Belső:
Pozitív: optimista; örökké mosolygós; barátságos; nyitott; ártatlan; jót akaró; álmodozó; tele van energiával; találékony

Negatív: naiv; túlérzékeny; felelőtlen; ösztönökre hallgat a józan ésszel szemben; rengeteget beszél; képtelen nyugton maradni; gyerekes; hóbortos; szeleburdi; szórakozott; ügyetlen

Külső:
A kicsi a bors, de erős mondás Rumira is igaz, ám esetében nem testi erőről beszélhetünk; a lány fegyvere a mágiája. Ennek ellenére tényleg alacsony, már tündéhez képest, nincs 170 centiméter; sejtések szerint a felmenői között valahol akadt egy ember. Vonásai, mindenesetre, nem tükrözik eme feltevést, habár ügyetlenkedése folytán már akad egy-két gyógyíthatatlan deformitása – példának okáért egyszer egy fáról egyenest a kövekkel borított folyópartra esett, a mosolya azóta kissé torz, és nem érzékel semmit az álla jobb oldalán. Arca ennek ellenére bájos, még ha az orra kicsit nagy is, bogárszemei pedig olyan sötét színűek, hogy sokszor feketének tűnnek. Ezzel éles kontrasztot alkot ezüstszőke, majdnem fehér haja, melyek alól csalafintán kunkorodnak elő hegyes fülvégei. Mivel érdekli őt az emberi világ, a nemeseknél használatos piperéket is szívesen tanulmányozza, noha csak a saját szerény módján, és legtöbbször el is felejti, hogy szénnel húzta ki a szemeit, így eldörgöli, és olyan hatást kelt, mint egy mosómedve.

Rumi emberbarát tündék gyermekeként született egy téli, hófúvásos éjszakán. Az édesanyja, Faythe, azóta is úgy meséli, a lány sötét fürtökkel született, ám olyan hideg volt, hogy a dér kifakította a tincseit. Édesapja gyógyító volt, anyja pedig tulajdon mágiájával segítette férje munkáját, méghozzá az Aldayrok szolgálatában. A lány apja, Rokian, hitt az eszmében, hogy emberek és tündék épp úgy rokonai egymásnak, mint a fák a bokroknak, és hogy ezt a rokonságot honorálni kell, mégpedig barátsággal. Rokian roppant mód kedvelte a Medve Lordot, talán épp különc gondolkodásmódja miatt, s egyike volt azoknak, aki úgy látta, az ő családjuk a kulcs a békés együttéléshez. Talán tudott a Lady Aldayr vérében csörgedező mágiáról is; annyi bizonyos, hogy mikor a családot a korona ellenségévé nyilvánították, menekülniük kellett addigi otthonukból, melyre Rumi nem is emlékszik már. 
Az emberekhez való tartozás vágyát a legtöbben különcnek tartották, így Rokian és Faythe hamar megtanultak csak magukra számítani. A mai napig távol laknak a többi tündétől – Rumille-t azonban aligha tudták távol tartani a társaságtól. Mindig is élénk és érdeklődő volt, akinek az sem csorbított a lelkesedésén, hogy sokszor csukott ajtókba futott. Sokszor téblábolt az erdőben, egyedül, hol egy őz után szaladva, hol pillangót kergetve, hol csak megpillantott valami csillogót az egyik távoli fa tetején, és úgy érezte, feltétlenül meg kell vizsgálnia; az egyik ilyen kóborlása során futott bele Aerith Valotrienbe, szó szerint. A nő morcos szemöldökráncolása ösztönös láncreakciót indított el az akkor csepp kislányban, és eldöntötte, hogy felvidítja; habár ez akkor és ott annyiban merült ki, hogy a lábába csimpaszkodott, és nem volt hajlandó elengedni, később, valamennyivel több sütnivalóval felszerelkezve, már szavakkal is próbálta elérni ugyanezt. Vidám csivitelése közben, egy időjárásra tett megjegyzés és egy "olyan édesek a hallagidák!" közben kérte meg arra is, hogy tanítsa őt. A mágiája már korán előjött, ám természetében különbözött édesanyjáétól; míg Faythe a gyógyítási folyamatokkal rendkívül ügyes, addig Rumi ereje időjárási jelenségek befolyásában jelenik meg. Vagyis, jelenne, ha képes volna tudatosan használni azt; nem hiába kért segítséget Aerith-től, s addig nyüstölte, míg nem létező nővérének és ideáljának elege nem lett belőle annyira, hogy felvegye őt maga mellé tanoncnak. Rumi kétbalkezes, de emellé a két béna végtag mellé legalább két szív is jutott neki. Nem mintha ez segítene azon a tényen, hogy néha leégeti a saját haját, vagy Aerith boltjának negyedét...