T
U
L
A
J
D
O
N
S
Á
G
O
K
|
|
Belső
Pozitív: magabiztos; rendkívül intelligens; a végletekig hűséges; remek kardforgató és pontos íjász; béke-párti; a szívén viseli népe sorsát, még ha nem is úgy tűnik; őszinte; bölcs; türelmes; jól informált;
Negatív: lekicsinylő; borongós kedvű; barátságtalan; céltalan; zárkózott és kiismerhetetlen; bizalmatlan; gúnyos; kárörvendő; pesszimista; okoskodó; büszke; behatárolt; néha tapintatlan; nem szívleli a változást;
Külső
Már Durion hátából is süt a morcosság, a pesszimizmus – tartása merev, mint aki mindig készen áll arra, hogy felpattanjon, és tettre kész legyen, és még ha ül is, mintha épp csak néhány pillanatra tervezne megpihenni. Lapockáig érő, sötétbarna haját kivétel nélkül szigorú kontyba fogja, és házsártosan ügyel a precíz megjelenésére; soha egyetlen apró tincs sem kallódhat félre. Írisze a viharos ég kékjére emlékeztet, vastag szemöldökei pedig szinte folyamatosan mérgesen ráncolódnak össze, és ha már ránc – hogy a kortól-e, vagy a körülmények miatt, de azokból is kijutott neki. A megjelenés számára fontos, könnyű anyagú tunikákat hord, bőr csizmával, kesztyűvel, és ha csak teheti, messzire kerüli a fém páncélokat, mely lehetetlenné teszi egyébként halk mozgását.
|
|
Godwin Riel tanácsos fiaként született, és már az elejétől kezdve bizonyos volt, hogy apja nyomdokaiba lép. Habár tündéhez méltó nevelést kapott mind a kardforgatás, mind az íjászat terén, mindig is inkább az elméjét szerette edzeni és villogtatni, nem a pengéjét. Herbalista és csillagász is, a földtől egészen az égig vizsgálja a dolgokat, ahogy a Világfa s elterül. Sohasem érezte céljának, hogy újjáépítsen, nem voltak nagyra vágyó tervei, mindig is inkább a jelenre figyelt, és a mindennapi fenntartásért igyekezett tenni; hitte, hogy az élet ment eddig is, és menni is fog, az ő dolga épp csak annyi, hogy a természet adta lehetőségekkel élve éljen és segítse mások életét is, a hősködést pedig szívesen meghagyta másoknak.
Huszonéves volt, mikor megismerkedett későbbi feleségével, Meriával. Meria Durion szöges ellentéte volt, ami a világhoz való hozzáállását illette; vidám volt, cserfes, és élt-halt a kalandért, a népért való odaadásuk és érdeklődésük azonban mégis összehozta őket, méghozzá olyan sikeresen, hogy alig egy évvel később már házasok voltak, és nem sokkal később megszületett az első gyermekük is, egy fiú, Iserill, akit később Meya követett. Durion ma már úgy mondja, tudhatta volna, hogy az akkori boldog állapot nem lehet maradandó.
Ötvenhat éves volt, mikor Meya megbetegedett, és nem sokkal az ágynak esése után bele is halt az ismeretlen kórságba; pár nap múlva töltötte a hatvanat, mikor Meria és Iserill támadó nomádok áldozatául esett, amikor kirándulást tettek a rengetegben egy különleges növényért. A gyilkosukat a mai napig nem találták meg, bár Durion tudja, minden bizonnyal halott.
Családja elvesztésével Durion szíve megkeményedett, jókedve pedig feledésbe merült, és a fájó hiányt az elnyert főtanácsosi ranggal járó felelősség sem tudta feledtetni vele. Az embereket végérvényesen meggyűlölte, így mikor a húga megszökött egy emberrel, akit a klán befogadott, hogy felgyógyuljon, csak mélyült a megvetése a fajuk iránt – talán ezért nem tudott soha kedvesen viselkedni az unokaöccsével, folyamatosan az embert látja benne, nem pedig a rokont.
|