Belső
Pozitív: ragaszkodó; élelmes; udvarias; tisztelettudó; realista; racionális, előbb gondolkodik, csak aztán cselekszik; hűséges; megbízható; diszkrét; lelkiismeretes; 

Negatív: lusta; mizantróp; mindentől fél és retteg, néha csak úgy, mert már nem tud mit kezdeni magával; nem hajlandó a komfortzónájából kilépni; cinikus; behódoló; gyáva; frusztrált; 

Külső
Bell 177 centiméterével nem rí ki a tömegből, és ha jobban megnézzük, sehogy máshogy sem. Ruhái nem túl nívós rangjához mérten gyakran koszosak, szakadtak, annak örül, ha a cipője épp nem lyukas; bőre világos árnyalata sem igen látszik a rengeteg korom és kosz alatt, amely a kovácsolás során ragad rá, és néha megesik, hogy a munka végeztével sincs elég kedve vagy ereje arra, hogy megmosdjék. A hajmosás sem erőssége; sötétbarna, majdnem fekete tincsei általában összetapadva meredeznek össze-vissza, gyakran a keze nyoma is meglátszik bennük. Habár arca önmagában jóvágásúnak mondható, s ha mosolyog, tiszta kék szemei sarkában összegyűlnek a nevetőráncok, nem is beszélve az almácskáiról és gödröcskéiről, legtöbbször komoly, sőt, kifejezetten komor kifejezést visel magán, így nem sokan időznek el őt bámulván. Hangja nem túl mély, de érdektelensége és cseppet sem harsány beszédmodora miatt mégis annak tűnik az esetek többségében.  

Bellamy nem büszkélkedhet túl családias háttérrel, vagy még inkább túlzottan is – sokadik gyereke volt egy sokadik gyereknek, apró, dülöngélő házban lakott számtalan rokonával a Berith egy Rengeteghez közeli falucskájában, a kisöccsével és húgával osztozott egy priccsen este, nappal pedig már egészen kicsi korától kezdve dolgozott. Öt esztendősen még csak a birkákat és a Szegfű nevű tehenet hajtotta, aztán mikor tíz éves kora körülre megerősödött kicsit, idősebb fivéreivel és rokonaival járt ki a földekre dolgozni. Tizenkét éves volt, amikor az apja megegyezett a közeli város kovácsával, aki néhány ezüstért megvette a fiút,hogy segédjének nevelje. Sosem hiányzott neki különösebben a családja, annak ellenére sem, hogy a kováccsal hamarosan a kisvárosnál is messzebbre kényszerült vándorolni, munkát keresvén. Ebben talán az is benne lehetett, hogy ez az elszakadás és helyváltoztatás vezetett ahhoz is, hogy megismerkedjen egy bizonyos illetővel, aki azóta is a legjobb barátja; még akkor is, ha Bellamy ezt nem igen hangoztatja.
Annis talán nem lett volna első választásai között, ha játszótársakról volt szó, de már nem odahaza volt, hogy csak úgy válogatni tudjon. Arról nem is beszélve, hogy nem csak a Berith nem bővelkedett hasonkorú gyermeki társaságban, de Annist sem abból a fából faragták, hogy kiválasztani vagy nem választani hagyja magát; egyszerűen állhatatos volt. Bellamy már akkoriban is magának való fiú hírében állt, Annist pedig ez már akkor sem zavarhatta; a fiú helyzete valamivel tán jobb volt, mint a lányé, hiszen bár egyikőjük mögött sem álltak szerető szülők, Ő nem annyira szolga volt, mint valós segéderő, még ha a kovácsmester néha el is agyabugyálta, ha valamit elrontott. Megesett, hogy Bellamy, habár hangoztatta, mennyire irritálja Annis, megosztotta vele az ennivalóját, vagy épp besegített kevés pénzével abba, hogy a lány új cipőt vehessen. Bell igyekezte azzal magyarázni ezt, hogy a sok testvér néha hiányozni kezdett neki, és Annison élte ki az ilyesmi indíttatásait; az tény, hogy a mai napig sokkal, sokkal több felelősségérzettel viseltetik a lány iránt, mint azt egyszerű barátoktól várná az ember, és olyan hévvel menti ki szorultabb helyzetekből, ahogy azt vérkötelékkel rendelkezőktől várná az ember; vagy szerelmesektől. A kovácsüzemtől nem messzi pékség nagyasszonya minden egyes reggel, mikor közösen indulnak cipóért, megkérdezi, mikorra várja a meghívót az esküvőre. 
Az ilyesmi persze távol áll Bellamytól; nem csak azért, mert a szegény, városkának csúfolt település népe akkor lát csupán esküvőt, ha a kisbirtokos nemes uruk valamelyik családtagja házasodik, hanem mert esze ágában sincs ilyesféle kapcsolatokba bonyolódni, pláne nem Annisszel. 
Tizenkét éves kora óta hűen ragaszkodik ahhoz a kovácshoz is, aki megvásárolta őt annak idején; Gelleth haja azóta jelentősen megritkult, és a karja sem tudna már olyan fenyegető pofonokat osztani, mint annak idején. A férfi szigorúan, de józanul nevelte meg Bellamyt, aki a jó munkáért cserébe jó tanítást és viszonylag családias légkört kapott és kap a mai napig. Szerencsétlen elhelyezkedésük miatt Gelleth kis kovácsműhelye sosem látott nemesi páncélt, főleg patkókkal és kicsorbult ekékkel foglalkoznak, ahogy azt a környező népek kívánják. Bellamy ehhez mérten tehetséges, bár máshol, mással, talán többet is elérhetett volna. Egyelőre nem érzi úgy, hogy bármi másra vágyna, sőt, ha Annis nem rángatná ki szabad óráiban is a takarói vagy a szalmás zsákok közül, akkor még annyira sem vágyna, mint amit megkap. Ő csak a forrón izzó vasat szeretné formázni a kalapácsával, aztán ha jó kedve van, megmenteni Annist attól, hogy a földesúr őrei a főtéren zárják kalodába szemtelenségért – és még, hogy egyesek kalandozni vágynak...!