Belső
Pozitív: intelligens, képzett a varázshasználat terén; találékony; független; népéhez fölöttébb hűséges; becsületes, a számára fontos személyekkel gondoskodó; magabiztos jellem

Negatív: zsémbes; rendkívül büszke; vakmerő; bizonyos esetekben szűk látókörű; kíváncsi, minden lében kanál; szeszélyes; megszólalásai sokszor gunyorosak

Külső
Haja hátközépig érő lángvörös zuhatag, szemei zöldesbarna árnyalatban pompáznak, akárcsak az erdő avara. Termete kecses és büszkeséget tükröző, akárcsak fajtársaié; léptei és kiállása könnyed eleganciát hordoz. Hangja nyugtatóan duruzsoló, kicsit mélyebb az átlagnál, de nem mondhatnánk kellemetlennek. Ez viszont egyáltalán nem igaz kacajára, mely már idő előtt jelzi a tünde jövetelét – a lehető legfülsértőbb értelemben.
Bal karján illetve hátán rég beforrt sebek rejtőznek, amiket nem szívesen mutogat, hisz’ rosszul elsült varázslataira emlékeztetik a nőt. Általában ennek megfelelően is öltözködik. Nagyon szereti a szépen kidolgozott tünde munkákat – számára ezek megtörhetetlen népét szimbolizálják. Ezt a jelleget ruházatán, illetve felszerelésén is észre lehet venni. Repertoárjához tartozik egy különböző mintákkal díszített rövidkard, amit még édesapja ajándékozott neki és egy körülbelül Aerith magasságával megegyező vasfa bot – varázserőt fókuszáló ékkővel az egyik végén, és éles pengével a másikon.
 

Aerith világ életében büszke volt tünde származására. Még a legkilátástalanabb, legínségesebb időkben is, amikor a remény elhalni látszott, és népét keserves szenvedés környékezte. Hitt benne, hogy együttes erővel meg tudják teremteni azt a társadalmat, ami méltó utódja lesz annak a birodalomnak ami Vesna pusztulásánál elveszett.
Habár abban az időben még alig volt több, mint egy kisgyermek, Aerith szemtanúja volt a métely kegyelmet nem ismerő pusztításának. S bár az emberiség győzedelmeskedett, az elhúzódó és könyörtelen háború meghozta a következményét: két életet is követelt a lány szerettei közül. Egy ismeretlen járvány ütötte fel a fejét a hányatatott sorsú tündék között, ezzel megpecsételve édesanyja és alig fél éves öccse sorsát.
Édesapja hiába volt befolyásos és nagyhatalmú varázshasználó, még ő sem tudott minden átoknak megálljt parancsolni, így kénytelen volt tehetetlenül végignézni, ahogy szeretett nejét és újszülött fiát felemészti valami gonosz.
Amikor beköszöntött a viszonylagos béke kora, már csak hárman maradtak. Édesapja, Elyon és vagy hét évvel fiatalabb húga, Aurae. A megfogyatkozott kis családnak így kellett továbbélniük életüket, s büszke tündeként sohasem törtek meg a gyász súlya alatt. Aerith az évek során rengeteget tapasztalt, járt odakinn a nagyvilágban, s temérdek dolgot is ellesett Elyontól varázshasználat terén. Mivel ő volt a másik varázshasználó a családban, a lány örökölte apja bűvölőasztalát s egész üzletét is, ami sok éve szolgálta már az tündék szükségeit.
A lányok lassan felcseperedtek, Elyon haja pedig őszbe révedt, közelgett távozásának órája. Apja halála nem rázta meg annyira az akkor száztizenhat éves tündét, hisz’ édesapjuk sokat megélt, nehézségekkel teli, mégis teljes életet hagyott maga után, mikor megtért az égigérő fát tápláló föld poraiba.
Manapság legnagyobb idejét munkával tölti, szerény kínálatú boltja a település szélén található, egy hatalmas fa gyökérzetébe vájva. Alkimistaként nem csak transzmutációval, vagy különböző főzetek és varázsitalok gyártásával foglalatoskodik, hanem tárgyakat is varázserővel ruház fel, bár az összes kliensének kijelenti: nem túl gyakorlott az ilyenekben, és édesapja volt az, aki igazán értette a bűvölés minden csínját-bínját.
Varázsereje halványan derengő zöld színben manifesztálódik, amikor küzdelemre kerül sor (habár harci varázslatai korántsem oly’ hatékonyak, mint szeretné). Mesterien manipulálja maga körül a teret, s időt, ezzel, és a befektetett varázsenergiával kisebb távlatokba (egy esetleg két méter távolságban) tud portálni. Teleportációs képessége azonban a jelenlegi szintjén túl sok energiát kíván Aerith-től, így ha használja, annak jó oka van. Sokszor olyannyira kutatásaiba merül, hogy képes figyelmen kívül hagyni az élet átlagos oldalát. Ekkor jön képbe Aurae, aki mindig visszatéríti a fellegeiből egy jól irányzott taslival. Az íjászathoz semmit sem konyít –ezért is hagyja a fürge vadász szerepét húgára-, viszont kardvívás terén felszedett egy kis tudást az évek során.
Aerith mindennél előbbre tartja a saját népe boldogulását, más népcsoportokkal ellentétben; néha egész kritikus hangot megütve a többi fajjal szemben. Ha nem is hangoztatja a tünde faj megkérdőjelezhetetlen felsőbbrendűségét, mindenképpen úgy gondolja, hogy sokkal több tiszteletet érdemelnek, nem pedig merő elutasítást és kegyetlen bánásmódot. Érthető okokból legjobban talán a mindennapi életüket megkeserítő nomádokat veti meg, de azoktól emberektől is viszolyog, akik oly’ elutasítóak népével szemben és kérhetetlenül elnyomják a városban élő fajtársaikat.