Belső
Pozitív: figyelmes, független, racionális, ragaszkodó, hűséges, megbizható, álmodozó, merész

Negatív: bizalmatlan, makacs, naív; így könnyen megvezehető, cinikus, ügyetlen, büszke

Külső
Carwen 179 centiméter magas, egy teljesen átlagos testmagasságú az emberek között is. Testfelépítésén meglátszik származása; vékony, de szálkás testalkatáról és látszódó bordáiról süt, hogy nem tartozik a jómódú rétegbe akinek mindennap kijut a háromszori étkezés. Testén még mindig látszódnak az éhség okozta sebek. Öltözködésben próbálja ezt kompenzálni amennyire csak tudja. Kevéske ruhadarabjai hosszú ingujjban végződnek, nyaki részük pedig szinte mindig hosszított. Nem nagyon ad a megjelenésére, hisz nincs miből Legelőkelőbb ruhája egy hosszított, kék kabát amit egykori gazdájától lopott el, mikor megszökött. Sokszor sapkát hord, amit hegyes füleire húz, így takarva az emberek elől származását. Testbeszéde és arcának mimikái nem sokszor árulkodnak érzéseiről, megtanulta őket leplezni, viszont kék szemei és hangnemje soha nem engedik az embert megtéveszteni. A szempárban mindig kiolvasható öröme, fájdalma még ha ő nem is vallaná be, hanglejtése pedig egyik pillanatról a másikra változhat a a mélyen bugú gondoskodóból, a cinikus kedvtelenbe.
 

Carwen - (a családneve mindig is ismeretlen maradt számára)

Élete már születése előtt meg volt írva neki, hisz két városi tünde gyermekeként nem várhatott rá más sors, mint a szolgálás. Igaz, esélye volt egy jobb életre, egyre amiben talán jobb sors várt volna rá, de ezt akkor elvesztette mikor mindkét szülője életét vesztette: apja már születése előtt, anyja pedig szüléskor. Szüleinek gazdája még felvilágosultsága ellenére sem szenvedhette el azt a 'sérelmet', hogy a saját tünde szolgálóinak gyermekét nevelje fel, így hát a könnyebb utat válaszotta: tovább adott a fiún.
Így került Carwen későbbi gazdájához, Gethashoz. Ő, az aki még akár barbár körökben is beillett volna nem éppen emberiségéről volt híres, sőt az idők folyamán a Véreskezű jelzőt is megkapta neve mellé. A tündefiú kortársaihoz képest későn, csak öt éves korára tanult meg folyékonyan beszélni - írni és olvasni a mai napig nem tud - és mindezt azért, mert nem volt senki aki foglalkozott volna vele. Elég volt annyit megértenie, amennyit mestere óhajtott tőle és mivel rajta kívül Gethasnak nem volt más szolgája sokat óhajtott a fiútól. Egyszerű intésekből és fél szavakból megértette és leste minden parancsát, hogy a büntetéseket elkerülje. Carwent megfoszották a gyerekkorától, soha nem voltak barátai, soha nem tanult meg rendesen bánni az emberekkel. Megfosztották a rendes élettől és még a reményt is kiölték belőle egyre. De a szüntelenül álmodozó tündefiú nem adta fel. Mindig álmodozott arról, hogy lát mást aprócska szobának csúfolt kalickájának falain kívül, hogy majd ő is elérhet azokhoz a nagy vizekhez amiket néha a nemesek beszélgetéseiből kihallott.
És valószínűleg ez volt az egyetlen ok, ami miatt felnőtt és ami miatt ha meg is tört, de összeszedte magát és mindennap újra talpra állt. A fiatal fiúból serdülő lett, majd felnőtt aki mást sem akart jobban, mint szabadulni. Erre számtalanszor kapott okot, de mindig meghátrált, hisz az ő világa mesterének dolgozószobája ajtajától tarott a konyhákig és vissza. Teljes mértékben Gethas szavaitól függöt. Nem mert ellenkezni, így mikor gazdája rövidebb időre elutazott otthonától mindig egyedül Carwenre bízta a háztartást és a tünde engedelmeskedett, még csak meg sem fordult a fejében a szökés lehetősége. Nem szabadott neki.
De egy nap, a gazdájánál vendégeskedő idegen kimondta a számára sorsfordító szavakat. "És nem szökik el?" kérdezte a gazdájától, aki csak nevetve rázta a fejét. "Hűséges ez, mint egy kutya."
A beszélgetést megelőző első adandó alkalommal megszökött, kimászva az ablakon és futva menekülve a Rheya városából. Az egyetlen dolog amit magával vitt az Gethas egyik kabátja volt, neki nem volt személyes holmija. Meg sem állt Tritón tengeréig, ahova valami csoda folyamán sikerült épségben megérkeznie. Talán ekkor mosolygott rá a szerencse életében először; egy kisebb városba került ahol egy idősödő, lótenyésztéssel és kereskedelemmel foglalkozó férfi az oltalma alá vette nem is foglalkozva a férfi származásával. Attól a naptól kezdve Carwen már nem szolga volt: pénzt kapott fizetségül és abból a pénzből tetőt a feje felé és ez számára mindennél többet jelentett. Egyetlen gondja az emberekkel gyűlt meg, hisz ellenszenvén kívül még származását is titkolnia kell. Valószínűleg az egyetlen aki tudja tünde mivoltát az munkáltatója és annak családja.
De ennek már három esztendeje. Három év sem volt elég idő számára, hogy teljesen a társadalomhoz szokjon, de teljesen lenyűgözte annak minden szeglete. A távolból figyeli az emberek mindennapjait, háztetőkön ülve, hisz ő nem mer beleavatkozni az élet természetes körforgásába. Félelme, miszerint régi mestere megtalálja és visszarángatja régi életébe valószínűleg soha nem múlik el, de az első Tritónban töltött év után enyhült.