Belső
Pozitív: kalandkedvelő, diszkrét, független, kitartó, eltökélt, jól informált, merész, gyakorlatias, tanul a hibáiból, leleményes, ragaszkodó

Negatív: hazudós, kiismerhetetlen, kötekedő, lobbanékony, bosszúálló, makacs, főnökösködő, őszinte, magányos

Külső
Cala első ránézésre egészen törékenynek látszik; vékony, csontos testalkata nem túl nőies, de nem is bánja - enélkül is csábító tud lenni, ha úgy alarja. Az ember meg sem gondolná, hogy a törékeny külső mögött ez a leány mennyire kemény.
Arca hosszúkás, ami egészen ravasz külsőt kölcsönöz neki. Ajkai formásak, és természetes cseresznyeszínt viselnek - ellenben arca világosságával. Szemei tengerkékek, mélyek és mindig optimistán, vidáman csillognak, annak jeleként, hogy gazdájuk mennyire könnyen túllép a sötét gödrökön. Világos, apró szeplőinek hála néha fiatalabbnak néz ki koránál.
Hullámos, sötétszőke haja a háta közepéig ér. Gyakran engedi, hogy szabadon lengje körbe az arcát, de akciói alatt szívesebben fogja össze, vagy fonja be.
Öltözködése sem éppen nőies; gyakran hord nadrágot, mellényt, és csizmát. Egyetlen ékszere van csupán, a nyakában hordott cseppalakú nyakék, amelyet édesapja egy utazás után ajándékozott lányának. A kedvenc fegyvere egy keskeny, könnyű kard, amit a hátára csatolva mindenhová magával visz.
Mozgása könnyed, légies, mintha valóban két méterrel a föld felett lebegne. Léptei puhák, gesztusai elegánsak, kicsit talán modorosak - évekbe telt, mire tökéletesen sikerült leutánoznia a nemeshölgyekre jellemző gesztusokat. Ámbár a határozott fellépés, a büszke mosoly a száj sarkában jellemzi a saját személyiségét leginkább.
Hangja hetyke, kissé talán erőszakos.
 

Több, mint húsz esztendeje annak, hogy egy szegény tengerésznek leánya született egy tenger menti aprócska faluban. Anyját a szülés utáni láz vitte el, és sokáig az is kétséges volt, hogy a gyermek nem követi Őt az Árnyékvilágba. Cala apja, akit Peetnek hívtak jó, és dolgos ember volt; mély ragaszkodás fűzte a kislányhoz, és soha, egyetlen szóval sem hibáztatta az imádott felesége halála miatt.
Sok időt töltöttek külön, volt hogy hosszú napokra a szomszédoknál hagyta a kicsit, amíg különböző hajókkal a tengert járta, hogy megteremtse az élethez szükséges feltételeket. A férfi odaadása, és a munkához való hozzáállása idővel meghozta gyümölcsét, így hamarost egy kereskedőhajó kapitányaként kezdhetett új életet. Fizetségéből házat vett Aerten városában, és lánya mellé dajkát fogadott; tisztes polgári életet élhettek, és végre a maguk urai lehettek.
Cala cseperedett. Csakhamar cserfes, kíváncsi kislánnyá serdült, aki egyetlen mosolyával is az ujjai köré tudta csavarni az apját. Nem volt túl szorgalmas diák, és ha Peet - az egyetlen ember, aki valaha is képes volt hatni rá - épp nem volt otthon, szívesen járt túl nevelői eszén; szeretett az utcagyerekekkel csavarogni, birkózni, vagy csak az embereket figyelve az utcán járni. Ha tanulmányaival nem is haladt, az embereket gyorsan kiismerte; ezért is gyűlölte első pillanattól kezdve atyja második feleségét, és annak zsémbes leányát. Amikor az új asszony, Farrah Dollon, aki egy kereskedő özvegye volt, elsőként lépte át a házuk ajtaját az addigi szabad élete megszűnni látszott.
A mostohaanyja minden alkalmat megragadott, hogy megkeserítse a komisz gyermek mindennapjait. Kedvenc szórakozásai egyike volt, hogy mindenféle hazugságot eszeljen ki róla, hogy azokkal feketítse be a férje, és mindenki más előtt. Ha Peet nem volt odahaza, ok nélkül - állítása szerint fegyelmezés céljából - megütötte, vagy a szobájába zárta a gyermeket. Sokszor emlékeztette Calát, hogy számára semmit sem jelent, míg saját leányát, Yarát látszólag odaadó szeretettel oltalmazta. Cala számára menedéket jelentett az a néhány nap, amit édesapjával tölthetett; Bármennyi hazugságot hordott össze róla mostohája, atyja mindig szelíden, szeretettel fordult felé. Egy szörnyű vihar azonban ezeket az oltalomban, viszonylagos békében zajló napokat is elvette tőle.
Cala tizenhét éves volt, amikor Peet hajója elsüllyedt a tengeren, és a férfinek nyoma veszett. Innentől kezdve az élete pokollá változott; mostohája elorozta az apja vagyonát, a lányt pedig innentől kezdve kegyelemkenyéren tartotta. A sok éves kínzás, a kegyetlen bánásmód megkeményítette a fiatal teremtés szívét, és fellázadt az asszony ellen, aki ezért elzavarta hazulról. Napokig csavargott egyedül, nem tudván, hogy kihez fordulhatna, hiszen se barátja, se élő rokona nem akadt, aki a pártját fogta volna az ügyben. Talán a véletlen, vagy épp az istenek sodorták az útjába a Zsebmetszőt, egy féltünde tolvajt, aki már akkor hírhedt volt a birodalom minden szegletében. A férfi ki akarta rabolni a lányt, de amikor látta, hogy semmije sincs, megesett rajta a szíve, és segédként maga mellé vette. Cala tőle tanult mindent, amit a tolvajlásról tudni kell. Akárcsak a mestere, Cala is csak lop, és hazudik, de sosem gyilkol.
Éveket töltöttek egymás mellett, sok közös kalandjuk volt, így lesz miről mesélni öregkorukban. Hónapokkal ezelőtt Cala a mestere elé állt, és kérte a Zsebmetszőt, hogy engedje szabadon; Úgy hitte már mindent megtanult, amit tudnia kell, és ideje, hogy bosszút álljon a mostoháján a sérelemért, ami fiatalon érte. A Zsebmetsző nem szívesen, de ráállt a dologra, így Cala a szülőföldje felé vette az irányt, de volt néhány kitérője út közben.