Belső
Pozitív: rendkívül művelt, jól tájékozódott a világ dolgairól, büszke, látszólag csak az élet derűs oldalát ismeri, önálló, álmodozó, meglepően hűséges, megnyerő, jó szónok, a pillanatnak él

Negatív: kritikus, vakmerő, ritkán akad egy komoly pillanata, hencegő, tiszteletlen, szeret lódítani, valódi érzéseit és gondolatait titkolja, ha egyszer megismert soha le nem rázod magadról

Külső
Átlagos magasságú és testalkatú, alkatában semmi figyelemreméltó nincs. Vonásai sem nemesiek, egyértelműen nem ő azaz ember akinek profilját az érmék hátoldalára szabták. Sötétbarna, hosszabbra hagyott göndör fürtjei egy madárfészek rendezettségével borulnak fejére, ugyanilyen színű szakálla pedig elengedhetetlen ismérve, félő, hogy anyja sem ismerne rá nélküle. Szemei is barna színben pompáznak és bőre is sötétebb tónusú az év minden szakaszában.
Nem mondhatni olyannak akit érdekel a kor divatja, de ha épp megengedheti magának szereti magát díszesebb ruhadarabokkal meglepni. Ruhái ugyan még tükrözik származását - bármennyire is erőlködne a gyökereit nem képes megtagadni -, de mégis olyanok amiket egy főnemesi udvarban rendezett estén is magára ölthet. Egyetlen ékszere a bal fülében lévő aranykarika, ezenkívül se nyakláncot, se szíjakat nem visel magán.
Mozgása nem könnyedd, cipője sarkának koppanását már messziről meg lehet hallani, úgy is ha azon nincs magasítás. Hangja ezzel ellenben azonban meglepően simulékony és mélyebb tónusú. Karakteres akcentussal beszéli a közöst; Beszédét hosszú órákon keresztül lehetne hallgatni ahogy énekhangját is... és szereti úgy alakítani a dolgokat, hogy az ember hallgathassa is.
 

Családjának Malario, de mindenki másnak szigorúan véve csakis Zafír huszonhat esztendővel ezelőtt született Morrigu pusztáin egy egyszerű, paraszti családba. Ősei egyértelműen nem a pusztáról valók, de az ezt bizonyító dokumentumok hiányában soha senki nem tudná ezt igazolni vagy akár megcáfolni.
Gyermekévei teljesen átlagosan teltek el, pont ahogyan az két egyszerű földműves gyermekétől elvárható. A sárban birkózott öccsével, húgaival kekeckedett és a szomszédság lányait hajkurászta mikor épp nem szüleinek segített a mezőn a majorságot művelni. Viszont ő mindig is másra vágyott; Már fiatalon megfogták azok a balladák amiket ünnepek alkalmával hallott a hősökről, a mesék amikkel anyja mondott a lovagokról... Ő is olyan akart lenni akiről megemlékszik az utókor.
Ha akkor, mikor egy bizonyos Sir Markes apródjául szegődve valaki azt mondja neki, hogy végül ő lesz az aki azokat a balladákat zengi az utókornak biztos csak jóízűt nevetett volna rajta. Szentül megvolt győződve arról, hogy származása ellenére is nagy lovag lesz belőle a férfi mellett. Természetesen nem volt buta fiú, mindig is helyén volt az esze, csak jobban szeretett elrugaszkodni a valóság talajáról, mint társai. Szülei szavára nem hallgatva búcsúzott el kis családjától és vágott neki kalandjának ami a mai napokig tart.
Morrigui pusztától elbúcsúzva, hűségesen loholt mindenhova Sir Markes nyomában, azonban szép is lett volna ha egy paraszti sorból származó fiú lovaggá válhatott volna; Hamar kiderült, hogy az úrnak inkább szolga kellett, mintsem apród... bár lássuk be Zafír egyiknek sem volt jó. Se a kardhoz nem értett, se ahhoz, hogy mások szavát teljesítse.
A lovag mellett eltöltött ideje arra volt elég, hogy megtanult írni és olvasni, ráadásul rengeteg olyan emléket szerzett magának amit a későbbiek folyamán felhasználhatott. Na meg arra is jó volt a nemesember társasága, hogy eljuthatott a Aglanir minden szegletébe és már mesékből jól ismert, pompás Rheya városába is ahonnan egészen sokáig nem is tette ki lábát.
Valahogy megélhetést kellett magának teremtenie azután, hogy elvált lovagjától. Rheyában töltött ideje alatt kezdett el foglalkozni az írással, ekkor szánta el magát az mellett, hogy még le nem jegyzett balladákat összegyűjti és majdan kiadatja, de mint szinte minden ez is vakvágányra futott tervei között szerepelt. A gyűjtés túl sok időt vett volna igénybe, neki pedig azonnal kellett a pénz, hogy ne halljon éhen a díszes falakon belőle.
Kényszerből írta meg élete első balladáját, a Fehér ruhás leányt amivel végre maga is megtalálta a helyét a világba és hirtelen jött hírnevéből megélhetést is kovácsolt magának. Tehetsége van ahhoz amit művel szokták mondani. Való igaz, Zafírnak megvolt az érzéke a poéta léthez és ezzel maga is tisztában vol, van és lesz is.
A mai napig Aglanirban kallódik, oda megy ahova éppen hívják. Kalandokat keres, amiket később lapra vethet, olyan hősöket akiket kora még nem fedezett fel. Nem mondott le vágyáról, miszerint egyszer ő lesz az akiről megemlékszik az utókor; Bár álma most már az, hogy az ő történetei, versei úgy fenn maradjanak az emberek száján, mint a régmúlt királyairól szólók.