Belső
Pozitív: intuitív, pártatlan, igazságos, bátor, független, intelligens, remek harcos

Negatív: lázadó, cinikus, makacs, szemtelen, magányos, kiismerhetetlen, türelmetlen, kritikus

Külső
Származásának köszönhetően az átlagnál egy kicsit nyúlánkabb, körülbelül 175 centiméter magasra nőtt; testalkata karcsú, ám erőnek sincs híján egyáltalán. A magasságán kívül van még egy dolog, ami miatt ha akarná sem tudná elrejteni a származását, ezek pedig a fülei. Mindkettőnek hegyes a vége; nem annyira, mint egy tündéé lenne, annál egy kicsit tompábbak, de alakjuk távol áll egy átlagos emberi fülétől is. Egyáltalán nem szégyelli, hogy tünde vér és csörgedezik az ereiben, sőt, a Rimadar-vérvonallal ellentétben arra még büszke is, ám a békesség érdekében csak a legritkább esetben fogja össze vagy tűzi fel a haját. Hosszú, sötétbarna tincseit mindig hagyja szabadon leomlani a derekáig, így a dús hajkorona lágy hullámai jótékonyan eltakarják a füleit is a kíváncsi, vagy éppen bíráló tekintetek elől. Arcán fel lehet fedezni valamennyit apja vonásaiból is, de legnagyobb megkönnyebbülésére többet örökölt édesanyja szépségéből. Szemei különleges színűek, a hangulatától és az időjárástól függően változtatják árnyalatukat a zöldeskéktől egészen az acélszürkéig; keskeny ajkait nem húzza túl gyakran mosolyra. Öltözete nem túl változatos, általában könnyű bőrholmikat visel, de van egy közös minden ruhájában: nem akad köztük olyan, amelyiknek ne lenne csuklyája. Ékszert soha nem hord, nem is rendelkezik egyetlen darabbal sem, ruházatát mindössze három dolog ékesíti, ha elhagyja otthona „melegét”: egy kard a hátára csatolva, illetve két kisebb tőr az övére erősítve. Hangja mindig határozott és mégis lágy; dallamos zene a fülnek, öröm hallgatni a beszédét.
 

Berith kopár vidékein született meg egy átkos viszonyból, ami a szakadárvezér Ulric Rimadar, illetve egy Aerethal névre hallgató tünde rabszolga között állt fenn. Édesanyja volt az egyetlen egész eddigi életében, akiről azt mondhatta, hogy közel állt hozzá és szerette is; nem teljes egészében a nő nevelte fel, azonban annyi engedélyezve volt számára, hogy foglalkozhasson a lányával. Valódi anya-lánya kapcsolat alakult ki köztük, édesanyja fontossá vált Cyrill számára, már csak azért is, mert két szülője volt egy személyben – Ulric Rimadar kezdettől fogva olyan távol állt a lánytól, amennyire csak lehetett; a vér kötelékén kívül más nem köti össze őket a mai napig sem. Cyrill már gyermekkora óta szabályosan retteg az apjától, hiszen a férfi soha senkivel nem bánt kesztyűs kézzel, ez alól pedig még a vérszerinti gyermeke sem lehetett kivétel.
Cyrill esetében a mágia megmutatkozása szokatlanul sokat váratott magára, már nyolcéves is elmúlt, mire fény derült a képességére; nem véletlenül. Az ominózus eset szoros összeköttetésben áll azzal a bizonyos pillanattal is, amikor a lány apja iránt érzett félelme örökre összefonódott a színtiszta gyűlölettel, ez volt ugyanis a tulajdonképpeni kiváltó oka mindennek. Aerethal továbbra is szolgasorsban élte az életét, a lánya azonban nem volt képes továbbra is tétlenül nézni a dolgot – az apja tudta nélkül, őt és az embereit is hamar jócskán kiismerve néha-néha megszöktette a nőt a kötelességei elől, hogy újra érezhesse a szabadság ízét, és úgy járkálhasson kéz a kézben a kislányával, mintha az lenne a dolgok rendje. Valaki valószínűleg mégis kifigyelhette őket, mert az egyik ilyen alkalommal maga Rimadar ütött rajta a szökésben lévő pároson, kiegészülve természetesen néhány bizalmasával. Annyi biztos, hogy először a tünde nővel végzett, amíg egyik hűséges embere a lányát fogta le, azt azonban Cyrill soha nem tudta meg, hogy őt is meg akarta-e ölni, a dolgok ugyanis váratlan fordulatot vettek. Miközben a kislány kézzel-lábbal küzdött az őt lefogó ember ellen, összefüggéstelenül kiabált, a fejében pedig egyetlen gondolat kavargott: neki kellene meghalnia, őt öljétek meg. Az incidens során Ulric három embere halt meg, miután mindhárman megkíséreltek rátámadni a saját vezérükre; három ember halála után jöttek csak rá, hogy mi, vagy sokkal inkább ki okozhatja mindezt.
Cyrill is ismerte a birodalom történetét és szabályait, kezdettől fogva tudta: apjának köszönheti, hogy nem került Nemetona Kőtornyaiba; ő azonban mindig is híján volt a hálának. Nem szeretett volna bezárva élni, viszont jól ismeri Ulricot, tudja, hogy ha életben maradt, annak az lehet az egyetlen oka, hogy a férfinak tervei vannak vele. Sejtéseit bizonyította az is, hogy Rimadar hamar kerített néhány hozzá hű, tapasztalt kóbormágust, akik hajlandóak voltak foglalkozni a lánnyal; a feladatuk pedig kettős lett: meg kell tanítaniuk Cyrillt, hogy kontrollálni tudja az erejét, de egyben kordában is kell őt tartaniuk. Mára már nyílt titok a vidéken, hogy Rimadar vér szerinti lánya mágiahasználó; vannak, akik csupán szóbeszédnek tartják, vannak, akik elhiszik, és vannak, akik szemtanúi is voltak – utóbbiak javarészt Ulric emberei. Mind az apja, mind pedig annak hű alattvalói nagyon is jól tudják, hogy Cyrill képessége veszedelmes, könnyűszerrel megszökhetne, vagy egyszerűen csak megölethetné őket egymással; a lányt azonban két dolog is visszatartja ettől. Először is, még mindig retteg az apjától; másodszor pedig tudja, hogy minden lépését legalább három ember figyeli egyszerre. Soha nem használta még senki ellen az erejét, megtanulta máshogyan megvédeni magát.