Belső
Pozitív: rendíthetetlen, tiszteletteljes, büszke, jó vezető, magabiztos, tisztában van helyével, fegyelmezett, nehezen hozható ki sodrából, lelkiismeretes, hűséges

Negatív: ha kell áthágja a szabályokat, az egészségesnél kevesebbet aggódik, akaratos, önmagával és másokkal szemben is kritikus, önálló, önalávető, pesszimista

Külső
Quinlan mint a Belső Kör tagja megjelenésben sem ad okot arra, hogy a neki járó tiszteletet ne érdemelje ki. Nagy termetű magas férfi, akinek széles válla és a fizikai munkától kidolgozott izmai elég okot adnak arra, hogy a törzsön belül senki ne törekedjen haragjára. Haja és szakálla sötétbarna, már-már fekete. Mindkettőt szereti a tábortól való távollétében megnöveszteni, a kolónia tagjai azonban rövid fürtökkel és borostás arccal többször láthatták, aminek lánya az oka; véleménye szerint ugyanis apja sokkal jóképűbb hosszú tincsei és szakálla nélkül. Szeme hajához hasonlóan barna árnyalatú. Tekintete többről árulkodik, mint bármilyen szava. Éghet benne a düh vagy a szeretet lángja szempár mindig mesél a bőrváltó érzéseiről. Rengeteg harcban szerzett seb tarkítja közepes tónusú bőrét, mégis az ember szeme először az arca jobb oldalán, a szeme melletti csonton végighúzódó sérülést veszi észre, aminek majdnem szeme látta kárát.
Öltözködése egyszerű, nomádokhoz illő könnyű vértek alkotják ruhatárát. Jellemző, hogy mindig úgy néz ki mint aki épp hosszú útra indul lóháton. Nincs komolyabb védelmet nyújtó páncélja, úgy érzi nincs rá szüksége.
Farkas alakjában is megmaradt robosztus mérete, ha már mintázatában nem, de ezzel és mogyoróbarna szemeivel kitűnik az egyszeri farkasok közül.
 

A Thorveig család elsőszülött fia, még Garaf Rochwador előtt született, de tiszteletét a törzsfő irányába ez sem befolyásolja. Már apja is a Belső Kör tagja volt, így nagy öröm volt a családban mikor kiderült, hogy a fiú is a bőrváltás képességével volt megáldva. Aengus öccse követte a sorban, azonban anyja korai halála után apjuk soha nem választott maga mellé új asszonyt, így a fiúnak nem kellett több örökös miatt aggódnia. Legjobb barátja mindig is fivére volt, egymáshoz közel nőttek fel. Hiába volt Quinlan az idősebb az öreg Thorveignek mindkét fiára jutott elég figyelme, viszont az idősebb fivér kitűnő képességei már fiatalon megmutatkoztak. A férfi sokáig elfogult volt családjával kapcsolatban, nem vette észre a hibáikat még úgy sem, hogy azok majd' kiszúrták szemét. Igaz soha nem értett egyet apja módszereivel és azzal, hogy a nők megvetésére neveli öccsét, de véleményét nem hangoztatta, ahhoz túlságosan szerette mindkettejüket.
Húszas évei elején talált rá a szerelem és annak minden szépsége Iona Hansen személyében. Teljes szívből szerette, mi több tisztelte a vele egykorú lányt, a csillagokat lehozta volna neki az égről csak hogy mosolyogni láthassa. Iona is harcos volt, egy portya folyamán találtak egymásra ő és Quinlan a leglehetetlenebb helyzetben. A férfi a lány ellenfelét levágva megmentette meg életét egy kivédhetetlen csapástól, először csak az életre szóló háláját kiérdemelve a fiatal asszonynak. Azonban nem sokáig maradtak érzelmei viszonzatlanul, talán fél évbe sem telt bele de a nőt már saját asszonyának nevezhette, Iona első kérésére igennel felelt. Mindig is féltette Ionát harcos természete miatt a harcmezőn, de tisztelte döntését és nem háborgatta miatta. Quinlan mindig is vigyázott az asszonyára; sokan gondolták úgy, hogy ő az oka annak, hogy a nő csak visszatartja. Apja és öccse is biztosra vette, hogy az asszony az egyetlen hátráltató tényező a férfi és a Belső Kör között.
Nem sokan örültek volna úgy egy lánygyermeknek, mint ahogy ő örült mikor lánya megszületett. Iona kitűnő anyának bizonyult, kérés nélkül vonult vissza hogy kötelességeinek eleget tegyen lányával szembe. Már akkor Salina volt Quinlan szeme fénye, ott szeretett volna lenni a kislány minden lépésénél. Nem akart semmiről sem lemaradni. Lányukat a sorban még egy fiúgyermek követte volna, de a csecsemő holtan látta meg a napvilágot, egyaránt a férfiban és a nőben is mély nyomot hagyva. Senkinek, még ellenségének sem kívánta volna azt az érzést, azt a tehetetlenséget amit akkor érzett, mikor halott fiát tartotta karjaiba, tudván, hogy nem tehet érte semmit, hogy soha nem tudja meg milyen virgonccá cseperedett fel volna gyermeke.
Bánatát tetőzte, hogy Iona néhány héttel a szülés után ágynak esett minden előzetes jel nélkül. Senki nem tudta mi baja lehetett az asszonynak, mikor lányuk betöltötte második életévét pedig nem volt kétséges, hogy az asszony nem fogja megélni a következő telet. Quinlan nehezen fogadta el a tudatot, hogy szeretett feleségét is, fia után el kell veszítenie.
A nő egy békés, nyári éjszaka távozott el az árnyvilágba. Ura hite ekkor rendült meg a szellemek hatalmában, nem értette mivel érdemelte ki a csapásokat, amiket kapott. Egyedül maradt lányával, akit legalább annyira szeret, mint feleségét, ha nem jobban. Talán kelleténél jobban félti Salinát, minden bizonnyal ő az egyike azon keveseknek akinek sorsáért aggódik. Ahogyan cseperedett, Quilan úgy aggódott egyre inkább a kalandvágyó, de engedelmes lány iránt; és mivel Iona iránti tiszteletből soha nem választott magának új asszonyt, egyetlen gyermekeként a lány nem is menekülhet apja féltő szavai elől.
Nem sokkal felesége halála után érte a megtiszteltetés és a Belső Kör tagjai közé léphetett, teljes tiszteletről téve tanúbizonyságot a vezér előtt, akit szavaival élve a halálig követne.
Az évek folyamán természetesen apjával és öccsével is tartotta a kapcsolatot. Az öregnek meg volt a véleménye Quinlan feleségéről, így kettejük kapcsolata már jóval azelőtt megromlott, hogy Aengust a fiatal Ragna Lessellhez adta volna. Ezzel pedig, mivel jól tudta, hogy a lány akarata ellenére tették mindezt egy badar adósság miatt, mind apja és mind öccse elásta magát szemében. Ekkor tört össze az a családjáról alkotott kép, amit sokáig ápolgatott és próbált hinni abban, hogy igaz lehet. Öccsét megvetette azért, ahogy asszonyával bánt, dühítette, hogy nem hallgatott szavára, amiért pedig apját okolta - elvégre ő nevelte olyanra az ifjú Thorveiget amilyenné felnőttkorára vált. Apja már azelőtt meghalt, hogy a viszály a két fivér között kiteljesedhetett volna. Quinlan soha nem tűnt úgy, mintha bántotta volna az öreg távozása erről a síkról; és nem is tagadja valódi véleményét apjára.
Nem volt számára kérdés, hogy testvére halálát követően kinek az oldalát fogta. Nem érdekelte, hogy mit gondolnak miatta róla az emberek, hogy azt is hihetik elárulta saját vérét... Törődött a lánnyal és bele gondolni se mert abba, hogy ő mit tett volna egy öccsével hasonló fickóval, ha az ő Salinájával bántak volna így. Megvédte Rochwador előtt a Ragnát úgy is, hogy tisztában volt mekkorát hazudik ezzel a vezérének és; jól tudta, hogy az a baleset amiről beszámolt nem úgy történt, ahogyan állította.