös nyugodtság, míg Daven kivételesen heves. Fiatal évei alatt nem kis fejfájást okozott fivérének s teszi ezt mostanában is. Talán csak az istenek tudják, hogy miként élte túl eddig.
Alig volt tizennégy éves, amikor az egyik vadászat alkalmával egy tünde nyila majdnem végzett az akkor még nagyon tapasztalatlan kölyökkel. Daven majd’ egy hétig lebegett élet s halál között, amíg a törzs gyógyítói valahára visszaterelték az Árnyékvilágba vezető útról. Érthető módon a mai napig ellenséges szemmel néz az erdő másik népére, ám esze ágában sincs alábecsülni azokat.
Az áldás nélkül más módot kellett találnia arra, hogy hasznos tagja legyen a törzsnek. Az évek során annyira már benőtt a feje lágya, hogy ne zavarja a bőrváltó gén hiánya, ám annyira nem, hogy forrófejűsége bajba ne sodorja. Néha kíváncsisága és tenni akarása, akarata ellenére is az erdő olyan részei felé tereli, ahol nem kellene járnia. Felderítésekkor és vadászatai során előszeretettel szegődik társául Verdur, az idomított bagoly, akit még fióka korában mentett meg az erdőben császkáló ragadozók karmaitól s betanítva azt társaként fogadott. Felderítő lévén remekbeszabottan bánik az íjjal, de nem kell félteni a közelharctól sem. Tapasztalt erdőjáró, aki fiatal kora ellenére majdannyira ismeri a rengeteg ösvényeit, mint az erdő ősi gazdái, a tündék.