Belső
Pozitív:
segítőkész, intelligens, figyelmes, törekvő, igényes, gondoskodó

Negatív:
szigorú, türelmetlen, udvariatlan, őszinte, sértődékeny, kíváncsi

Külső
Egyszerű, de rendezett megjelenésű, nem kifejezetten szép, fiatal nő. Arca kerekded, szája sötét színű, akárcsak kifejező, markáns szemöldöke, és hosszú hullámokban lehulló haja. Alkata átlagos, bőre kellemes színű. Szemei higgadt barnában játszanak, megjelenése önmagában megnyugtató. Ruhái leggyakrabban az ősz színeiben tündökölnek, nem túlzottan díszesek, de praktikusak, vastag anyagúak, gyakran szabadon hagyják a nyakát. Haját általában oldalra veti, hogy ne zavarja éppen végzett tevékenységében. Lábbelije csupán vékony talpú, egyszerű pár cipő, amely szorosan illeszkedik rá, de hosszú ruhái miatt legtöbbször nem is látni. Megjelenéséhez szervesen hozzátartozik az őt folyamatosan körüllengő, halovány, fülledt virágillat. Hangja tiszta, középmély és különösen zengő.
 

Muriel Brai köznemesi családban született, így eleinte senki nem figyelt fel a teljesen átlagos, első benyomásra mihaszna kislányra. Apja orvos volt, anyja pedig nem dolgozott, hanem egyetlen gyermekét nevelte, így családja részéről sosem szenvedett hiányt figyelemben. A rossz nyelvek gyakran utaltak rá, hogy az anyja útjára lép: szül egy gyermeket és sosem kezd el ténylegesen dolgozni. Ahogy cseperedett, a ház körüli munkákat valóban hanyagolta, helyette apjának segédkezett, és már egészen kis korában végignézte, hogyan húzza ki egy orvos a nyilakat, lát el egy gennyes sebet vagy távolít el végszükség esetén egy-egy végtagot. Fokozatosan természetessé vált számára, hogy az emberek megsérülnek, és az orvos feladata segíteni rajtuk, legyen bármilyen ocsmány vagy gyomorforgató a helyzet. Gyerekként elkötelezte magát a hivatás mellett, holott nyilvánvaló volt, hogy nő létére sosem töltheti be ezt a feladatot. Apjától olyan képzést kapott, amely majdhogynem egy orvosi ranghoz is elegendő lett volna, de ahogy a lánynak fokozatosan benőtt a feje lágya, letett teljesíthetetlen vágyálmáról. Muriel tizennyolc éves volt, amikor apja meghalt egy gyógyíthatatlan betegségben, amelyet egy betegtől kapott el az ispotályban. A lány azonban még ettől sem riadt vissza: hamarosan az ápolók sorába állt.
Most, habár ő sem jelent kivételt, és a legkellemetlenebb munkákat is lelkiismeret-furdalás nélkül a nyakába varrják, viszonylagos tiszteletnek örvend az ispotályban, hiszen minden "átlagos" ápolónál képzettebb. Mindig igyekezett művelődni, hosszú és keserves igyekvés árán megtanult írni és olvasni. Munkájáért nem kér fizetséget, de azért a kosztot és a kvártélyt megkapja, ebből és a nemes betegek által a zsebébe csúsztatott aranyakból szűkösen, de elél. Szívesen változtatna ezen: egy csak mérsékelten jómódó férfi megoldást jelentene az ügyben, de ezidáig - szégyenszemre - még nem talált kérőre. Jelenleg az ispotály a családja.