Belső
Pozitív:
független; őszinte; gondolkodásmódja józan; műveltség híján is intelligens, éles szeme van a világ dolgaira; racionális; cserfes; simulékony természet, ha a munkáról van szó

Negatív:
makacs; megvehető a hallgatása és a hallgatózása is; kissé önös; nyers; ingerlékeny; kíváncsi; céltalan; nem rest kihasználni a kuncsaftokat, ha jól megfizetik; jól hazudik, álnok és aljas csábító is tud lenni, ha akar; kényes a külsejére

Külső
Sabrine viszonylag közkedveltnek számít a bordélyházban – ami mondhatni otthonából lett otthona –, talán nem is véletlenül. Az Istenek kegyesek voltak, és valószínűleg jókedvükben találták őket, amikor kifaragták a fiatal lány kellemes vonásait és viszonylag hibátlan bőrét; noha a viszonylag részért aligha lehetne őket okolni. Sabrine arca ovális alakú, az arányai azonban igen kedvesek a szemnek: nagy, sűrű szempillák árnyékában megbúvó zöldesbarna szemeivel, fitos orrával és kellemesen telt, rózsaszín ajkaival kifejezetten megnyerő látványt nyújt. Gyakran mosolyog, a szemei pedig még ennél is beszédesebbek: szempárjából csak munka közben képes elkendőzni az érzelmeket, amikor túl sok minden múlhatna rajta; egyéb esetben, főleg ha hozzá közel álló és számára igazán fontos személlyel van dolga, minden az arcára van írva. Más kérdés, hogy olyankor nem is igazán akarna hazudni.
Bőre tónusa enyhén napbarnított benyomást kelt, amihez tökéletesen illenek dereka alá érő, gesztenyebarna tincsei is. Teste rendkívül nőies – erre oda is kell figyelnie –, átlagos magasságához karcsú és kecses testalkattal rendelkezik, ám nincs híján az ugyancsak fontos domborulatoknak sem. Mozgása hasonlóan nőies és kecses vonásokkal bír, mostanra már az általános mozdulataiba is beleégett egyfajta erotikus mellékzönge, amit ha akarna sem tudna levetkőzni magáról.
Ruházata rendkívül egyszerű, gyakran nem sokat takaró ruhadarabokból áll; a bordélyházban ugyebár nem nagyon van szükségük többre egy sejtelmes árnyékokat mutató köpenynél vagy tunikánál, de az utcán is gyakran látni olyan darabokban sétálgatni, amiből kint van például a hasa és a lábai nagy része. Az őt egy fikarcnyit sem érdekli, hogy mások ezt esetleg ízléstelennek tartják – nyilvánvalóan ő sem megy így olyan helyekre, ahol ebből baja származhatna, ott pedig, ahol meg lehet találni, hadd éljen kedvére.
Mindent összevetve Sabrine nem az a tipikus jelenés, akire mindenki felkapja a pillantását, azonban ha egyszer valakinek meg akad rajta a szeme, az jó eséllyel alaposabban is meg fogja nézni magának. Mutatós lány, és meg is mutatja, amilye van, nem az a szégyenlős, pironkodó fajta; miért is lenne az, ha tulajdonképpen első ránézésre látható rajta, miféle szerzet. Még a hangja csengésében is ott van az erotikus, rekedtes búgás, amit a férfiak annyira szeretnek, ő meg egyszerűen hozzászokott.

Egy jólmenő fővárosi bordélyházban született egy Myldred névre hallgató szajha és ki tudja kicsoda gyermekeként. Az édesapja kilétére soha nem derül fény, talán még maga az anyja sem tudta, ki volt – de ha tudta volna sem jelentett volna semmit, elvégre az édesanyja személyéről is úgy szerzett tudomást, hogy azt a beszélgetést nem szabadott volna hallania.
Sabrine soha nem siránkozott a sorsa miatt, mindig úgy érezte, éppen a maga módján különleges gyermekkora volt az, ami megkülönböztette a többi, átlagos porontytól. Közülük senkinek nem volt annyi testvére és annyi anyukája, mint neki. Teljes értékű kölyökkora volt úgy is, hogy tulajdonképpen fogalma sem volt, melyik ágyast tudhatja vérszerinti édesanyjának; annyira nem is érdekelte a dolog, inkább eljátszott a többi gyermekkel odakint az utcán, a koszban, mezítelen lábakkal. Érezte a lenéző pillantásokat és tudta, hogy nem az a normális, amiben ők élnek, de el tudott tőle vonatkoztatni, el tudta fogadni a helyzetet. Neki ezeket a lapokat osztották az Istenek – akikben egyébként annyira nem is hisz.
Szülők híján is volt azonban egy meghatározott szereplő az életében, egy hozzá hasonló fattyú, akivel együtt nőttek fel; Sebastian. A fiú és ő hamar megtalálták a közös hangot egymással, összebarátkoztak, és még néhány évig egymás hű bizalmasai és jó barátai maradtak. Sabrine részéről amolyan tipikus gyermekkori fiú-lány barátság volt az eset: noha józan eszével már akkor pontos sejtései voltak róla, mit tartogat számukra az élet, esténként szeretett ő is Seb álmodozó bőrébe bújni és elhinni neki a merész ígéreteit. Elképzelte, hogyan fog kedves barátja az életét kockáztatva megszökni a bordélyházból és Rheyából, majd évekkel később, mikor már mindketten éretté nőttek, egy sugárzó szépségű, hercegnőnek való lány a bordélyház ajtajában állva figyeli, ahogy szíve hercege talpig páncélzatban, fehér lovon üget oda hozzá, hogy aztán maga elé húzza a nyeregbe, és elvágtassanak a naplementében. Olyankor szerette elhinni, hogy a felesége lesz, és hogy egy Seb által épített várban élnek boldogan, amíg meg nem halnak, annyi gyermekkel körülvéve, ahány testvérük nekik volt.
Aztán Sebastianról kiderült, hogy mágiahasználó, az álmok és az ígéretek pedig egyszeriben szertefoszlottak, még azokra az álmodozó éjszakákra is. A valóság újult erővel szakadt Sabrine nyakába, ezzel, ha lehet, csak még jobban kijózanítva a lányt a gyermeki álmokból. Sokáig nem tudta elfelejteni azt a mély kétségbeesést és tehetetlenségérzetet, ami akkor kerítette hatalmába, amikor Seb tehetetlenül görcsbe ránduló testét figyelte a földön, de még ennél is több ideig álmodott egy világító kék szempárral. Az évek azonban teltek, és miközben Sebastianról nem érkezett hír, Sabrine is kénytelen volt végleg felnőni és elfeledni legjobb barátját, akit kislányos rajongással szeretett.
Mindössze tizenegy esztendős volt, amikor választás elé állították: két lehetősége volt, az utca, vagy a maradás. Okos lány volt, pontosan tudta, mit jelent a maradás fogalma, mégsem volt számára kérdés, hogy mit válasszon; számára a bordélyház volt az otthona, és akármilyen furcsa lehetett is ez másoknak, neki természetes volt, hogy a nők – köztük valahol a tulajdon édesanyjával – pénzért árulják a testüket. Elkezdett beletanulni abba a bizonyos ősi mesterségbe, noha még évekig nem érhetett hozzá senki. Először szigorúan bele kellett tanulnia a rendbe és az örömszerzés minden csínját-bínját el kellett sajátítania; mindez körülbelül pont akkor következett be, amikor a teste is azt üzente, hogy nővé érett, és készen áll.
Így, hogy már elég idős volt, ő is beállhatott az ágyasok soraiba, a saját várról, családról és szabadságról szőtt gyermeteg álmok pedig akkor szűntek meg véglegesen is létezni. Többé már elvétve sem álmodott viharos kék szemekkel, a gondolataiban pedig aligha bukkant fel egy álmodozó kisfiú kedves emléke.
Az évek során maga Sabrine is közkedvelt tagjává lépett elő a bordélynak, elvégre ki ne szerette volna a fiatal, csinos lányokat, akik rendelkeztek a csábítás minden eszközével. Nem telt bele sok idő, hogy megkörnyékezzék az első besúgók vagy megbízottak is; nagyjából ekkor tanulta meg az örök igazságot, miszerint a férfiak szeretnek beszélni, amikor boldogok. Eleinte ódzkodott az ötlettől is, alapvetően őszinte és nyitott természetével ellenkezett volna az ilyesféle álnokság, de hamar rájött, hogy a pénz nagyon sokat ér – az ilyesmiért pedig több pénz jár. Megtanulta, hogyan használhatja ki az ujja köré csavart férfiakat, és hogyan szerezhet meg tőlük sokat érő információkat teljesen észrevétlenül; nincs állandó megbízója, neki aztán teljesen mindegy, hogy miféle hatalmi játszmák folynak a háttérben, gyakran egyszer ennek, másszor annak az oldalnak kedvez. Ez veszélyes játék lehetne, ha vissza akarna élni a tudásával, de szerencsére ez meg sem fordult a fejében; így is égette már meg magát, de eddig mindig sikerült kimásznia a slamasztikából.
Néhány évvel ezelőtt teljesen véletlenül hallgatott ki egy beszélgetést, amiből tizennyolc év után kiderült, ki hozta őt a világra. Hamar rá tudott jönni a nagy titkolózás okára is: Myldred akkorra már majdnem egy évtizede volt a bordélyház madame-ja, és valószínűleg már akkor is épp feltörekvőben lehetett, amikor teherbe esett – egy gyermek pedig nem feltétlenül lett volna jó ajánlólevél. Sabrine igazából soha nem haragudott rá a helyzet miatt, tulajdonképpen el sem mondta neki, hogy tudja az igazságot; neki elég volt, hogy egy régi kérdésre megtalálta a választ.
Őszintén meglepte és váratlanul érte Sebastian visszatérése nem sokkal ezelőtt; nem gondolta volna, hogy valaha is újra látja őt, hiszen ő még azt hitte, a fiú mágus és hátralevő életét Nemetona Kőtornyainak fogságában tölti majd. Szeretett volna rá neheztelni az elvesztegetett évek miatt, de tulajdonképpen nem tudott; nem hibáztathatta Sebastiant azért, hogy kihasználta az adódó lehetőségeket és élt. Inkább élvezi régi barátja látogatásait – a szó legkevésbé pejoratív értelmében – és a történeteit kalandokról és nevetségesen könnyen átverhető emberekről.
Sabrine tudja, hogy Myldred valószínűleg pont a köztük lévő vérségi kötelék miatt huny felett azon, hogy pénz ide vagy oda, de elvesztegeti a tehetségét arra a néhány órára is. Gondolkozott már rajta, hogy Sebastiannak szegezi a nyílt kérdést, miszerint miért nem használja ki, amit ezüst tálcán kínálnak elé, és még meg is fizeti...
De talán ez az a kérdés, amire még Sabrine sincs teljes mértékben felkészülve.