Belső
Pozitív:
céltudatos; megvan a magához és az élethez való esze; kitartó; leleményes; agyafúrt;

Negatív:
makacs és akaratos; nem feltétlen arra használja az eszét, amire kéne; előítéletes; az előbbiből fakadóan sokszor rosszindulatú; kétszínű; álszent; kotnyeles; az élet terén nincs sok tapasztalata; pesszimista; hazug;

Külső
Termetre és magasságra az átlagosak közé tartozik; a százhatvanöt centiméterével nem rikít ki az emberforgatagból, ahogy a túlzottan nőies vagy éppen egyáltalán nem nőies formáival sem. Szőke, hátközépig érő haját rendszerint kiengedve hordja, csupán az első, arcába lógó tincseket tűzi hátra egy-egy díszes csattal, a merészebb és bonyolultabb elkészítésű frizuráktól ódzkodik is. A kék íriszei első rápillantásra talán a korából fakadó ártatlanságot sugallja, viszont aki egy kicsit is tisztában van Myrine jellemével, felfedezheti azt az aprócska szikrát a tekintetében, amely jelzi, hogy az igényes és esetleg szép külső nem takar ugyanilyen paraméterű személyiséget. A bőre enyhén napsütötte a rengeteg szabadban való tartózkodása miatt.
Az öltözködése polgárhoz hűen egyszerű, azonban nem veti meg a szép (és időnként elég drága) anyagú ruhákat, amelyeket előszeretettel hord. Időnként felvesz néhány családi ereklyeként számon tartott nyakéket vagy karkötőt, viszont ezek viseletét inkább különleges alkalmakra hagyja, ritka, hogy valamilyen drágaságot magára akaszt.
Mozgása és tartása nem hajaz a nemes és főnemes hölgyekére, rendszerint dacból húzza ki magát és szegi fel a fejét, hiába próbál rá hatni a környezete, mely szerint egyéb szituációkban is hasonló testtartással kéne részt vennie. A hangja átlagos tónusú.

Myrine édesapja, Marcus közel sem a hírhedt és pénzben úszkáló polgári származású Godfrey család egyik leszármazottjaként érkezett meg a Tritón tenger menti Aertenbe, hogy szerencsét próbáljon az édesanyjával. Egyedül a hivatását, az ékszerkészítést örökölte meg elhunyt atyjától, amely már évtizedek óta szállt hagyományként generációról generációra. Ám az ifjú elé nem toppant sem a szerencse, sem pedig a tehetség (pedig ez utóbbi nem ártott volna) a következő macskaköves sarkon, így csak ímmel-ámmal sikerült néhány szerencsétlenre rásóznia egy-egy ormótlan darabot, akinek volt néhány eldobandó pénzérméje. Becsvágyó emberként ezzel kevésbé érte be, s egy jobb pénzszerző cselhez folyamodott: egy gazdag kereskedőcsalád középső lánya pont akkor került eladósorba, nem kevés hozományt ígérve a szerencsés daliásnak, aki végül az oltárhoz kísérheti, ezt a lehetőséget pedig Marcus még Tritón személyes kézcsókjáért sem lett volna hajlandó elszalasztani.
A szüleivel ellentétben, Lilyanne egy cseppet sem rajongott az ötletért, ám kénytelen-kelletlen belement a frigybe, lévén, nem volt más választása. Ennek ellenére házassága első pár (és az azután következőket is) évét egy önmaga által elmérgesített viszonyban élt a férjével, mivel pontosan tisztában volt azzal, mennyi lehetősége lett volna, amelyek nem ebben a számára szokatlan szegénységgel végződne, annak ellenére, hogy a férfi ambíciókban nem szenvedett hiányt.
Ebből a keserű frigyből született meg végül Myrine, akit tíz évvel később követett az öccse, Leo. Noha a lány születésekor nem szóltak a mennyei fanfárok, nem lövettek tízszer ágyúval, s nem éljeneztek minden utcasarkon, Lilyanne világa mégis felderült, és új célt tűzött ki maga elé: ha neki nem sikerült, majd a leányának fog. Ámbár a pénz továbbra sem vetette fel őket, ezért szakképzett oktatókat sem tudott Rine mellé fogadni, amikor elérte a megfelelő életkort, ő viszont időt nem fecsérelve próbálta tanítgatni mindarra, amire egy hölgynek csak szüksége lehet az élete során. Nyúlt hangszerhez, bajlódott hímzéssel, hangosan makogva küzdött az olvasás nehézségeivel, azonban arra sohasem fordított elegendő alkalmat, hogy igazán az édesanyja legyen Myrine-nek.
Ebből fakadóan a kapcsolatok mindig is hideg, illetve a felszínt kapargató csevejekből álltak, miközben ő maga szüntelen vágyott ki a vásárok forgatagába, s a lelke mélyén mesék világába menekült. Talán tizenöt esztendős volt, mikor rájött, hogy a várva várt herceg sosem jön el érte fehér paripán, hogy aztán elvágtassanak a naplementébe és tovább, helyette viszont felderült előtte édesanyja szándéka. Ugyanebben az évben sugárzott rá édesatyjára a szerencse, mikor összehozták az égiek egy tehetséges ékszerkészítővel, akivel átreformálták az addigi ékszerkereskedés alapjait, s hirtelen a pénz ömleni kezdett, még az ablakon is. Ez a két fordulat tette olyanná, amilyenné, még ha legbelül egy ártatlan kislány, aki a szétrobbantott álomvilág darabkáit szedi össze könnyeit hullajtva.
Azóta számtalan – az édesanyja által felbátorított – kérőt kosarazott ki néhol a puszta sértő szavaival, néha furfanggal, és egy ideig reménykedett abban, hogy sikerül eltolnia azt a percet, mikor a szülei kiejtik az ajkaikon azon bűvös szót, amitől előre is borsódzik a háta.
A polgári forradalom nem rengette meg alapjaiban Myrine lelkivilágát, tekintve, hogy a háborgások központját közel sem Aerten városa foglalta el, egészen addig, míg nem édesapja halálhírét nem hozta egy futár. Útonállók ütöttek rajta meg a kereskedőpartnerén, s mivel célzott rablótámadás volt, nem teketóriáztak az ölésen, ahogyan azon sem, hogy mindent elvigyenek-e: pénzt, eladandó ékszereket, s minden ingóságot, ami csak mozdítható volt. Lilyanne a gyászhónap leteltével az előbbinél erősebben ostromolja lányát; mivel öccse, Leo még túl fiatal a kereskedéshez, rajta és a nyakasságán áll, hogy a Godfrey család csillaga idő előtt leáldoz-e avagy sem.